Skip to content

Közgazdaság családi alapon

2012/11/19

Család vagy háztartás?

Hány háztartás létezik Magyarországon? 1998-ban 3 773 224. A háztartás átlagban 2,66 tagot számlált. Ha ez az arány állna fenn az emberiségben, akkor 2,6 milliárd háztartás osztozik a Föld erőforrásain. Mivel az ún. Harmadik Világ háztartásai népesebbek, mint mifelénk, feltételezzünk 2 milliárd háztartást. Ők a Föld nevű szuperháztartás társbérlői. A közgazdaság azt boncolja, hogyan működik ez, de persze a 2 milliárd háztartás együttélése sokszintű és sokszínű, a gazdaság, a gazdálkodás ennek csak egy része. Robinson esetében a napi tevékenység szinte kimerült a gazdálkodásban – és a szükséges pihenésben – de mihelyst feltűnt Péntek, időt kellett szakítani a kommunikációra, sőt, egyre több időt kellett szakítani erre. A civilizáció lényege, hogy az egyensúly eltolódik a kommunikáció javára, krízisről beszélünk, ha a gazdaság ismét félretolja, lefokozza a kommunikációt. A modern társadalom története nem más, mint permanens birkózás a gazdaság és a kommunikáció között. E dualisztikus szemlélet persze feltételezi, hogy szinte minden kommunikáció, mely nem elsődlegesen és közvetlenül, hanem közvetve elégít ki emberi igényeket.

Első tézis

A Wikipédia szerint a köz-gazdaság, vagy ÖKONOMIA, – a görögoikosz” (ház, háztartás) és „nomosz” (törvény, szabály) szavak összetételéből származik, és eredetileg a háztartás és birtok, valamint a (város)állam adminisztrációjának anyagi ügyeiről szóló vitára utalt. Más szóval feltételez törvényszerűségeket – de ez minden tudomány alapvető hite, babonája és fundamentuma – és vizsgálatának tárgya a közösség. Az ókoriak – és itt nincs különbség görögök és rómaiak között – háztartásai nem csak a vér szerinti rokonokat tekintette családnak, hanem az egy fedél alatt élőket, beleértve a rabszolgákat is. Valójában minden köz-gazdaságnak is ezen a szinten kellene végeznie kutatásait. A XXI. században, de voltaképpen a modernitás kezdet óta is már és fokozódó mértékben, az iparosítással és városiasodással párhuzamosan kialakult a társadalom és ezzel a gazdálkodás új és időtálló rendje, mely a család és a vállalkozás, vállalat kettősségén alapul. A vállalat a városállam megfelelője, míg a család úgy értendő, mint az egy háztartásban élők közössége, de mivel rabszolgáink, de még cselédeink sincsenek, és kettőnél több nemzedék ritkán él egy fedél alatt, bátran használhatjuk erre a közösségre a „család” kifejezést. Hol marad akkor az állam, az erős állam, a politikusaink energiáit lekötő szuperközösség? Hol marad a nemzet? Az állam, mely szemmel láthatóan csak hatalmi, azaz a gazdálkodás logikájától idegen, eszközökkel képes befolyásolni a gazdálkodást, és ezt is egyre csökkenő hatásfokkal, csakis mint háztartások/családok és vállalatok közösségi hálója képes rendszerként működtetni önmagát, miközben egyre jobban összefonódik más ilyen hálózatokkal, egyetlen, az egyetlen, de sokszínű világhálóban. Ez a vajúdó világháló, ahol egyelőre a legerősebb, legszervezettebb vállalatok, a multik tudják leginkább akaratukat érvényesíteni, konkurál néhány nemzet-állammal, mely képes ezzel/ezekkel versenyezve, de ugyancsak egyfajta vállalatként működve, az őket irányító elit érdekeit képviselni.

Második tézis

A (köz)gazdaság cselekvéselmélet, a céltudatos és (elvileg) racionális emberi cselekvés elmélete, mely arra keres választ, hogy mi történik, ha ezt teszem, mi történik, ha nem ezt teszem, vagy éppenséggel semmit sem teszek, ha van egyáltalán ilyen…

Ez a látásmód persze feltételezi az ok-okozati összefüggést, azaz nem pusztán a véletlennek tulajdonítja, ha egy időrendben előbb bekövetkező eseményt egy mások követi, hanem cselekvésünk gyümölcseként értékeli azt.

Ez a feltételezett törvényszerűség valójában az esetek többségében csak erős valószínűség, de az a gazdasági életben ez teljesen elegendő, a különbséget kockázatnak hívjuk, és haszonnak nevezett értéktöbbletet tulajdonítunk neki, azaz jutalmazzuk.

A legizgalmasabb kérdés, hogy ki az említett cselekvés alanya. Mindig emberek. Mindig személyek, de ezek lehetnek morális  személyek is, mint a vállalatok (üzemgazdaság) vagy nemzetek is, illetve fiktív, kollektív személyek, mint az osztály, például Malthusnál a szegények és Marxnál a proletárok.

Nemzedékeken túl

Harmadik tézisem az, hogy sem az egyénre, sem a személyesen konkrétan meg nem tapasztalható, hanem érzelmi fikción (osztály, nemzet) alapuló, nem reális közösségre építő elméletek nem adtak és nem is adhattak kielégítő választ a gazdálkodás működésének rejtélyeire, csakis a valós közösségek gyakorlatának megfigyelés és elemzése. Ilyet csak kettőt ismerek, a család, ahogy fent megfogalmaztuk, és a vállalat.  Ez könnyen belátható, ha első pillantásra szokatlan is a perspektíva, ha az egyéni és közösségi lélektani felől közelítjük meg a kérdést. Ennél fogva az így értelmezett közösségi gazdaságtan szükségszerűen interdiszciplináris, azaz erősen támaszkodik majd a pszichológia és feltételezem, a szociológia, ismereteire is, és vélhetően itt is újra fogalmaz néhány tézist. Mivel azonban egyik tudományban sem vagyok eléggé jártas, ezúton meghívom e jeles tudományok képviselőit, hogy gondolkodjunk együtt.

A család

A család jelentősége minden társadalom- és államelméletben kellőképpen taglalt és nem is vitatott, mindazonáltal a gazdasági elméletben szerepe elhanyagoltnak mondható. Helyette az egyén apoteózisa figyelhető meg. Az egyén a homo oeconomicus, ő az a mitikus alany, aki meghozza a racionális döntéseket, melyek jó estben optimális eredményeket biztosít maga számára. Ő a kedvezményezett, és minden más haszon, például a közjó, másodlagos.  A Wikipédia szerint a neoklasszikus közgazdaságtan egyenesen tagadja a közjót:

„Az önérdekét követő egyénnek a gazdaság középpontjába állítása. Ebből a szempontból a neoklasszikusok még a klasszikusoknál is „tovább mentek”: számukra a haszonmaximalizáló és kárminimáló egyén, a homo oeconomicus már semennyire sem társadalmi lény; a neoklasszikus közgazdaságtan a társadalmat egyszerűen homo oeconomicusok összességeként fogta fel, és tagadta a közérdek létezését (ami a klasszikusoknál még fontos kategória).” [i]

E felfogás mögött felsejlik a rousseau-i contrat social elmélet. Ahogy a filozófusnál a szuverén egyének összehangolt akarata hozza létre a társadalmat, úgy a klasszikus közgazdászoknál a szuverén egyén egy személyben a termelő, a fogyasztó és ő is osztja el a javakat. Teszi ezt racionális, ésszerű döntések alapján. A Társadalmi Szerződés esetében Rousseau azt az elvet kereste, mely összhangba hozza azt, amit ez érdek (az egyéni érdek) parancsol, és amit a törvény megenged. Míg azonban a filozófus szerint ez a társadalomban csak úgy valósulhat meg, hogy minden egyén lemond önként, mégpedig teljesen, jogairól, és az így megvalósuló egyenlőség megszünteti az önérdek keresését, azaz a közérdek ennek következtében automatikusan érvényesül, a gazdaságban ez nem tűnt olyan magától értetődőnek, hisz az alku tárgya mindig is az én érdekem a tiéddel szemben. Ezt a konfliktust Adam Smith a láthatatlan kéz, azaz a piac fikciójával oldotta meg. E fikció szerint miközben mindenki a saját érdekét keresi, semmiről sem kell lemondani, mert a piac szavatolja, hogy csodás módon mindenki jól járjon. Mi tudjuk, vagy ha úgy tetszik, ma már tudjuk, hogy ez valójában a mai napig nem következett be, és nem sok esélye van, hogy valaha is bekövetkezik.

Hosszabb kultúrtörténeti szemlélődés szükséges, hogy megértsük az individuális látásmód születését és egyeduralkodóvá válását. az európai kultúrkörben. Egyszerűbb, ha megvizsgáljuk az alapfikció elfogadhatóságát,  pusztán töprengve egzisztenciális helyzetünkön.  Ez lenne a harmadik tézisem: senki sem született egyénnek, azzá leszünk.

Megint egyszer a Wikipédia: „Az éntudat akkor kezd el kialakulni, amikor a gyermek 2 és fél – 3 éves korában önmagát azonosítja, azaz egyes szám első személyben kezd el beszélni önmagáról, ahelyett hogy egyes szám harmadik személyben szólna magáról, mint addig teszi némely gyermek. Az éntudat része az énkép, amelynek nagy jelentősége van az emberek viselkedésében. Az énkép alakítására, megváltoztatására a pszichológia vállalkozik, amennyiben egy személynek vagy a személyiségnek problémái vannak önmagával.”[ii]

Itt kapcsolódhatna a lélektan, pontosabban vizsgálva, hogy miért és hogyan is alakul ki az éntudat, továbbá mennyiben egyetemes emberi vonás ez, és mennyiben kultúrafüggő. [iii] Rudolf Steiner, aki kideríthetetlen okokból a Wikipédia fő forrása ebben a kérdésben, nyilván másképp taglalja ezt, mint Rogers vagy Freud, vagy egy japán, netán hindu tenné. Az egyén, ahogy közhelyszerűen az európai ember elképzeli, kulturális termék, és megfelelő nevelés nélkül nem bontakozik ki, tán ki sem alakul. Hogyan tárgyaljuk például a kérdést egy olyan nyelven, mely nem tudja megkülönböztetni az „én” és a „mi” fogalmát, mert ugyanazzal a szóval jelöli azt meg? Több szerző állítása szerint a japán én és mi tudata lényegesen különbözik a miénktől.  A japán boldog, ha valakitől, egy idősebbtől függhet.  Ez nem egyfajta amerikai előítélet a számukra érthetetlen japánokkal szemben, hanem a japán önmeghatározásából szervesen adódik. [iv] A kulcsszó az amae, a kötődési szükséglet, mely szerint függeni akarunk a másiktól, számítani akarunk annak teljes elfogadására, és arra, hogy reagál ránk, gondunkat viseli és gyöngéden szeret” (Uo.). Mihály Nikolett szakdolgozata szerint ez a kulcsa a miénktől eltérő, és mint tudjuk, roppantsikeres, japán vállalati kultúrának s, de erre a vállalkozás kulcsszó alatt még vissza kell térnünk. Amikor azonban azt olvassuk, hogy a japánok élen járnak az én-tudatú robotok fejlesztésében,[v] önkéntelenül is elbizonytalanodunk, vajon milyen típusú „én”-ről van itt szó? Még jobban elbizonytalanodom, ha azt olvasom, hogy Itó Projekt a „Harmónia” című regényében az emberek tömegesen engedik át a testük feletti uralmat egy „jóságos világszervezetnek”. Utópia? Disztópia? Hiába fikció, talán hozzájárul, hogy én-fogalmunk  regionális, és nem is olyan egyetemes voltát felismerjük.

Elgondolkodom. Ha az énkép boncolgatás megbolygathatja a homo oeconomicus egyéni státuszának véglegességét, és ezzel gazdasági paradigmáinkat, vajon a gazdasági paradigmák sorozatos bomlása, metamorfózisa, nem fog-e visszahatni örökölt kulturális énképünkre? Például, gondolkodtunk-e azon, hogy a globalizáció hogyan alakítja majd át gazdasági szemléletünket? Mit jelent, például, ilyen összefüggésben az, hogy nemzetgazdaság? Semmi véglegeset erről nem mondhatunk, hisz a folyamat kellős közepén (az is ehet, hogy csak az elején) vagyunk, de néhány hipotézist megkockáztathatunk.

HipoTÉZISek a Család (közel)jövőjéról (Egy kis Utópia)

Amilyen mértékben a Nemzet szerepe mint érzelmi Nagycsalád leértékelődik, főleg pedig gyakorlatilag leépül, illetve feloldódik a globális kultúrában, a család mint érzelmi tér felértékelődik. A család megcélzása az egyén helyett növekvő mértékben kifizetődő stratégia lehet.

Amilyen mértékben a közösségi média felváltja a nemzeti és/vagy osztály/réteg-alapú médiát és kommunikációt, úgy válhat a család egy mikro-kommunikáció színterévé, mely igénye az „egyénnek”, hogy a kisközösségi hálózatban ne váljon túlságosan nomáddá, legyen egy biztos kikötője, ahova az egyén visszatérhet., és amely kapocs a különböző kishálózatok között.

Ahogy a termelés és fogyasztás integrálódik, és egyre absztraktabb szintet ér el, azaz egyre kevésbé tárgyiasodik, úgy nő majd az igény a fogyasztói/termelői élmény megosztására.  A család a korosztályokat átívelő híd lehet. Mivel a fizikai együttélés nem mindig feltétlenül szükséges, a virtuális családba újra integrálódhatnak a korosztályok, az öregek izolációja és kirekesztése megszűnhet.

HipoTÉZTISek a Család Múltjáról és Jelenéről

Első éveimben nem csak, hogy nincs én-tudatom, az majd a Te-vel folytatott párbeszédben születik meg, de nem is termelek, csak fogyasztok, és mindezt ingyenesen. Nincs adok-veszek! Alapélményem az Ingyenesség és a Ki-nem-érdemeltség. Csak szeretnem kell, és engem is szeretnek, nem érdemeimért, hanem magamért. Ezt később már csak a barátságban élem meg újra, minden más kapcsolatot finoman behálóz (és fojtogat) az Érdek, az Én. Még a Szerelmet is. A jövő nagy kihívása a Szeretet helyreállítása, restaurációja a családban. Új értelmet kap Jézus mondása: Legyetek olyanok, mint a gyermekek! Ez lenne az első lépés egy nem piaci, hanem közjón alapuló gazdaság felé. A globális gazdaság ennek elvileg és potenciálisan kedvez majd. A Contrat Social – amely mindig csak fikció maradt – helyébe a Contrat Familial léphetne, egy emberléptékű mini-társadalom. Sok gazdasági tevékenységnek ez lenne az epicentruma. A vállalat lenne a nagyobb család, amely esetenként a családok hálózata, de mindenképp kihasználja, pozitívebben fogalmazva, gyümölcsözteti a hálózati kapcsolatokat a családok között. Feltételezhető, hogy a szükséges bizalmi tőke egy ilyen modellben sokkal inkább rendelkezésre áll, és könnyebben mobilizálható, mint a jogi alapú jelenlegi gazdasági kapcsolati hálóban.

A vállalkozás

A vállalkozás, főleg a családi vállalat, többnyire kis- vagy középvállalat, többnyire képes a családi modell m mintájára élő közösségként és hálózatként működtetni tagjait, a közös cél mentén. A közös cél, és ezt az MbJ szemináriumokon nem győzöm hangoztatni, teszi lehetővé, hogy egy családnál, akár egy nagycsaládnál is jóval több embert tudjunk mozgósítani tartósan. Ez a vérségi kötelék analógiája, megfelelője.  A cél, mint eszme, mint energia áramlik, a vérkeringéshez hasonló módon, és élteti a testet. Ha meghal a cél, meghal a test. A vezető a családfő, ő tartja életben és fejleszti az egészet. Nem csak az agy, hanem a szív is, pumpálja a vért a rendszerbe. Innen ered minden további analógia a Test és a Vállalkozás között. Mint ahogy egy emberi testnek nem csak vérre, hanem levegőre, azaz tüdőre, és légzésrendszerre is szüksége van, de emellett méregtelenítésre, emésztésre, stb., úgy a Vállalkozás nevű Szervezet is szervekből áll, és igaz rá Menenius Agrippa metaforája. Persze nem egyirányú kommunikációként, kizárólag a gyomor igazát bizonygatva kell értelmeznünk, hanem belátva valamennyi szerv szerepét csak együtt képeznek személyt, fejlődő – és ezzel életképes lényt.

Áldott globalizáció

Negyedik tézisem pedig az lenne, hogy a mindig csak veszélyeiért dorgált globalizáció nagy esélyünk egy egyetemesen igazságos rendszer létrehozására. Esélyt mondtam, nem egyfajta automatizmust. A szédületes iramban fejlődő hálózati kapcsolat valóban összeköt mindenkit mindennel. Ha létezett valaha láthatatlan kéz, most láthatóvá válhat. S ha az, minek hiszem, egy ügyes fikció, a fikció időnként valósággá válhat, nem csak technikai vívmányok esetében, mint Jules Verne regényeiben. Valamikor elérjük majd  a fordulópontot, a híres tipping point-ot. Nekünk csak az a feladatunk, hogy fáradhatatlanul tegyük hozzá egyik kis kockát a másikhoz, egyik lépést a másikhoz, stb. A csapatépítés elkezdődött! Akarsz társulni?

Kiss Ulrich SJ


[iii] Az önmagunkról való tudás fejlődése a világ megismerésével párhuzamosan történik, annak feltételeként és következményeként egyaránt tekinthető. Ebben a fejlődésben az ön- indította cselekvések és a körülöttünk lévő személyekkel folyatott interakciók együttesen alakítják tapasztalatainkat, melyek alapján létrejön az én élménye. Ennek a folyamatnak az első néhány évét tárgyalja az előadás. http://mindentudas.hu/eloadasok/partnerek/item/3161-az-%C3%A9ntudat-%C3%A9s-az-%C3%A9nk%C3%A9p-kialakul%C3%A1sa-fejl%C5%91d%C3%A9se.html

Advertisements
One Comment leave one →
  1. Hódsági Éva permalink
    2012/11/20 09:34

    Igen, szeretnék társulni.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s