Skip to content

Évközi 14. vasárnap B év (2012)

2012/07/06

Messziről jött

Maga is csodálkozott hitetlenségükön.

Innen eltávozva saját városába ment. Tanítványai elkísérték. A következő szombaton tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre? És a csodák, amiket kezével végbevisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? S ugye, nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak rajta. Jézus erre megjegyezte: „A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete.” S nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön. Mk 6, 1- 6

 

Maga is csodálkozott hitetlenségükön. Micsoda kontraszt az előző heti evangéliumhoz képest! Jairus, a zsinagóga elöljárója kislánya gyógyulásáért esdekel, és az meggyógyul. A vérfolyásos asszony csak megérinti Jézust és meggyógyul. A názáretiek azonban finnyáskodnak. Mit akar itt az ács fia? Pedig elismerik bölcsességét, de nem adnak neki hitelt, mert túl jól ismerik. Valóban ismerik? Milyen felületesek s ismereteink! Mit tudunk a másik emberről? Lelki világáról, belső gazdagságáról? Ha nem tudunk rácsodálkozni lényére, „ács” marad mind. Vagy vasutas.

Bajnok Sándor osztálytársam volt a kastli magyar gimnáziumban, a bajorországi Burg Kastlban. 1988-ban, nem sokkal azután, hogy híre ment, hogy beléptem a jezsuita rendbe, egy iskolatársam felhívott, hogy „Vitéz”, ahogy mi neveztük, vasúti szerencsétlenségben meghalt. A müncheni pályaudvaron dolgozott a Bundesbahnnak, amikor egy tolató szerelvényből kiáll vas lefejezte. Megkértek, én búcsúztassam el, mivel hagyatékában egy levelet találtak, amit én írtam neki karácsonyra. Mivel kevés emberel volt kapcsolatban, az én üdvözletem sokat jelenthetett neki – mondták.  Elvállaltam. Amikor rátaláltam a ravatalozóban, egy cédula csöngött a rácson, mely mögött a koporsó állt: Sándor Bajnok Bundesbahnangestellte. Ennyi lenne csak? Ez lenne egy élet mérlege? Szövetségi vasúti alkalmazott. Barbárul hangzik. Hol marad a barát? Az osztálytárs? Aki a szalagavatón felugrott az asztalra és üveges táncot járt? A mulatós cimbora? Az ironikus filozófus? És ez csak az a kevés, amit tudhattam róla. S akkor az ács. No meg a család. Mária, Jakab, József és Júdás. Vitéz árva volt. Egy szál bátyja korábban, fiatalon, tragikusan hunyt el. S mi megnevettük Vitéz bölcs humorát.

Miért van tehát, hogy messziről jött titokzatos idegeneknek inkább hiszünk? Az egzotikumnak? Nemde, a kereszténység sem elég egzotikus már, hiába jött Keletről. Az ács, a szomszéd, az ismerősök vallása ez. Én azért nem csodálkozom hitetlenségükön. Mert nem mennek betegségeikkel a Gyógyítóhoz, hanem kristályokkal, meg talizmánokkal bíbelődnek. A názáretieket hamarabb megértem.

Kiss Ulrich SJ

Meghallgathatod/megnézheted a Bonum TV-n is!  http://bonumtv.hu/vasarnapi-gondolatok-0

Advertisements
No comments yet

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s