Skip to content

Évközi 15. vasárnap C év

2013/07/12

Jézus történettel felelt a kérdésre:

Mit mond a törvény?

Mit mond a törvény?

Abban az időben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –-, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívvel, teljes lelkeddel és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat..” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan hagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd felültette teherhordó állatáram elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mt gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”

 

Jézus történettel felelt a kérdésre – Ezt gyakran megtette. A hívek ma is ezt várnák minden törvénytudótól, nem csak vasárnaponként, a prédikációkban, de például, a szakirodalomban, a bíróságon és a parlamentben is. Egy történet átélhetővé teszi az elvet. Történet nélkül a szabály holt betű, absztrakció.

Cselekedet

Cselekedet

Vegyük csak Jézus és a kérdezgető törvénytudó párbeszédét. A tudós kérdésére lehetne tudományosan is válaszolni, lábjegyzettel és bibliográfiával A teológia néha ezt teszi. Jézus ellenkérdése már útmutatás a helyes megközelítésre. Az első lépésre. Hisz nem az a kérdés, „mit mond erről a törvény”, azt ugyanis Izraelben minden gyerek tudta, hanem az, hogy „mit olvasol benne?” Más szóval: mit jelent ez a te életedben? Ha betartod a törvényt, mi lesz életedben másképp? A törvénytudónak pont itt volt a deficitje, de legalább be merte ezt vallani. Feltette a valódi kérdést: Ki az én felebarátom? A válaszul elmondott történet nem puszta illusztráció, hanem meghívás egy teljesen új, az evangéliumi életre. A történet valójában életprogram. Az a hajdani kérdezőnek, és az mindnyájunknak. Ma is feltehetjük a kérdést: „Ki az én felebarátom?” Mi is a válaszunk?

2013. JÚLIUS 14.  Lk 10,25-37

Advertisements
2 hozzászólás leave one →
  1. Csalótzky Annamária permalink
    2013/07/13 09:38

    Vajon hol itt a hiba ?
    Halljuk is, értjük is és az átkapcsolás mégsem jön létre. Zeng a lelkes kórus : “Sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal,szóval cselekedettel és MULASZTÁSSAL”. – vajon ott vagyunk ilyenkor igazán, jelen vagyunk, vagy mantrázunk ? – és aztán otthon a mise után elégedetten kanalazzuk a vasárnapi húslevest ?
    Vagy irunk egy gondolatébresztő remek kis prédikációt és hátradőlünk ?
    “Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette”.
    Vajon mostanság már másképpen van ? Elég volt- e a 2ooo év ?

    Annamária

  2. Hódsági Éva permalink
    2013/07/13 09:47

    Felebarát, aki irgalmasságot cselekszik. Irgalmasságot jelenthet a felebarátra való
    odafigyelés, meghallgatás, lelki gondozás is.
    “…meghívás egy teljesen új, az evangéliumi életre.” – szeretnék ebbe az irányba haladni.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s