Skip to content

Demokráciát vegyenek!

2006/01/17

Ma lezajlott a Marketingkommunikáció félévi vizsgájának második menete. Két éve bevezettem a ?Pázmányon?, hogy szakítva a “magolok és visszakérődzőm” technikájú vizsgamóddal, egy olyan eljárást, amely a vizsgázót gondolkodásra készteti, és nem papagájként ismételteti vele, amit hallott. Hallott? Valójában, a kurzusokat se mind látogatja, így aztán az ismétlés tárgya inkább a jegyzetekből előhalászott kulcsmondatok.

A XI. parancsolat – a tervezett talkshow, amelyből egyelőre egy interaktív fórum valósult meg – egyik főpróbáján a Horánszky utcában, miután a diákok az érettségi botrány alkalmából a politikusok korrupcióját ostorozták, rákérdeztem, ők szoktak-e puskázni? Nagy meglepetésemre mind igennel válaszolt. Íme, a nemzeti egység, ahol aligha sejtettük, pártállástól és felekezettől függetlenül. No, de ezúttal nem a közerkölcsökről akarok prédikálni, hanem be szeretném mutatni, bár röviden, mi történik, ha a leendő értelmiségi gondolkozni kezd! Hogy megértsétek, miről is elmélkedem itt, rá kellene kattintani Tóth Szabolcs Töhötöm cikkére a portálon, illetve emitt, hogy egyszerűbb legyen. Nos, ha elolvastátok, élvezni fogjátok némely diákom kreatív elképzeléseit arról, hogy hogyan lehetne a demokrácia exportját tovább serkenteni. Persze sem a cikk szerzője, sem a diákok többsége nem tudta eldönteni, hogy valójában mi is itt az áru? A demokrácia maga? Vagy a diktatúra megdöntésének amerikai exportslágerré előléptetett technikái? Vagy csupán egy számítógépes játék terjesztésének rafinált pr-ével lenne dolgunk? Nos, a portálra felteszek holnap néhány különösen jól sikerült dolgozatot. S persze a virtuális egyetemen, amelyet a portál közössége alkot, nem csak a ?pázmányosok? szólhatnak hozzá! Ha belegondoltok, a demokráciaexport mégse játék, avagy?



Találjuk ki a forradalmat! ? mondhatnánk Hankiss Elemér nyomdokaiban. Nem érdemes, mondják Marovics, Ackerman, Duvall & Sharp, mi összehasonlíthatatlanul olcsóbban szállítjuk a kész és bevált recepteket. 1956 létezik honlapként (www.1956.hu), de védjegyként ? 1956? ? talán még nem, bár lehet, hogy csak rossz helyen kerestem! Minden piac-ítható, ez a gazdaságkor vastörvénye. Ehhez csak vevő kell, eladót mindig találunk. S ha nincs vevő? A marketing gondoskodik. Mindez szappan vagy szappanopera esetében elmegy, de a már a forradalom se szent?


Nem szent, hanem üzlet. De mi is az áru? A demokrácia nem lehet áru, érvel némely nyilván kissé konzervatívabb (vagy csak romantikus?) diákom, míg mások kikerülték a kérdést, és realista módon kizárólag az erőszakmentes forradalom technikáival foglalkoztak dolgozatukban. S mi ingyen adtuk a világnak 1956-ban! De még a csehek is 68-ban naivak voltak, sőt, a bársonyos forradalomból is csak szállóige lett, nem márka. A dolgok azóta helyükre kerültek. Potom pénzért, de mégis csak konvertibilis devizáért, kínálják Ackermanék a portékájukat. Mindez ugyanis, akárcsak a magyar sajtó jól hangszerelt kampánya ? vélt és valós politikai árkokat átugorva a hvg-től a Magyar Nemzetig gyanúsan azonos szófordulatokkal, mintha a Force More Powerful press release-t idéznék ? dicsér jó előre egy majd csak piacra kerülő terméket, az első zsarnokdöntő társasjátékot. 20 dollárért. Legyünk precízek, ?at $19.95 plus shipping and handling?. FOB vagy CIF? Kíváncsi vagyok, hogy mennyivel drágul az amúgy ajándék árúnak bemutatott játék, mire Washingtonból eljut Teheránba. Pedig íme, itt a jó hír: a szokásos mennyiségi árengedményt itt is kilátásba helyezik! Hogy jut át az áru a vámon? Hisz olvasom a Time legfrissebb számában, hogy Mahmúd Ahmadinezsad elnök parancsára az iráni ellenzék blogjait és honlapjait elnémítják. Különösen a női weboldalakra haragszik az elnök, és biztos, ami biztos, a betlehemi kisdedek esetében alkalmazott szűrőhöz hasonlóan minden olyan weboldalt letilt, amelynek nevében a ?nő? szó előfordul. Még a Google keresőjében is!

Reklámok
No comments yet

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s