Skip to content

Azért a víz az Úr!

2013/06/12

A víz az úr

A víz az úr

A Duna már apad, az ár elvonult, és a médiában is elapadtak az erre vonatkozó hírek. Alighogy elhagyta az áradás Budapestet, a média érdeklődése is megcsappant.  A Magyar Nemezt ugyan ma még jelzi, hogy vár még ránk „egy nehéz nap a gátakon”, de a Népszabadságot már csak az idei nyugdíj érdekli és Erdogan török elnök rendőrei, akik a tüntetőket elüldözték.  A Dunai áradás a Népszabadságban kiszorult a hetedik oldalra, ahol persze a németországi árvízről is szó esik. Még kis idő, és az árvíz csak a károsultakat és a biztosítókat érdekli.

Mindez sokat  elárul el a média jellegéről, de rólunk, a társadalomról is. Miközben a média és a politika a nemzeti vagy társadalmi összefogást ünnepelte, senki sem tette fel a kérdést, miért csak ilyenkor fogunk össze? Azaz én feltettem ezt a kérdést az interjúban, amit a Lánchíd Rádió készített velem az ár első napján. S megismétlem: ha egyszer olyan szép és olyan felemelő ez az összefogás, miért csak katasztrófák idején valósul meg? S még ez sem evidens, ti. hogy  ilyenkor félretesszük civódásainkat és vállvetve állunk a gáton, hisz Amerikában, mely oly büszke civil társadalmára, fosztogattak, amikor jött a hurrikán…

Szabadna máskor is?

Szabadna máskor is?

Igaz, ami igaz, hallom, a mobil gátból is elemeltek egy darabot. És egy generátort. Gyűjtsd a vasat és a fémet, és a veszélyes hulladékot  …., no de a gátról? Az nem vigasztal, hogy ilyesmire csak egy marék ember vetemedik. Valamilyen ponton bennük is meg kellene mozdulnia az emberségnek. De maradjunk a többieknél. Nem a fényképezgető amatőröknél – egy ilyen képet még unokáinknak is mutogathatunk, és ez is egy szempont – hanem azoknál, akik önkéntesként vagy legalább adományaikkal bekapcsolódtak a szolidaritási láncba. Miért ne lehetne ez a lánc stabil? Állandó? Hisz nyomor és szenvedés akkor is van, amikor nem árad a Duna. Gyermekek éheznek, családok elveszítik hajlékaikat, munkanélküliek érzik magukat feleslegesnek. Vagy a dolgozó joggal érzi magát megalázottnak, mint az a takarítónő, akinek tehetetlenül el kellett viselnie, hogy munkaadója, a ház ura anyaszült meztelen járjon-keljen a lakásban, mintha ott se lenne az asszony. „Mert a kutyája miatt sem vesz fel alsógatyát.” – indokolta,  A hajmeresztő történetet a tahó háztulajdonosról éppenséggel a Népszabadság hozta le. Engem a római rabszolgatartókra emlékeztet, akik tárgynak tekintették a rabszolgát, puszta tulajdonnak.

Szóval a nagy testvéri szolidaritás álma ütközik a valósággal. Nem csak a gáton kéne szolidárisnak lennünk, hanem az emberi méltóság megvédésben vagy éppenséggel kivívásában is. Ez egy másfajta gát lenne, és ezen a gáton is van szivárgás. S ha nem vigyázunk, ha nem vigyáztok, akkor beteljesül Petőfi mondása: Habár felül a gálya, és alul a víznek árja, azért a  víz az úr. Menjetek ki a Duna-partra és győződjetek meg róla!

Mária Rádió – Jegyzetek – 3,5’ röpirat az etikáról 41 (2013_06_13)

Reklámok
No comments yet

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s