Skip to content

22. évközi vasárnap C év 2013

2013/08/30

Ki a legelőkelőbb?

Ki a legelőkelőbb?

A meghívottak válogatják az első helyeket,

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakomára hívnak – kezdte -, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: „Add át helyedet neki.” És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: „Barátom, menj följebb.” Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják. Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak, és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” Lk 14,1.7-14

 

Még van egy hely...

Még van egy hely…

A meghívottak válogatják az első helyeket, – Feltételezem, mindnyájan megéltünk már ilyen helyzetet, állami, egyházi és magán ünnepségeken egyaránt. Jobb esetben szerényen meghúzódtunk a hátsó sorban, és nem kellett szégyenszemre átadni helyünket. Rosszabb esetben még ma is, évek múltán, duzzogunk és méltatlankodunk. Nekem e történetről mindig a megboldogult Mindszenty bíboros jut eszembe. Amikor Bécsben letelepedett, a németországi magyar emigráció meghívta őt egy nagy találkozóra, Bambergbe a pünkösdi nagymisére, és azt követően egy ünnepségre, melynek rendezését a németországi Burg Kastl-i magyar gimnáziumra bízták. Engem dr. Harangozó Ferenc, a kastli gimnázium igazgatója megkért, köszöntsem a bíborost a magyar fiatalság nevében.  Amikor átbeszéltünk a találkozó programját, elmondtam aggodalmamat Feri bácsinak, ti., hogy jó esély van arra, hogy a fiatalok a bíboros közelébe se férhetnek, hisz ott fognak tolongani az emigráció elnökei – akkoriban mindenki legalább 2-3 szervezetben volt elnök – a legjobb, vagy annak vélt helyekért. Bim-Bam, ahogy szeretett igazgatónkat hívtuk, elgondolkodott, majd beszélt az illusztris vendéggel. Így már az ő, Mindszenty, kéréseként tolmácsolhatta a szervező f elé, hogy az első két sort tartsák fenn a cserkészeknek és a gimnazistáknak. Úgy is történt, de első kézből hallhattam, ahogy a vezérek méltatlankodtak, és felsorolták címeiket és jogcímeiket. Mihaszna, a bíboros személyesen köszöntötte a gyerekeket. A vezérek pedig megalázva érezték magukat, és persze, legközelebb ismét az első sorban ültek. Egymás között.

Drága barátság

Drága barátság

Érdekes azonban, hogy a hiúsággal együtt a számító kapcsolatépítést is elítéli Jézus. Igaz, már Arisztotelész is megkülönböztette a hamis barátokat, akik előnyökért „barátkozna”, az önzetlen, az őszinte baráttól. A filozófus szerint, csak az méltó a barát névre, aki számítás nélkül kedveskedik barátjának. Jézus ennél radikálisabb: arra int, hogy olyanokat ajándékozzunk meg barátságunkkal, akinek esélye sincs arra, hogy viszonozza gesztusunkat. Feltehetem a kérdést: hány ilyen barátunk van? Volt? Lesz? Még nem késő meghívni őket!

2013. SZEPTEMBER 01. 

Advertisements
4 hozzászólás leave one →
  1. Hódsági Éva permalink
    2013/08/31 05:58

    Hány ilyen barátunk van? A bajban megmutatkozik, nem kellett hívni őket, s mégis jöttek. Voltak, s lesznek, hiszem! Pedig ők nem családtagjaim… ( Egy lábtörés margójára)

    • 2013/09/01 07:12

      Arra a kérdésre ,hogy hány ilyen barátunk van,s lesz–válasz –egy igazi van ,biztos mindenkinek ,aki felismeri–JÉZUS–és a többi csakis tőlem ,tőled s viselkedésedtől függ testvérem.A szeretet mindenre képes.Én is betegágyamon tapasztaltam ,idegenben.

  2. Csalótzky Annamária permalink
    2013/08/31 13:48

    A barátságról :
    egy kedves atyám tette fel egyszer a nem szokványos kérdést egy prédikációban, amikor az Evangéliumból említette a Betesda fürdőnél 4o éve várakozó béna esetét., akit senki nem volt hajlandó a frissen felbuzogó vízbe bevinni. Hogy lehet az, hogy ennek az embernek 4o év folyamán senkije sem akadt, aki segítette volna? Nem lehet, hogy ő a valamilyen magatartásával okot szolgáltatott erre ? Érdekes, és meggondolandó nem ? – Aki barátot szeretne, annak magának is barátnak kell lennie. Igaz Krisztus szeretete sem “sima” szeretet, hanem IRGALMAS szeretet, de nem sokan vannak, akik erre a kegyelmes állapotra el tudtak jutni.

    A pöffeszkedőkről,akik “érdemeik szerint” az első padban ülnek.

    Ünnepi szentmiséken a templomigazgatók mindenütt kiürítik az első padokat, hogy a vendég atyák és nővérek oda ülhessenek. Végülis én ezt tisztelem, de azért hááát ???-Lehet hogy én talán nem ülnék oda akkor sem. Vannak nagyothalló hívek és vaksi öregek akkor is, meg alázat is, ami mintát adhat. A 7o-es atyáknál láttam erre a legtöbb példát.

    Mindenütt virágzik a jókedvvel viselt beltenyészet, – az egyházban is. Gyakran csak leereszkednek hozzánk kegyes szavakkal. Jól érzik magukat egymás között. Akit érdekelnek a bizonyítékok és részletek, annak megirom megfigyeléseimet. De jelentkező nem lesz ugye?

    Azért a fenti jézusi tanulságokat vonjuk le és magunkon kezdjük az alázatot és szerénységet és az empatikus másokra figyelést. Nehéz,de ha imádkozunk …

  3. 2013/09/02 13:04

    Képzeld el, hogy az utolsó padba ülsz, és ott s maradsz. Senki sem hív előre Van akinek ez gyomorgörcsöt okoz…

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s