Skip to content

Az album (3) A kertben (Zehlendorf) 1949-1950

2013/12/03

Minden jó történet egy kertben kezdődik. Például, a Biblia. Első éveimben Berlinben mindenütt „kert”volt. Mivel más városokkal ellentétben nehéz, de mindenképp nehezebb, volt kijutni a környező falvakba, mint más német városokban, amelyet nem osztotta fel négy megszállási övezetre, ráadásul elvágva mindet a hátországtól, a berliniek a romok között krumplit termesztettek. A schönebergi Oma, anyai nagyanyám, később gyakran elmesélte, hogy nagy áhítattal átadtam neki egy kis csokrot, amit magam szedtem. „Blümchen für Dich” – krumpli virágai voltak. Ez a mondat a családban szállóigévé vált.

A példakép

A példakép
Forrás: wikimedia.org

Akkoriban kertész akartam lenni. Pontosítok: vívódtam magammal, hogy kertész, vagy inkább utcaseprő legyek. Ez utóbbi igen attraktívnak tűnt, mivel a mi blokkunk, háztömbünk utcaseprője barátom volt. Mint Boksai Rezsőnek, illetve az osztályidegen Helennek, a 6.3-ban, neki is volt egy saját kis taligája, és a maga körzetében korlátlan úr volt. Főleg: ott aztán rend volt! Mai többnyire török kollégáival szemben nagy tekintélye volt, az emberek szerették, és büszke volt arra, hogy mindig rend volt körzetében.

Azért a kertészet ennél kreatívabb mesterség. Nem csak tisztává, de széppé varázsolja környezetünket. Így a felhőtlen évek legszebb vasárnapjának emléke egy kerthez fűződik. Mivel Mutti már nem él, nem kérdezhetem meg, jól tudom-e, hogy ez a kert Tante Halli kertje-e? Halina Prawdzik volt a gazdag rokon a családban. A már emlegetett Ku’Dammon volt a tévéüzletük, ahonnan a berliniek színe-java vette a lemezjátszóját, később tévéjét. Férje, Onkel Franz szerette a konyakot, úgy is emlékeszem rá, mindig egy poharat tartott kezében, melyet szertartásosan megforgatott. A zehlendorf-i villájuk kertje nagyon ápolt volt, volt kertészük, aki a földszinten lakott, míg az uraság a felső két emeleten. A drága porcelánkészletek, a süppedő perzsaszőnyegek a luxus netovábbja voltak szememben, a villa és az egész negyed semmi jelét nem mutatta, hogy errefelé még nemrég háború dúlt. S mivel nagyszerűen tudott sütni (vagy a szakácsa tudott, ezt már nem tudom), és mindig kakaót kaptam, a meghívás hozzá a villába mindig nagy élmény volt. S persze rajongtam a virágaiért.

_STB1982 KUL ALB 2

Potyaolvasó

Más gyerek biztos szaladgált volna a hatalmas kertben, én olvastam. Azaz akkor még Mutti olvasott fel nekem. Mutti olyan a képen, mint egy hollywoodi filmsztár, a napszemüveggel és a divatos dauerral. Igaz, a schönebergi Motzstrasse, ahol akkoriban laktunk, az egykori berlini bohémnegyed volt, a 20-as években itt dolgozott Erich Kästner Billy Wilderrel az „Emil és a Detektívek” kéziratán. Engem pedig lenyűgözött Hali néni súlyos bársonyfüggönye, amely előadásaim elsőrangú kelléke volt. „Seid ihr alle da?” (Itt vagytok mind?) – kérdeztem a nagyérdeműt, a bábszínházban ellesett jelenetek bemutatása előtt. Jutalmam csokoládé volt. A legnagyobb sikert azonban Metro Goldwynék Mayerénál értem el. Történt ugyanis, hogy az amerikai filmmogul a Ku’Dammon forgatott. Hogy kerültem szeme elé, azt már nem tudom, de mindenesetre leforgatott velem egy jelenetet. Ez nem casting volt, hanem élesben. Megkérdezte tréfásan, hogy mivel tartozik. Nyilván arra számított, csokoládét kérek, amit készenlétben tartott. Én azonban virágot kértem, hogy Muttinak adjam. No, ez nagyon tetszett neki, és meg akarta ismerni anyámat. Oda is csaltam a rendező székéhez. A fejleményekről csak évek múltán szereztem tudomást. Mutti közölte a rendezővel, hogy nem szeretné, hogy “kihagyjam a gyerekkort”, ezért nem engedélyez további forgatást. Így úsztam meg a gyermeksztár keserű sorsát, és a média csak jó negyven évvel később fedezett fel. És én a médiát…

Újságolvasók

Újságolvasók

Mint leendő médiaszakértő itt magyarázom Muttinak a helyes újságolvasás receptjét. A felemelt mutatóujj nem ujjal mutogatás, hanem csak figyelemfelhívás…

Más szóval, az egész csak játék!

Játsszunk!

Játsszunk!

S ki fárad bele? Mutti. A gyerekekben iszonyú sok energia rejtőzik..

Kell egy kis pihenő

Kell egy kis pihenő

Most már enyém a terep. De persze egyedül unalmas.

Kinek szól a grimasz?

Kinek szól a grimasz?

Kéne egy játszótárs. Papa most már egyre gyakrabban átjön Nyugatra. Még nem sejtem, hogy ennek nagy utazás, sőt költözés lesz a vége!

Hamarosan folytatjuk! Várjuk a szerdát!

4. A Leica képei – Motz strasse-i utolsó napok.

Új szereplő

Új szereplő

Reklámok
2 hozzászólás leave one →
  1. Hódsági Éva permalink
    2013/12/03 20:52

    Kedves Ulrich Atya!

    A krumplivirág is virág, különösen, ha szívből adják! Te pedig ártatlan és a legtisztább gyermekszívvel adtad Omamádnak. A kerti képek bájosak, Édesanyádat tényleg megirígyelhetik a hoolywoodi filmszinésznők, olyan gyönyörű!Láthatóan a legnagyobb odafigyelésben részesít Téged,kedves és szeretetteljes. Te pedig abban az első minutumban, amikor már nem annyira figyel Rád, rögtön társaságra vágysz. Kedves Atya,”ego”-d már akkor sem volt kevés, amint látni… A kert, a ház a béke szigete lehetett – előadásaid színtere. Nem kis sikered a Metro Goldwyn Mayerrel történt forgatás! Ez azért mégis előkelőbb, mint az utcaseprői munkakör – bár egyik sem fontosabb a másiknál!
    A kertről jut eszembe, hogy alsó tagozatos elemis éveimben én is jártam rendszeresen az utcánkban lakó Haviár báróékhoz, hogy Zsófi nevű unokájukkal gyakoroljam az éneklést és a gimnasztikát. Délután, a gyakorlás után kristály befőttes tányérkákban kaptunk válogatott finom gyümöcsöszeállítást, amit nagyon szerettem. Az öregúr pedig kérésünkre felhúzta a gyönyörűséges sötétkékbársony alapú, aranyozott óramutatós faliórát, ami mennyei hangokat adott ki magából. Én ilyenkor teljes boldogságban úsztam…
    A médiaszakértő ott bujkált már Benned kisfiúként, ujjacskádat pedig mintha láttam volna ilyen tartásban meglett korodban is.
    Köszönöm írásod, türelmetlenül várva a következő részt!

  2. Csalótzky Annamária permalink
    2013/12/03 23:45

    Kedves atya ! Nálad az utcaseprő, nálam a Nemzeti Múzeum kertjében ahol játszottam – a bajszos parkőr bácsi szöges botjával, – ahogyan az eldobott villamosjegyeket feltűzdelte – volt bámulatom tárgya. Ja, aki idealista az idejekorán leszüreteli a termést is akár, mert nem olvas arról, hogy “Primum vivere deinde philosophari” és igy odalett a pityóka. :)) A kert, a kert, jaj ! – az milyen lenyűgöző, különösen addig, amig még csak 1 méterre vagyunk a talajtól. Azok az illatok !
    A buxus és a piros futórózsa, aminek beszippantása ma is olyan, mint Proustnál a teába mártott keksz. Megrohanják az embert az idilli emlékképek. De én nem olvastam a kertben,hanem a hatalmas öreg sárgabarackfa Baumhausán üldögéltem és mély megvetéssel néztem le törpeségem szinhelyére onnan a magasból.:))
    ismét jó volt olvasni rólatok. Köszönöm. Jó kis ötlet ez az album. Veled élem és jólesik. Itt ott hasonlít az én emlékeimre.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s