Skip to content

In memoriam Juhász István II. (1947-2007) Gyászmise

2008/01/17

Mk 5, 21-24. 35-4.; Bölcs 3, 1-9 (Az igazak lelke Isten kezében van)

Juhász istván Kedves Gyászolók, Megkértem Katit, hogy válassza ki az olvasmányokat a mai gyászmiséhez. A Bölcsesség könyve a Kelet élettapasztalatának kincsestára. De vajon ma is bölcsességnek számít, hogy Az Igazak lelke Isten kezében van? Nem hazudtolja meg az állítást annak ikertestvére, ti., hogy a Halál kínja nem érheti őket.

A tapasztalat azt mondja, hogy ez nem így van. István testvérünknek és vele szenvedő családjának sem ez volt a tapasztalata. S ugye, ezek után, kissé kínos azt hallani, hogy az „esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.” Az ókori bölcsek nem voltak udvariasak, és nem hallottak olyasmiről, hogy valami politikailag korrekt legyen: politicallay correct, ugye az amerikai közélet kulcsszava? Hogy jönnek a régiek ahhoz, hogy bárkit, főleg minket, főleg engem, esztelennek tartsanak, csak azért, mert látom az evidenciát: a halott megszűnik tervezgetni, megszűnik jövőbe látni, de megszűnik a múltra emlékezni is. Az ember, főleg a mai ember, pedig vagy emlékezik, vagy tervezget, de soha nem él a mában. Kereszténynek lenni azonban annyi, hogy a mában élek. A Mában, nem a Mának. Mondhatnám úgy is, hogy a Mostban. A lelkigyakorlatomon, ahonnan két napja jöttem meg, a ház falán egy olyan óra csüng, amelynek mutatója számok helyett egyetlen megismételt szóra mutat: Jetzt. Most. Isten Most Van. Isten a Van.

A Ma, a Most másik neve a Békesség. Ezért mondhatja a szent író: Ők azonban békességben vannak. Nem gyötri őket már se kétely, se lelkiismeret – az elmúlt tettek súlya –sem szorongás a jövőtől. Ezért kissé irigyeljük őket, és ezt palástoljuk sajnálkozással. Amikor a szegény halottat, a szegény Istvánt emlegetjük, valójában tudatunk alatt szegény magunkat sajnáljuk. Ha mást nem, akkor azt, hogy már nem élvezhetjük kellemes társaságukat, hogy nem meríthetünk tapasztalatikból, hogy nem kérhetünk tanácsot tőlük, hogy nem vigasztalhatnak, hogy nem tehetnek jót velünk stb. Ne legyünk farizeusok. Valljuk be, mi vagyunk a vesztesek. István esetében ez evidens. Bayer József rektor úr majd elmondja érdemeit. Én erre nem vagyok méltó. Tisztem más. Én az emberre emlékezem, nem a közemberre. S higgyétek el, a közembert hamarabb elfelejtik, mint az embert. Vannak látszólagos kivételek.
Petőfi mondjuk, ma is él kollektív képzeletünkben, míg a szerető férjre vagy apára, aki volt, már csak saját versei emlékeztetnek. S mégis, első olvasatban minden ember addig él, legalábbis e világ rendjében, amíg él valakinek emlékezetében. Amíg van, aki sírjára virágot vigyen. Amíg van, aki imádkozik érte vagy hozzá. Nagynéném nem volt hívő, de nagybátyám halála óta kijár a temetőbe és beszél nagybátyámhoz. Időközben talán már többet, mint életében. Ezt nem feddőn mondom: amíg élt, éltek. A mában. A jelenben. A legmulandóbb azonban a jelen. Fizikusok szerint három másodpercig tart. S mégis, egy szívós legenda szerint ilyenkor lepereg előttünk egész életünk. A halál ilyen értelemben egy fekete lyuk, mely elnyeli energiáinkat. De éppen ezzel a hallatlan tömörítéssel leszek halhatatlan. Ilyenkor már csak a lényeg lényeges. Rangunk, címeink, kitüntetéseink semmivé válnak a fekete lyukban. Más ijesztő dolgokat is tanít a modern fizika. John Wheeler és Bruce DeWitt világegyenlete szerint nincs is idő, csak egy szupertér, olyasfajta szerkezet, olyan struktúra, amely túl fekszik a világon – túlvilág, mondanák a régiek – és ahol se idő, se tér. Ne keverjük a természettudományt a hittel, de ez nemde mégis lenyűgöző: ez lenne az örökkévalóság? Igaz, ember számára ebben a világban nem tapasztalható meg, de mégis: elménk el tudja képzelni. Van itt még egy meghökkentő apróság: a múltba nézhetünk, a jövőbe nem! A Világegyetem egyfajta időkúp, mely a múltba, az ősrobbanáshoz visz, de a jövőt nem mutatja.

Azt mondtam, csak a lényeg lényeges. S mi lényeges? Embernek a kapcsolat. Mert az ember kapcsolatai összessége. Hálózat. A jó hír, hogy Isten is kapcsolat. Mi úgy hívjuk, hogy Szeretet. S meghív minket ebbe a kapcsolatba. Mindehhez hit kell. A jó hír azonban az, hogy a szeretet elvisz a kapcsolatok szívébe anélkül, hogy bármiféle valláshoz legkisebb közünk lenne: éppen mivel az Isten szeretet, és mi képmásai vagyunk. Aki másokért élt, csak az élt igazán. Az édesanya gyermekeiért él. A férje feleségért, és a feleség férjéért él: Egy test lesznek és egy lélek. A közember a közjóért él, a szent Istenért él. De mindnyájan a Másikért élnek. Ők az Igazak. Róluk mondja az Írás: „Az utolsó Ítélet idején majd felragyognak az igazak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik.” István igaz ember volt? Válaszom: igen! Nem mind a közjóért fáradozik, aki közember. Ismerünk épp elég példát az ellenkezőjére, Ezért is fontos azok tanúsága, akik valóban a közjóért fáradoztak életükben, talán nem egész életükben, de István esetében minden bizonnyal az elmúlt években növekvő intenzitással. A

Zsigmond Király Főiskola nem mauzóleum, nem síremlék, hanem a jövő iskolája: „a reményük tele volt halhatatlansággal”, ahogy a Bölcsesség könyve mondja. Aki ma nevel, az jövőt épít. Aki jövőt épít, hívő ember. Akkor is, ha nem magamutogató a hite. Ez nem zár ki egy kis hiúságot, büszkeséget az elért eredményre. Ez hajtóerő is lehet. De a szentek is becsvágyók, Erejük abban rejlik, hogy annak a szemében – és csak az övében – akarnak érdemet szerezni, akit nem lehet becsapni. S aki – miután idő nem köti – a végső ítéletet kimondja majd. István életművét megítélni túl röghöz kötöttek vagyunk. Bízzuk Istenre. Amit nem rá kell bízni, hanem magunkra, hogy folytassuk e művet. A közjóért.

A többit, még egyszer, bízzuk tényleg Istenre. „Akik Istenben bíznak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűségesek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrésze.” Ez egy meghívás. Jöjjetek! Ámen.

Elhangzott a gyászmisén, a budavári koronázó templomban (“Mátyás templom”) 2008. január 11-én, pénteken. Főcelbráns és homília: Kiss Ulrich SJ

Advertisements
No comments yet

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s