Skip to content

Határokon túl

2012/10/03

Itt még pózoltak

A Magyar Extrém Sport Club ajánlata viszonylag szelíd: snowboard, sí, kajak, mászófal, bringa és rafting. „A mászófalon mindenki teljes biztonságban kipróbálhatja magát.”—ígéri a klub.  A német sportszociológus, Karl-Henirich Bette, aki az extrémsportolók motivációit kutatja, mindezt megmosolyogná. Szerinte a modern ember csak akkor tartja magát értékesnek, ha egyedül körülhajózza a világot vagy legyőzi a Mount Everest-et. A bérelhető mászófal ehhez képest kispolgári, de semmiképp sem extrém. Légy hős! – ez a jelszó. Ennek jelében vonszolják át magukat a sivatagon, és méregetik levélmérleggel csomagjukat, hogy minél kisebb legyen annak súlya. Mert a harcos individualizmus jól megfér mérnöki tervezéssel. A 61 éves sportorvos, Eberhard Schaaf barátjával, Paul Thelennel együtt is tudományos gonddal készült a nagy expedícióra az Everestre. Egyikük le is jött a csúcsról, a másik fennmaradt, öt másik hegymászóval együtt. Egy lavina sodorta el őket? Nem, csak megfagytak és/vagy megfulladtak, és nem is csapatban, közös expedícióban közelítették meg a még mindig félelmetes csúcsot, hanem sorban állva más individualistákkal. Ez is modern ellentmondás, paradoxon: miközben “önmegvalósítani” indulnak a csúcsra, kitűnni a tömegből, a csúcson sorban állnak, mint a szupermarketban, hogy fizessenek. Néha az életükkel.

Lebegtetett élet

Amúgy a tarifa 10000 dollár, és ha az önjelölt hős fel is jut a csúcsra, további 2000 dollár üti a sherpa markát. A csomagokat cipelő sherpák ugyanis az elmaradhatatlan kísérők, akik nélkül senki sem jut fel az áhított csúcsra. Már az első, akinek sikerült, a brit Edmund Hillary, is egy sherpa, Tenzing Norgay, kíséretében verekedte fel magát a Világ Tetejére. A sherpák névadói több sportbrandnek, és egyebek között egy jogászszervezetnek, mely a Társadalmi Felelősségvállalással foglalkozik. A Társadalom eközben ha akarja, ha nem, felelősséget vállal a sok száz kalandorért, akik rekordokról álmodozva minimum magukat akarják legyőzni, de sokszor hírnévre vágyva újabb képtelenségekkel akarják beírni magukat a sporttörténetbe. Aznap, amikor Eberhard Schaaf, az orvos a Himalájában lelt végső nyugalomra – ami ily nyughatatlan embereknél szép karrier – egy török a biciklijét akarta felvinni a csúcsra. Az utolsó bázistáborban a hatóságok elkobozták a bringát, mert féltek, hogy az őrült rekordhajhász törökkel együtt a csúcson marad. A török, aki pedig minden szabályt felrúgva, egyedül, sherpát elhagyva indul fel a végső szakaszon, fel is jutott, le is jutott. Az Everest valóságos lutri. Van, akit épp ez vonz.

A Der Spiegel nevű német hetilap címlapsztorija ezen a héten a határait kereső és feszegető modern individualista motivációit kutatja. A cikk egy csodálkozó mondattal zárul: egy héttel később, ti. a több halálesetet követelő baleset után „újra 197 hegymászó állt sorban a csúcs alatt.” Egy napon akár tízezren is lehetnek. Vajon mikor szakad el a fonál, mikor elégelik meg a hatóságok a kollektív őrületet? Mikor emlékeznek majd a hatóságok társadalmi felelősségükre? S ki emlékezteti az extrém sportolókat társadalmi felelősségükre? Más szóval, ki mondja meg az adrenalinra szomjas kalandvágyóknak, hogy életüket akár nemes célokért is kockára tehetnék? Amúgy a két hegymászó aacheni a  blogján azt hírdette, szemetet megy gyűjteni a csúcsra. Erről az apróságról azonban a Der Spiegel vezércikke nem emlékezik meg.

Elhangzott a Mária Rádióban, 2012. október 4-én

Advertisements
No comments yet

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s