Skip to content

Amélie csodálatos utóélete

2006/05/23

Tegnap este “végre” megnéztem a Da Vinci-kód című filmeposzt. Éjszaka továbbálmodtam a történetet. Íme, amit reggel feljegyeztem:

2007. április 13-án, pénteken, a templomos nagymester Zelnik József , a budavári Magdolna templom előtt rendezett sajtótájékoztatón meghirdeti július 22-ére a rendi nagykáptalan ülését Rennes-le Chateauba, és nagy horderejű nyilatkozatot helyez kilátásba.

A média vad találgatásokba kezd, de a nagymester elérhetetlen a sajtó számára. A Magyar Narancs közzétesz egy állítólagos titkos dokumentumot, mely szerint a templomosok újra egyesültek a Sion rend -del és a Sárkány rend -del. Plantard de Saint-Clair 2000-ben bekövetkezett halála utána magyar Zelniket választották meg Sion perjelének, mivel a rend fel akarta újítani az elfelejtett hagyományt, melyet még Zsigmond király teremtett meg. Az ő idejében született meg a Sion rend “keleti” ága, ugyanis a magyar királyok nem csak francia feleségeik, mint Chatillon Anna és Capet Margit, vagy Courtenay Jolanta révén álltak rokoni kapcsolatban a királyi vérvonallal (sang royal), hanem a közismert pártus rokonságon keresztül is.

Mária Magdolna ünnepén erős biztonsági óvintézkedések mellett kerül sorra a káptalan megnyitására, mely július 13-ig, péntekig tart majd, és amelynek záróünnepén bejelentik, hogy a trón valódi várományosa Audrey Tautou, aki tehát nem csak a filmszerepben, hanem a valóságban is Princesse Sophie.

Mária Magdolna ünnepén az egész európai arisztokrácia részvételével Rennes-le-Chateau-ban Audrey férjhez megy Edvárd brit trónörököshöz, és II. Mária Magdolna Zsófia néven Európa császárnőjévé koronázzák. Banglades, Pakisztán, Malájzia és Brunei tiltakozásból kilépnek a Commonwealth-ből, és az Al Kaida szent háborút hirdet – amint egy videoüzeneten a világhálón megüzenik – a cionista összeesküvés ellen, mely Európát végleg Izrael uralma alá hajtotta, és az új keresztes háború nyitánya.


Ekkor felébredtem. S a Nyugat mikor ébred fel?



Szóval “végre” megnéztem. A MOM Park Moziban a nép, az istenadta nép pattogatott kukoricát majszolt, miközben Sir Ian McKellen, aki Gandalfként meggyőzőbb volt, mint Sir Leigh Teabing, hosszú és álmosító teológiai fejtegetésekbe kezdett.

A római Gergely egyetemen a filmszakon azt sugallták, hogy regényíró ne írjon forgatókönyvet, de Akiva Goldsman a Wesleyan University-n végzett 1983-ban, és talán nem hallotta ezt a tanácsot. Azért írom ezt, mert nem tudni, hogyan osztoztak a feladatban Dan Brownnal, akivel közösen ?dolgoztak? a forgatókönyvön, de többnyire szórul szóra megismétlik a regény mondatait, ami nem éppen filmes megoldás. Az eredmény, hogy a film közepén, ahol már biológiai okokból is jobb, ha felperdülnek az események, a film megáll. Az idő megáll. Baigent és Leigh, akiknek nevéből a kópé Brown az excentrikus angol összeesküvő nevét összeanagrammálta, csöppet sem meggyőző. Goldsman és Brown is érezhették ezt, mert egy-két történelmi állóképpel próbálták követhetőbbé és látványosabbá tenni a végtelen monológot, de ez alaposan félresikerült. Arról nem is beszélek, hogy ezek a némafilm korszakára emlékeztető állóképek a korabeli didaszkáliák, a feliratok szerepét töltik be, és minden pedagógiai célzatuk dacára – ami eleve eléggé kockázatos egy bűnügyi történelemben – nem csak nem teszik érthetőbbé a szobatudós okfejtéseit, de hozzájárulnak, hogy végképp elveszítsük a fonalat. Tartalmilag pedig a legprimitívebb kommunista, illetve nemzeti szocialista propagandára emlékeztetnek.

A csúcs a Niceai zsinat képe, ahol állig felfegyverzett római katonák sorfala között hevesen gesztikuláló püspökök kis híján tettlegesek, és összeverekednek. A nem éppen történelmi beállításból, mely szerint a pogány Konstantin császár pusztán politikai okokból “Istent csinált” az emberből, és amit a New Age-gnosztikus teológiáját előadó Sir Teabing a nagy igazságként mutat be, annyi igaz, hogy Kr. u. 325-ben valóban kijelentette, hogy az Atya és a Fiú ugyanolyan természetűek: homoousion to patri, amit a kereszt(y)ének minden vasárnap megvallanak: az Atyával egylényegű (unius substantiae, of one substance).

Mivel nekem Brownnal és a rendezővel, Ron Howarddal ellentétben nem a szórakoztatás a fő célom, és nem is fizet a kedves olvasó 1090 forintot, hogy meghallgasson, mint én a Palace moziban bátorkodom itt megállni. Akit untat, ugorjon egyet, de jelzem, hogy minden látsztat dacára a film erről az “i”-ről szól, és semmi másról.

A Catholic Encyclopedia és a lexikon által idézett Epiphanius szerint ez a mai ember szemében eléggé elvont fogalom a korabeli kereszténység számára a hit kötelékét (bonds of faith) jelentette.

Megkérdőjelezése tehát valóban tudatos, rafinált támadás a hit ellen, sőt amolyan keresztes hadjárat az ortodoxia, az igaz hit ellen. Nem véletlen, hogy a lagymatag Nyugattal ellentétben az ortodox testvérek, a görögök, például vehemensen tiltakoztak a film torzításai ellen.

Ha ilyen fontos, tárgyaljuk meg! A görög homoousion két szóból tevődik össze: homos, (azonos) és ousia, (lényeg = essence). Innen a magyar fordítása: egylényegű. Azért fontos, mert valójában egy teológiai-filozófiai magyarázata, körülírása annak, hogy mit is jelent konkrétan az, hogy Jézus Isten, miközben a viszonyítási alap, a mérce az Atya. Az áriánusok szerint Jézus, aki közvetítő Isten és a világ között, nem örök, és ami ezzel egyértékű, nem isteni lényegű (not of the Divine substance). Más szóval, egy teremtmény, akit Isten szabad akarata hozott létre. Teabing épp ezt hangoztatja diadalittasan! A későbbiekben általánosan elfogadott megjelölés csak hosszú viták után jött létre, mire a különböző iskolák tisztázták egymás között a lényeget, azaz mind a lényeg (gör. ousia és lat. substantia) azonosságát, mind a személy (gör. hypostasis lat. persona) önállóságát. A látszólag értelmetlen szócsata tétje nem csupán Isten volt, hisz ő nyilvánvalóan felette áll e vitáknak, és végső soron nem ragadható meg emberi szavakkal, hanem az ember, a személy státusza a világban. Vajon hányan vannak tudatában annak, hogy a modern ember sokat hangoztatott szabadsága, a személy(iség), amelyet mifelénk oly magától értetődő fogalomnak tekintünk, – holott nem egy civilizációban, így, például, a kortárs Indiában vagy Kínában, illetve arab világban, még mindig inkább egy nyugati hipotézis, mint helyi valóság, – végső soron e hajdani teológiai vitákon alapszik? A Szentháromságtan a nyugati emberkép alapja, és nem véletlen, hogy a szentháromság-tagadó Iszlám nem tud mit kezdeni a személy fogalmával. E mögött az a zseniális elképzelés áll, hogy a Trinitás, a Szentháromság, lényege, hogy Istennek egy a lényege (ousia), de három személy : hypostasis vagy persona. Míg a hypostasis teológia szakszóvá vált, és kevesen értik, addig a személyt szüntelenül emlegetjük, és főleg, mindnyájan tudatában vagyunk – csak éppen teológia gyökere veszett el.

Orosz JózsefMindebből következik, hogy a homoousias tagadása – és a film s a regény pont ezt teszik – a személy, a szabadság tagadása.
Orosz József tehát a Nap Tévében indokolatlanul hivatkozott velem vitázva a művészi szabadságra: ilyen nem is létezne az egylényegű három személy fogalma nélkül. Nem Bagdad után szabadon a jelszó, hanem Nicea után szabadon. Igaz, a kedves kollégát az ORTT is elmarasztalta már elfogultságért az Egyház irányában (folytatjuk: A hirhedt “i”).

Advertisements
No comments yet

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s