Skip to content

Évközi 31. vasárnap C év Zakeus 2013

2013/10/24

A  tömeg miatt nem láthatta

 

Abban az időben Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt, Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett haladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett, és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” Lk 19,1-10

 

A tömeg miatt nem láthatta – Van, akinek tömegiszonya van. Régi kedves ismerősöm megkért, kísérjem el az idei Béketüntetésre, mert ő épp 1956 óta fél a tömegtől. Akkor 11 évesen megélte, ahogy szorongatta a tömeg, amely a diktátor ledöntött szobrát vonszolta. Nos, elkísértem, és hatalmas tömeg volt. Az egykori gyermek, ma nagymama ezúttal nem félt, mint ahogy a sokszázezres, Széles Gábor szerint milliós, tömeg sem. A menet élén egy molinó erre szólított fel: „Aki agresszív, fél. Mi nem félünk.” Ismerősömmel ellentétben, aki a traumatikus gyerekkori élmény óta először látott egyben ilyen tömeget, én gyakrabban láttam és tapasztaltam ilyet, például a forrongó Párizsban, 1968 májusában, majd a belgiumi Leuvenben, ahol a flamand nacionalisták a nagy múltú, akkor még kétnyelvű, egyetem szétválasztásáért tüntettek heteken keresztül. Itt is, ott is a tüntetők utcaköveket szedtek fel, és azokkal dobálták meg a karhatalmat. Ez félelmetes volt, és a csendőrök vízágyúit jobb volt kikerülni. A magyar kollégisták eleve a kollégium balkonjáról nézhették a fejleményeket, mivel a tömeg az ablakunk alatt mérte össze erejét a hatalommal.  Kicsit úgy éreztük magunkat, mintha ránk vonatkozna Henry de Monthérlant francia író szarkasztikus mondása, hogy a „nagyok előjoga, hogy a teraszról figyeljék a katasztrófát.” Ma persze ez is demokratizálódott: mindenki kockázatmentesen nézheti tévén és interneten, akár közeli felvételen is, mi történik.

A mai Zakeus

A mai Zakeus

Nos, az október 23-i meneten az Andrássy úton végig a padokon és magukkal hozott összehajtható székeken békésen bámészkodó nézők figyelték a lassan. oldott hangulatban hömpölygő menetet. A legjobb dolguk persze a gyerekeknek volt, akiket apjuk a nyakában cipelt. Népünnepélyi hangulat volt, amiről az út menti sör- és limonádéárusok is gondoskodtak. A lámpavasakra egy Zakeus sem mászott viszont fel, a rendőrök erre is ügyeltek. Pedig mindenki a dobogón állót, az ünnepi szónokot óhajtotta látni, illetve sokan fejük fölé emelt kamerákkal megörökíteni. Elképzelem, hogy ilyen lehetett a hangulat akkor is, amikor Jézus átvonult Jerikón. Őket nyilván nem figyelte drón, mint a békemenetet, így nem tudjuk hányan is tolongtak ott. De elképzelem, hogy Zakeust nem engedték Jézus közelébe, és elzavarták, mint engem is a korlát mellett állók, hogy ők bizony már két órája várnak… Zakeus vágya azonban túl erős volt, semhogy meghátráljon. S ugye, senki sem várta vagy csak remélte is a mostani tömegben, hogy személyesen meghívják, mert annyira vágyott a találkozásra. Csak Jézus képes az egyént a tömegben is megszólítani, és nem érdemei miatt, – hanem mert ennek az embernek szüksége van rá, – azt barátságával kitüntetni.

A történet folytatása is rendhagyó, ha egy mai politikai tüntetéshez mérjük. Zakeus ugyanis megtért. A tömegben vajon hányan lennének hajlandók erre, ha Jézus hívná őket? És vajon hányan lennének hajlandók az általuk bárkinek okozott kárt négyszeresével jóvátenni? No persze, egyszerűbb azt hinni, hogy a vidám tüntetők között nem voltak ilyen adósok. Azok mind otthon maradtak, vagy a túlparton tüntettek. Ebben azért nem lennék olyan biztos…

2013.  NOVEMBER 3. 

Advertisements
3 hozzászólás leave one →
  1. Hódsági Éva permalink
    2013/10/24 14:03

    Eddig minden Békemeneten részt vettem – volt úgy, hogy talán óránál is többet magyar
    népdalokat énekeltünk – erdélyi, mellettünk vonuló társasággal, akiket ott ismertünk meg a menetben -derűs hangulatban. Mindig emlékezetes marad számomra. Idén nem vállaltam
    a hosszú vonulást, mert pár hete vették le a a gipszet a lábamról és sajnos még nincs teljesen rendben. Az ünnepi beszédre azonban időben ott voltunk valahol a Műcsarnok
    mellett. Jó beszédet hallhattunk, hőseinkre méltóképpen emlékeztünk. Gyönyörű idő is volt.
    2006-ban is kint voltam barátaimmal a Fidesz Október 23-i megemlékezésén, a kellős közepén az ünnepi tömegnek -az Astória szálló előtt. A megemlékezés végén mondtam barátaimnak, hogy nemsokára mise kezdődik a ferenceseknél a Ferenciek terén lévő
    templomban, menjünk el imádkozni. Egyetértettek. Csak ezért úsztunk meg mindent. Mert különben, mint máskor, a Blaha Lujza tér felé indultunk volna haza. A gondolatom, hogy menjünk misére – nem lehetett véletlen, egyszerűen nem hiszem, hogy véletlen volt.

    • lipcsei Erzsébet permalink
      2013/10/26 17:37

      T.Hódságiné.
      Kérem a magam,osztálytársaim,és baráti köröm nevében,hogy a
      “Bibliai elmélkedésekhez ” közzétett személyes problémáit(lábtörések és
      egyebek )mellőzni szíveskedjék,mivel ez nem a lelki tanítás része.

  2. Csalótzky Annamária permalink
    2013/10/25 19:54

    Egy férfi törpesége hendikepp. Talán azért IS döntött úgy Zakeus is, hogy “gazember lesz”- mint III. Richard Shakespearenél, és legalább gazdag lesz, ha kitaszított is még inkább. DE mi ez az esztelen vágy hirtelen, hogy Jézust akarja látni mindenáron? Ki tudja mit hallott róla, lehet, hogy még azt is, hogy Jézus Lévit is magához hívta és akkor ő is reménykedhet, hogy igazolódik, bizalmat kap, felmentetik és nem “kell” tovább mégsem gazembernek lennie, mert nem jó rossznak lenni, nem bizony, még gazdagon se. Jól ki van ez találva ! Deo Gratias !
    Vajon hány gazemberben érik majd meg a vágy, hogy felmásszon a maga fügefájára, és szemébe nézzen mindazoknak, akik már tudják, hogy “jónak lenni jó”, hogy tovább ne akarja szedni rólunk a sápot. Hiszem, hogy ha nem is voltak ott, ahol mi, otthon gubbasztottak, de a TV-t bámulva átsuhant rajtuk a szégyen, egy röpke kétely, egy mustármagnyi vágy. Hajrá törpék ! Várunk !!!!!

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s