Skip to content

JANUÁR MÉRLEGE

2010/02/02

A tanításmentes hónap előnye, hogy részt tudtam venni több érdekes konferencián. A két legemlékezetesebb a francia követség által szponzorált Simone Weil jubileumi (születésének 100. évfordulója alkalmából) egész napos szimpózium és a TEDx mamutkonferencia voltak. Sajnálom, hogy a vizsgaidőszak miatt nem vihettem magammal kollégistáimat: tanulságos lett volna számukra is. A nagyon színvonalas francia filozófus-találkozón alig húsz ember vett részt, fájt a szívem, hogy oly sokan lemaradtak az elmondottakról, hisz nem egyszerű szakmai csevegés volt, hanem elmélyült vita az európai kultúra gyökereiről. Ezek a gyökerek pedig keresztények, nem csak a KDNP pamfletjeiben, hanem két olyan jelentős gondolkodó, mint Weil és a vele párhuzamba állított cseh Husserl-tanítvány, Patocka is vall, a Platón és Európa című írásában. Igaz, Potocka inkább a görög gyökereket kutatta, de mindketten a kultúrában keresték a háború után Európa megújulásának forrását. A görögök ugyanis a lélekkel törődtek, míg a modern Nyugat kizárólag a testiség és anyagiasság rabja. S az is elgondolkodtató, hogy e látszólag idealista filozófusok a közösség, a közjó felé fordultak, ami a járványként terjedő individualizmusban feledésbe merül.

A hónap az éves lelkigyakorlatommal indult, Griesben, mely 8-napos szemlélődő lelkigyakorlat még az Ó-évben vette kezdetét, december 27-én. December 31-én reggel az egyik lelkigyakorlatozó megkérdezte, hogyan ünnepeljük a szilvesztert, mire a hagyományos válasz – mint minden évben – az lett, hogy ki átalussza, ki átimádkozza az éjfélt. Másnap délben azért kaptunk ebéd előtt egy pohárka pezsgőt. A griesi házról, azoknak, akik nem ismerik, el kell mondanom, hogy a fenntartható fejlődés híveit is tökéletesen kielégíti, amennyiben a vegetáriánus ellátás a nagyjából önellátó gazdaságból származik. Ki emlékszik ma arra, hogy ez már a középkori kolostorokban is így volt? Gries csak feleleveníti ezt a hagyományt. Igaz, itt nincsenek barátok: az igazgató, Anton, jezsuita, míg a többi munkatárs, jelenleg hat világi önkéntes. Ingyen dolgoznak, és ez a titka, hogy ez a lelkigyakorlatos ház szubvenciók nélkül fenntartja önmagát, kizárólag spirituális tevékenységéből! A másik jellegzetesség, hogy minden lelkigyakorlatozó napi egy óra fizikai munkával segíti a ház működését. Én esténként mosogattam. Ezt mindenki zokszó nélkül, sőt örömmel teszi. Napi hat órai – és van, aki „repetázik” – elmélkedés mellett ez ugyanolyan felüdítő, mint a hatalmas séták a közeli erdőben, térdig a frissen esett hóban gázolva. Ajánlom a modellt Dobogókő és Püspökszentlászló vezetőségének figyelmébe! Az imamód maga a jezsuita és jezsuita közeli berkekben jól ismert „sámlizás”, a Zenre emlékeztető, alapjában véve a Jézus-imán alapuló szemlélődő ima. Mivel Társaságunk Jézus nevét viseli, és Jézus nevének ünnepe a karácsonyi turnusba esik, megszerettem ezt a lelkigyakorlat-típust. Terveim szerint idén, 2010-ben, azonban inkább nyáron mennék Griesbe.

Januárban csak kétszer kellett vizsgáztatnom, mivel a hallgatók zöme átesett a folyamaton már decemberben. Módszerem változatlanul az, hogy egy frissen megjelent cikket, többnyire egy ironikus tárcát, kimásolok a sajtóból, mondjuk a Magyar Narancsból, és ahhoz kapcsolódnak a kérdéseim. Így diákjaim annyit „puskázhatnak”, amennyit akarnak, – konkrétan, szabadon használhatják a szakirodalmat és jegyzeteket – a lényeg, hogy beépítsék válaszaikba az elsajátított elméletet, már ha elsajátították. A diákok többnyire szeretik ezt a vizsgamódot, mert nem olyan szolgai robotolás, visszaböfögés, mint általában, de persze tartanak is tőle: a tájékozatlanság itt hamarabb lelepleződik.

A tanításmentes hónap előnye, hogy részt tudtam venni több érdekes konferencián. A két legemlékezetesebb a francia követség által szponzorált Simone Weil jubileumi (születésének 100. évfordulója alkalmából) egész napos szimpózium és a TEDx mamutkonferencia voltak. Mindkét rendezvény egyúttal nyelvgyakorlat is volt, hisz az előbbit a Francia Intézet francia nyelven rendezte, az utóbbin, melynek helyszíne az Uránia mozi volt, pedig az előadások zöme angolul hangzott el. Sajnálom, hogy a vizsgaidőszak miatt nem vihettem magammal kollégistáimat: tanulságos lett volna számukra is. A nagyon színvonalas francia filozófus-találkozón alig húsz ember vett részt, fájt a szívem, hogy oly sokan elmaradtak az elmondottakról, hisz nem egyszerű szakmai csevegés volt, hanem elmélyült vita az európai kultúra gyökereiről. Ezek a gyökerek pedig keresztények, nem csak a KDNP pamfletjeiben, hanem két olyan jelentős gondolkodó, mint Weil és a vele párhuzamba állított cseh Husserl-tanítvány, Patocka is vall, a Platón és Európa című írásában. Igaz, Potocka inkább a görög gyökereket kutatta, de mindketten a kultúrában keresték a háború után Európa megújulásának forrását. A görögök ugyanis a lélekkel törődtek, míg a modern Nyugat kizárólag a testiség és anyagiasság rabja. S az is elgondolkodtató, hogy e látszólag idealista filozófusok a közösség, a közjó felé fordultak, ami a járványként terjedő individualizmusban feledésbe merül. Mivel civilizációnk Újraszületése a ReNaissance Ház közös gondolkodásának névadó eszmei alapja, bízom abban, hogy a konferencia eredményeit be tudom ott mutatatni némelyik, a francia konferencián megismert, előadóval. A PhD Ház különben a hónap végén új lakóval gyarapodott, egy erdélyi származású kutató-orvossal.

Míg a Francia Intézet hallgatósága igen exkluzív volt, és ezért szűk körű, a TEDx az exkluzivitást mozgalommá dagasztotta. A fenntartható fejlődés eszmevilágában kalandozó előadásokat különös módon sztenderdizálják, a mitikus 18 perces hosszukkal és mindenfajta prezentációs trükkök kötelező használatával, és a digitális sajtó kissé fanyalogva kommentálta a forma és tartalom nem túl szerencsés egyensúlyát. Kevésbé rejtélyesen fogalmazva, némelyek durván úgy vélték, sok hűhó semmiért… Én azért arra hajlok, hogy bár talán tanítani kéne az előadókat a prezentáció művészetére, de tartalmilag, kevés kivétellel, érdekesek voltak az előadások. Persze ilyen tömény mennyiségben nehezen emészthetők! Még szerencse, hogy a szünetekben bőven folyt a kávé, és sok beszélgetésre nyílt alkalom. Ezt a szervezők azzal próbálták még serkeneti, hogy a mindenki nyakába akasztott cédulán feltüntették, ki miről szeretne beszélgetni. Én ezekről az instrukciókról valahogy lemaradtam, sőt, azt is csak másnap a sajtóból tudtam meg, hogy elvileg tilos volt nyakkendőt hordani, – én pedig amúgy csak a Hír TV-ben hordok nyakkendőt, és pont a rokonszenves vendéglátók kedvéért öltöttem magamra a menedzser kaszt e férfias jelképét. Lehet, különben, hogy miután mellemről nem lehetett leolvasni semmiféle külön témát, amiről szívesen csevegnék, a játékszabályok ilyen eklatáns megsértése miatt maradtam magányos a konferencia nagy részén. Bár ismerősökkel azért jócskán összefutottam, akik persze lelkes „Te is Fiam, Brutus?”-szal köszöntöttek. Mindez radikálisan változott előadásom után, amelyre szinte utolsóként került sor, utánam már csak egy mesemondó szólalt meg. A büfében szinte mindenki névjegyet akart cserélni velem, szerencsére vittem magammal eleget. A konferenciáról pedig olvassátok el az indexet, és persze meg is nézhetitek videón! Az valóban mulatságos, hogy sokan megkérdeztek, hol misézek, és lehet, hogy a mai vasárnapi déli misén ott is volt némely kíváncsi, hogy ellenőrizze, ott is olyan „érdekesen” beszélek? S ha már a témánál tartunk, újra indultak a vasárnapi gondolataim video-formában is a jezsuita portálon, sőt német nyelven is.

Magam is tartottam előadásokat, kevésbé előkelő közönségnek is, így Vörösberényben a szabadkőművességről, és fordítva, hallgató is voltam, például az ÉrMe rokonszenves közösségében. A média is újra felfedezett, így hívtak a Kossuth Rádióba, ahol Para-Kovács Imre elhíresült „kereszténységgyalázó” élcelődést kellett kommentálnom, Tóta W. Árpáddal együtt. Árpád következetesen védte a szólásszabadságot, amelyet amúgy nem veszélyeztetett senki, és én is védtem, úgy hogy az volt a vicc, hogy a lényegben egyetértettünk, csupán Árpád nem akarta elfogadni, hogy itt nem a szólásszabadság, hanem a társadalmi béke a tét. Jóval békésebb volt a Ma Reggel műsora az MTV-ben, ahol Pálffy István kérdezett hivatásomról, és lehetőséget kaptam, hogy a Management by Jesus szemináriumról beszéljek, ami nem rossza, hisz februárban lesz a következő. A Civil Kaszinót már nem is emlegetem, holott neki köszönhetem, hogy a metrón (nem a 4-esen…) „Dicsértessékkel” köszönnek az utasok. A hónap legfontosabb eseménye azonban még rejtett, és kevésbé látványos: 61 jelöltből kiválasztottunk ötöt, és remélhetőleg február első hetében eldől, ki lesz fundraising asszisztensem. Ideje is, mert mind az 1 %.os kampányba, mind a tavaszi Jezsuita Vacsora előkészítésébe bele kell kezdenünk. Addig Mezey István ugrott be kisegítőként, ő meg most szombaton örök hűséget esküdött Lilijének!

Ennyit mára. Ha nem volt unalmas, minden hónap végén újra jelentkezem, az összefoglalóval!

Index cikk: http://index.hu/tech/2010/01/28/uveg_alatt_ugralo_bolhak_a_tedx-en/

Advertisements
3 hozzászólás leave one →
  1. adrien permalink
    2010/02/02 21:36

    Szia Ulrich, ha nem lennél, ki kellene Téged találni!
    A Tótawés beszélgetést hallgattam, barátunk gyengéjére tapintottál, mikor megkérdezted, hogy őt mi bántaná, mi bántotta, s elkezdett mint sértődött kisfiú a egyház felől ért (képzelt) sérelméről beszélni. Ezzel ügyesen kizökkentetted az ügyeletes hőbörgő szerepköréből… ugyanakkor nagyon emberi volt az egész. Gratula, így tovább! adrien

  2. 2010/02/03 09:00

    Engem nagyon érdekelne egy jegyzet anyag is vagy hasonlók a Weilról, szerettem volna elmenni, de úgy tudom, hogy a DUNA tv-n is ment egy film róla, azt nem lehetne esetleg kérni, hogy még egyszer adják le?
    szeretettel.Pfuscher Emese

  3. Tamás permalink
    2010/02/18 17:38

    Azt szeretném megkérdezni, hogy a Tedx-en tartott előadást hol nézhetem meg? Nagyon kíváncsi lennék rá, de sehol sem találtam.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s