Skip to content

Afrika jövője a múltja? Forró Könyvek

2013/10/08

A könyv

A könyv

Duncan Clarke Africa’s Future

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy európai Afrika. Egy ideig túlélte a gyarmatok felszámolását is, és egyesek – például a franciák – Eurafrique-ról beszéltek, egyfajta megálmodott szimbiózisról Európa és Afrika között. Duncan egy másik könyvében, – „A Nyers kontinens – Harc  Afrika Olajdíjáért” – bemutatja, hogy ma globális vetélkedés folyik Afrika nyersanyagaiért, és ebben a hidegháborúban Európa ütőkártyái nem igazán jók. Európa csak egy szereplő a globális játszmában.  Duncan tagadja, hogy a játszma a felemelkedő piaci szereplők – India, Kína és a többiek – javára eldőlt volna. Nincs és nem lesz Chinafrique (245) – nyugtat meg minket. A vetélkedés kimenetele bizonytalan. Mindezt elöljáróban el akartam mondani, mivel az átlag újságolvasó hajlamos a média egyszerűsítéseit készpénznek venni, és a végkövetkezetéssel kezdeni az elemzést. Igaz, Clarke szerint a globális elemzők, a Világbank és az Afrikai Fejlesztési Bank, az ENSZ meg a többiek, is hajlandók makrogazdasági táblázatokra épülő és a jövőt újabb táblázatokba foglaló futurológiai víziókra, melyek Afrikát a jövő agyhatalmának mutatja be. Nos, Clarke minden ilyen optimista és minden ilyen egyszerűsítő tézist vehemensen támad. Fő tézise lényegben az, hogy Afrika gazdasága . mely összenőtt a politikával –  sokkal inkább függvénye a történelem, az elmúlt évszázadok, sőt évezredek lassú folyamatainak, mint azt a gyakran ideológiai beidegzésű önjelölt próféták[i] hinni hajlandók.  Afrika komplex, ne egyszerűsítgessünk – figyelmezteti folyamatosan olvasóit.  Az amúgy eléggé meggyőzően előadott tézis szépséghibája, hogy éhen és hoppon maradunk: nem tudjuk meg mi lesz Afrika jövője, bár a könyv címe azt sugallja, hogy ezért íródott! Kárpótlásul egy hatalmas freskót fest annak múltjáról, hangsúlyozva annak súlyát a jelen és ezzel a jövő történéseiben. „A múlt határozza meg a tudatot és a tudat a cselekvést, a cselekvés a jövőt” . mondhatnánk Marx után szabadon.

Az álom

Az álom

Eme alapvető bizonyosság a gyakorlatban nem sok következtetést enged meg. Egyedül az olaj-és gázkitermelésben egy 2011-es adat szerint 750 vállalkozás tevékeny Afrikában és számuk évről évre nő. Clarke szerint egy afrikai stratégiáról lehet konferenciákat rendezni – és a múltban rendeztek is, és Clarke ezek részvevője, sőt fő szervezője volt – ,de vaskos tanulmányköteteken és statisztikákon kívül nem sokat produkáltak. Mindez annál inkább figyelemreméltó, mivel a szerző szerint a kontinens érctartalékai messzemenően nincsenek kiaknázva: „underexploited” az ő szavaival (245). Pedig könnyű belátni, hogy ez a legértékesebb erőforrása a kontinensnek, és ezen belül a gazdasági növekedésnek. Clarke azt reméli, hogy ahogy nő a különböző gazdasági ágazatokban a vállalatok száma, úgy nő a tőkefelhalmozás és ezzel a beruházás, ami pedig a tőkés fejlődés kulcsa. Clarke ugyanis nem is titkolja, hogy mindenfajta etatista, szocialista és egyé –ista megoldás és –izmus esküdt ellensége, pontosabban szerinte épp ezek voltak a közelmúltban és a dekolonizáció utáni hidegháborús években a fejlődés lassúságnak és gyakran a visszaesésnek az okai.

A szerző

A szerző

A kínai kártya azonban érdekes, főleg Dél-Afrikának. Clarke maga is dél-afrikai, bár Zimbabweban született. Egy fehér afrikai. Nagy utazó és a kontinens alapos ismerője. Ezt nem győz könyvében hangsúlyozni, amikor kipellengérezi a turista-tanácsadókat, akik pár nap, legfeljebb pár hetes afrikai tartózkodás után felcsapnak szakértőnek.  Nem titkolja, hogy az ilyen szerzők, és a nagy nyilvánosság, amit kapnak, vezettek Afrika torz képéhez és illuzórikus elvárásokhoz. Ő mint a Global Pacific & Partners[ii] alapítója valóságos Petró-guru, bulletinjére elő lehet fizetni, és az igen hasznos információkat nyújt a globális energiapiacról. Energiaklubokat tart fent és konferenciákat szervez. Amikor tehát ezeket bírálja, azt beavatottként teszi. Idén november 25-29 között Fokvárosban Cape Town, rendezi meg a 20. olajhetet! Ezen 1250 nehéz fajsúlyú észvevőt várnak, a sajtó kizárásával.  Ez amolyan mini-Davos, az olajipar legnagyobb fesztiválja. Jó ezt tudni, amikor azokat bírálja, akik vendégei évről évre és ezt jól meg is fizetik…[iii] A cég fiókokat tart fent Hágában, Johannesburgban, Sydneyben, Londonban és Rióban: „truly global”! Egyik specialitása az „upstream”, ami szóról szóra annyit jelent hogy szemben az árral, de minden jel szerint a főáramlat nem az, amivel szembe száll, hanem az lesz a főáramlat, amit ő képvisel szemben az áramlattal. Ez több mint szójáték! Más szóval előrejelzései jó eséllyel önmagukat megvalósító próféciák. Okos persze, hogy nagyon óvatos ezekkel az előrejelzésekkel, inkább azt mondja el, ami szerinte valószínűtlen, hogy bekövetkezzen. S ez persze önmagában is értékes információ, főleg, ha nem téved! Egy afrikai bubble, buborék ennek dacára bekövetkezhet, annyira felcsigázottak az elvárások, de ez nem az ő hibája lesz, hisz ő óvott az ilyesfajta hivatásos optimizmustól.

Illúziói ...

Illúziói …

Szóval, akkor Kína? Clarke hazája, Dél-Afrika, a legnagyobb játékos a kontinensen, szerinte Kína gyomrának „szem és füle”… Azzá tették, hogy Kína növekvő étvágyét kielégíthesse. Eközben Afrika remek piaca a kínai bóvlinak (zhing zhong: Made in China, tehát „Ócsó”) és már ezért is értékes  Kína számára, még ha egész Afrika gazdasági súlya nem több egy vagy két közepes méretű kínai tartományénál (248), állítja Clarke.  Mégis az álmodozók, mint a Világbank már 2016-ra 2.44 billió (angolul trillion, 10 12) dollárra becsülik az afrikai GDP-t.[iv] Egy másik guru (Justin Lin) 2011-ben azt jósolgatta, hogy Afrika egyenesen évi 7 %-os növekedést mutat majd fel az elkövetkező 30-40 évben (211). Clarke Lint idézi: „Nincs okunk, hogy kételkedjünk abban, hogy ez megtörténik” ... Mire Clarke: „Én el tudok képzelni jó néhány okot…”

De mi a féktelen optimizmus oka? A kapitalista termelési mód előretörése a Szovjetunió összeomlása után, éppúgy szárnyat adott a képzeletnek, mint a demokrácia vélt előnyei… Valóban, a tőkés vállalatok kezdtek szaporodni Afrikában.  Akárcsak nálunk. De mint tudjuk, ez nálunk sem járt azonnali gazdasági csodával. Az adósságcsapda viszont kissé kitágult mivel sok állami adósságot a Nyugat elengedett (211). Az óvatosabb pénzügyi politika is meghozta gyümölcseit. A közepes jövedelemre épülő piacok kitágultak. Szóval, voltak biztató jelek. A Gini index, [v]mely a gazdaság egyenlőtlenséget hivatott kimutatni, javult, a szegénység csökkent, legalábbis a hivatalos statisztikákban (211). Persze Clarke nem átallja azt állítani, hogy a „segítőkész” afrikai statisztikai hivatalok azt mutatták ki, amit az elnökök és kormányok szerettek volna látni, pontosabban láttatni a nyugtalankodó Nyugattal, melynek segítségére/segélyeire szükségük volt.

sebezhetősége...

sebezhetősége…

A szegénység mutatói változatlanul kiábrándítóak, a fejlődés lassú. Az afrikai lakosság 81.5 %-ának napi  jövedelme kevesebb, mint 10 dollár (235). Csupán 4,48 %,[vi] kevesebb, mint 5 %, napi jövedelme haladja meg a 20 dollárt, ami évi 7200 dollárnak felel meg. Mindamellett hála a fogyasztói árak csökkenésének – ami sajnos sokszor alacsony minőséget jelent – és a lassan növő jövedelemnek, ma már a afrikai háztartásokban is fellelhetők fogyasztói társadalom kellékei az: háztartási gépek, rádió és TV, mobil telefonok, hűtőgépek, motorkerékpárok, sőt autók is (235). A modernitástól – véli Clarke – azért még messze van a fekete kontinens! Clarke különösen azt a babonát ostromolja, mely szerint a mobil telefon lendítené fel a gazdaságot. Ezt a tévhitet a „wishful thinking” közgazdaságának nevezi, azaz vágyálomnak, ábrándnak. Szerinte, ez a fajta ábrándozás eltereli a figyelmet a valódi kulcskérdésekről, mint amilyen a természeti tőke felszabadítása és a produktív gazdagsági tőke felhalmozása. Nincs „pénzfa”, azaz a pénz nem fán terem, mint a gyümölcs: a termelő erőket kell mozgósítani.  Ma az afrikai középosztály többnyire csak az európai szegény munkásság megfelelője a múlt századi Európában- figyelmezteti olvasóit (236). A tények nem hízelegnek. 1970-ben a napi 1 dollárnál kisebb jövedelműek a lakosság 40 %-át tették ki, és részesedésük még nőtt 1980 és 2000 között, és csak aztán kezdett esni. Hasonlóképpen az említett Gini mutató az 1970-es 0,63 pontról 0,66-ra nőtt a nyolcvanas évek közepére (236).  Emlékeztetek arra, hogy a 0 érték a legegyenletesebb jövedelmi jelzi, az 1-es érték a másik végletet. Clarke azzal érvel, hogy hiába sokszorozzuk meg az ilyen olyan mérőszámokat és mutatókat, ezek Afrikában különösen félrevezetők lehetnek, mivel a „középkori” létfenntartásra és túlélésre (subsistence and survival) szakosodott gazdaság változatlanul együtt él a modern kapitalista vagy protokapitalista gazdasággal, illetve azok csapdáival (236). Clarke nem hisz a tanácsadó cégek, mint McKinsey és Ernst & Young fogyasztói vízióival, melyek afrikai főnixet vizionálnak a középosztály felemelkedésére alapozva. Az afrikai alaphelyzet a túlélési stratégiák továbbélése marad a mindenfelé megtalálható létfenntartó szigeteken (pockets).

20 milliárd $

20 milliárd $

Ne feledkezzünk meg az 50 millió gazdagról sem. Ezek néhány országban koncentrálódna: Egyiptom, Dél-Afrika és Nigéria.  Ez a világ 11 millió bankok által regisztrált gazdagjának 0,1 %-a, egy ezreléke (237). Igaz, ez az osztály 2009-2010-ben állítólag 11 %-kal nőtt. Az igazán gazdagok (HNWI)[vii] tehát mintegy 11 ezren vannak Afrikában. Ez egy lassan 2 milliárd lakosú kontinensen nem túl sok. Különben világszerte 10,9 millióan vannak, többen, mint magyarok a trianoni határok között.  Amúgy Afrikában ez a 11 ezer személy együttesen 528 milliárd dollár felett rendelkezik, azaz átlagban 48 millió dollárt birtokolnak. No persze, köztük is vannak egyenetlenségek. Persze ne egyik napról a másik napra lettek ilyen gazdagok: gyűjtöttek. 14 milliárdos különösen sikeres volt, két nigériai, 4 dél-afrikai és nyolc egyiptomi (237). Aliko Dangote, a világlista 51. helyezettje a maga 10 milliárd dollárjával lekörözi Nicky Oppenheimer 7 milliárdját. Clarke mg szinte kéjelegve teregeti ki a szuper gazdagok vagyonának számait. Mi elégedjünk meg ennyivel. Összehasonlításképpen a RDC (Kongó-Kinshasa) GDP-je 28 milliárd dollár (2012-es adat)[viii]. Ebből 75 millió lakosnak kell megélnie. Mr. Dangote egymaga keres ennyit félév alatt. Az úr különben a Dangote Cement fő részvényese. A tavalyi magas osztaléknak hála, a milliárdos „értéke” 20 milliárdra nőtt. Ez hazája, Nigéria GDP-jének (amely 244 milliárd $) majdnem 10 %-a ! Clarke-nak nincsenek illúziói: az állami adótörvények mindezen semmit sem fognak változtatni…  (241).

gyémántot bányász ...

gyémántot bányász …

Mi a kiút? Talán Afrika ásványi kincsei? Lehet, mondja Clarke, de miért nem élt ezzel a tőkével a gazdasági-politikai elit már eddig is? Jó kérdés! S hozzáteszi: az ásványi kincsek nem kizárólagos potenciális forrásai a gazdagságnak, csupán a legfeltűnőbbek! A felzárkózáshoz sok idő kell,–   hangzik a lehangoló, de bölcs és megfontolt válasz.  A Világbank 2000-ben számolgatott: a tőke mindössze 24 %-a volt természetes erőforrás, 13 % az ipari termelésből adódott és a maradék nem forgalomképes javakból (242). Ezt a rejtett tartalékot mobilizálni kellene, hangsúlyozza Clarke, pénzzé tenni, hogy növekedést hozhasson. A gond, hogy 1995 és 2005 között a Szaharától délre Afrika nettó megtakarítása majdnem zéró volt! S mivel a lakosság drámaian növekedett, a nettó jövedelem néhány ország kivételével csökkent. Más szóval, 1990 óta Afrika többet fogyasztott, mint amennyit termelt.  Ugye, ismerős folyamat? Nem csoda, ha az egy főre eső vagyon csak 4.4 %-ot nőtt, 13.888 dollárra (242). Ez a világszint 11 %-a. 2010-re a becslés 14.500 $. Ebből következik, hogy a 2005-ös 856 milliós lélekszámnál s kontinens vagyona 12,4 billió dollárt tett ki. Ha figyelembe vesszük, hogy a GDP kb. 1 billió, akkor ebből adódik, hogy a tőke hozama 8 %. Persze ez a szám hatalmas regionális különbségeket takar (242). Ha tartani lehetne az évi  4,4%-ot, akkor a Szaharától Délre fekvő Afrika 2050-re elérhetné a 69,9 billiót. Csakhogy addigra a régió lakossága 1,6 milliárdra nő, minek következtében az egy főre eső gazdagság mindössze 43.375 $-nyi lesz (243). Az előbb becsült 8 %-os hozam esetében 5.5 billiós gazdaságot jelentene. Nagyon messze vagyunk a 13 billiótól, melyet az optimisták az elmúlt években vizionáltak. Clarke ebből azt következteti, hogy nem lesz elég a hosszú távú GDP növekedés, hanem szerkezeti javulásra is szükség lesz, mindenekelőtt a természeti tőke és a tágabb tőkealap kiaknázásában. Így a termelési tőke arányának nőnie kellene! S persze magasabb hozam is szükségeltetik. Hogyan? Miből? Ez itt a kérdés!

gyémántot talált

gyémántot talált

A fő felelősség ezért a remélt fejlődésért a kapitalista, a tőkés Afrikára hárul, a belső forrású beruházásra, de korábbi gazdasági formák is jelentősek maradnak. A kormányok beruházásai arányosan csökkeni fognak, jósolja, de nem árulja el, hogy miért gondolja ezt? Azaz mindjárt visszakozik, és elismeri, hogy a kormányok nehezen vonulnak vissza a gazdaságból.  Egyenetlen képre számítsunk, teszi hozzá (243). [ix] Eközben a nemzetközi tőkepiacon Afrikénak a BRIC országaival kell versenyeznie! Ez a „vállalatok tolongásának”, melyet egyesek jósolgattak, valós környezete. Most csupán annyit mondhatunk, hogy a régebbi, hagyományos gazdasági létformák ezekhez a forrásokhoz egyre nehezebben jutnak majd hozzá, ha csak a politika, az állam nem nyúl a hónuk alá! S persze más gazdasági zónák is vetélkednek ugyanazon erőforrásokért, miközben az erőforrások is nacionalista nyomásnak vannak kitéve. A sárga veszély túlhangoztatása mintegy elhomályosította a többi vetélytárs pozícióját. Clarke sürgeti, hogy mindezt egész(é)ben lássuk. A környezet nem csak kompetitív lett, verseny–alapú, hanem szélsőségesen verseny–alapú!  Quo vadis Afrika?

Folytatjuk? Folytatják?

Kiss Ulrich SJ

Elhangzott a Forró Könyvek sorozatban, a Párbeszéd Házában, 2013. október 7-én.

 


[i] Ezeket gúnyosan „gurus and cognoscenti” névvel illeti, azaz ők a „guruk és műértők, az ínyencek” (197- 202) Jeffrey Sachs és George Soros is megkapja a magáét, maró gúnnyal illeti imperialista-idealista álmaikat! (200-202).

[iii] A részvételi díj 2950 GBP, azaz több mint 100 ezer forint (104 ezer)

[iv] Ez amúgy ½ százaléka (0,00542) a Világ össz GDP-jének a stabil 1990-es árakon… Quantité négligeable…)

[vi] Ez az AfDB becslése )237)

[vii] Hig-Net-worth Individual Ők 1 millió $ feletti éves beruházható jövedelemmel rendelkeznek, a fő rezidenciájukat leszámítva. A bankok kedvencei…

[ix] „It will probably be  a patchy record.”

Advertisements
One Comment leave one →
  1. Csalótzky Annamária permalink
    2013/10/08 21:33

    Kedves Ulrich Atya !

    A témához hozzá sem tudok szagolni, de azért többszöri olvasásra megértettem és nagyon érdemes volt !
    Isten áldjon meg, hogy az ilyen olvasmányaidat közzé teszed.Mint volt hittanosod és örök tanítványod talán megengeded, hogy egy puszit küldjek Neked ezért a remek írásért.

    Puszi
    Csalótzky Annamária

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s