Skip to content

Háziorvosok (Mária Rádió, Jegyzetek 48)

2013/09/18

Megbízunk benne...

Megbízunk benne…

Egy barátom különös történetet mesélt el a napokban. Történt, hogy egy orvostanhallgató felvételizett az egyik egyetemi kollégiumba. Ilyenkor sokféle kérdést tesznek fel a jelöltnek, hogy megítéljék, mennyire tud majd beilleszkedni a közösségbe. A felvételiztető ezért megkérdezte a hallgatót, mik a tervei tanulmányai befejezése után. „Visszamennék falumba, hogy háziorvos legyek” – volt a válasz. Ha én ma felvételiztetnék, spontánul megölelném a jelöltet ezért a válaszért. Ehelyett a kollégiumi igazgató azt mondta neki, hogy „nálunk minimum igazgató főorvos lesz a hallgatókból”. A jelölt ezt jelzésként fogta fel, és másik kollégiumba költözött be.

Valóban többet érne egy főorvos, mint egy háziorvos? Hiszen főorvoshiányról még nem hallottam, háziorvos-hiányról viszont annál többet! Magyarországon a háziorvosi körzetek száma 6388, ebből 1533 kimondottan gyermekorvos. Más szóval, mintegy 1500 lakosra jut egy-egy háziorvos. Néhol azonban ezek több mint fele 60 évnél idősebb. Közelegnek a nyugdíjhoz. Másképp fogalmazva, hatszor annyi háziorvos elmúlt 60 éves, mint amennyi 35 évnél fiatalabb.

Bár a sajtóban olyan cikkeket is találni, hogy állítólag túl sokat keresnek a doktorok, a többségi vélemény mégis az, hogy a pálya nem igazán vonzó. A háziorvosok bázisfizetése 150-250 ezer forint, és többnyire 800 betegük van, néha 2000. Azt most nem firtatom, ki látja el a többi hétszázat, azoknál, akik csak 800-at kezelnek. Tegyük fel, hogy egészségesek. Ahogy azonban a lakosság öregszik, nő majd a betegek száma is, miközben az orvosoké csökken. Azért is csökken, mert a háziorvos többnyire vállalkozó, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy több tízmilliót kell fizetnie egy praxisért, és senki sem kérdi tőlük: miből? Főleg 24 havi kötelező rezidensi idő után, mely megtakarítást nem enged? Ezek után még további két és fél évet kell tanulnia leendő háziorvosnak a szakvizsgáig. Az ösztöndíjából, ha egyáltalán van neki, aligha vesz praxist!

Mivel e problémák megoldása közügy, továbbá, sürgős is, fontos is, remélhetően valaki majd foglalkozik majd vele. Időben! Én azonban azon tűnődöm, miért akarjuk elrettenteni a keveseket, akik hivatásként vállalják a vidéki orvos nehéz szerepét? Nemde, inkább fel kéne karolni őket és lelkileg támogatni? Meg kéne erősíteni őket! Bízom abban, hogy e gondolataim eljutnak hozzá és hozzájuk. S talán a felvételiztetőhöz is, hogy legközelebb, ha ilyen gyöngyszemet talál, tegyen úgy, mint az evangéliumi drágagyöngy-kereskedő!

Mária Rádió – Jegyzetek – 3,5’ röpirat az etikáról 48 (2013_09_20) Háziorvosok

Advertisements
One Comment leave one →
  1. Csalótzky Annamária permalink
    2013/09/18 14:10

    Milyen jó lenne, ha a fiatalember magatartása mögött tényleg az volna, amit e gondolatok vélnek. De mára még az idealistákban is felmerülnek kételyek, mert kiderült , sok minden nem az, aminek gondoltuk. A közélet, a politika kondicionál erre az óvatosságra. Kár. És kérdezünk is magunkban azonnal ennek nyomán. Talán a családi ház, vagy a választottja miatt ? De a fiatalember kiköltözésénél a kollégiumból – van a fordulópont. Ez a fiú tényleg hivatástudatból , emberségből,szeretne a falujában gyógyítani. Akkor tényleg gyöngyszem !
    Igazgyöngy.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s