Kilépés a tartalomba

A látható Ige (vasárnap, 3. hét)

2012/01/22

A NULLADIK ADÁS

Ma reggel óta a szokott vasárnapi homíliáim “megfilmesítve” is láthatók aBonum TV  jóvoltából. Köszönet érte a TV csapatának, és Jakab Péternek, aki sok év után most átvette Tahi-Tóth Levente szerepet, persze új technológiával, látványosabban. Célunk kettős: segíteni a híveket felkészülni a vasárnapi szentmisére, amennyiben átelmélkedik előtte az aznapi evangéliumot, és a papságot is segíteni szándékozom kissé rendhagyó gondolataimmal: mai nyelven, mai képekkel beszélünk az örök igazságokról, melyeket az evangélium közvetít. Hogy elérhető legyen, feltesszük a youtube-ra is! 

Jó néhány éve – alkalomadtán naplóimból kikeresem a kezdeteket – a vasárnapi szentmise után a pesti Jézus Szíve templomban egy idősebb hölgy bejött a sekrestyébe és el akarta kérni aznapi prédikációm kéziratát. Sajnálkozva kellett közölnöm, hogy nem szoktam leírni a beszédeket. Látva a csalódottságot, és miután mások is hasonló kéréssel fordultak hozzám, beadtam a derekamat, és leírtam a szöveget. Igaz, soha nem olvastam fel templomban, sokszor még be se vittem magammal az olvasópultra, de így legalább a mise után az érdeklődő hívek kezébe nyomhattam egy-egy példányt. Hamar be kellet látnom, hogy mivel kiszámíthatatlan, hogy hányan érdeklődnek a szöveg után, más megoldást kell találnom. Ezt a megoldást Tahi-Tóth Levente hozta meg, aki egy a pasaréti ferencesek templomában tartott ifjúsági lelkigyakorlaton meghallotta, mi a gondom. Ő hozott létre egy levelezőlistát a yahoon. A feliratkozók száma nőttön-nőtt, naponta átlagban ketten-hárman iratkoztak fel, egy-egy előadás után pedig akár tízen-húszan. A homíliákat átvette sok plébánia is, akik engedélyt kértek közzétételére. A következő lépés a német és angol nyelvű homília lett, erre is sokan feliratkoztak, sőt, a német nyelvű a zdf, a német televízió, weboldala is rendszeresen közzétette.  A a fejlődés itt sem állt meg, rövidesen Kovács Lajos SJ kezdeményezésére a jezsuita stúdió, többnyire Prókai Edina,  videofelvételt készített, amit aztán feltettünk a jezsuita portálra. A jezsuita stúdió átépítése miatt ez tavaly abbamaradt. És itt jött az új fordulat, a frissen beindult Bonum TV ajánlata. De nézzétek meg! Mostantól az evangéliumot magát egy “hang” olvassa be, miközben egy kisfilmet láthattok. A kommentárt aztán beolvasom, de remélem, ez sem az utolsó fejlemény, és hamarosan még érdekesebbé tudjuk tenni, anélkül, hogy a spirituális tartalom kárba veszne.

Még senki sem szólt hozzá!

Szólj hozzá!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 2,261 other followers