Skip to content

2013 Karácsony Hajnali mise – Zarándoklat szamárral

2013/12/25

KARÁCSONY – HAJNALI MISE (PÁSZTOROK MISÉJE)

Lulu és szamara

Lulu és szamara

„Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik. Lk 2, 15-20

Mottó: Menjünk el Betlehembe

Jártál már Betlehemben? Melyik társasággal? Lucien Converset Atya Isidore nevű szamara társaságában utazott. Gyalog. Blogot is vezetett a kis híján egy évig tartó zarándoklatáról.75 évesen vágott neki az útnak, nyugdíjasan, ötven évi papi szolgálat után. Meg akartam tapasztalni nomád énemet, Sámuel 2. könyve alapján, nyilatkozta („Azóta, hogy kivezettem Izrael fiait Egyiptomból, sose laktam házban mind a mai napig, hanem ide-oda vándoroltam egy sátorban – az volt a hajlékom.” 2 Sám 7.6) Az Úr maga is nomádnak mondja önmagát! A békéért zarándokol, nyilatkozta továbbá Lulu Atya. Impozáns Békemenet! 5400 kilométert gyalogolt a békeszerző nyugdíjas pap. „Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni” (Mt 5,9) Lehet-e méltóbban köszönteni Isten Fiát? Egy interjúban a helybeli szomszédasszony elmondta, hogy Lucien Atya kulcs nélkül indult el: se autókulcsot, se lakáskulcsot nem vitt magával. De a paradicsom kulcsai nála vannak, mondja az asszony. Mint Jézusnál. Szülei a legenda szerint szamárháton érkeztek Betlehembe. Lucien atya a riportereknek indulóban elmondta azt is, hogy a szamár és az ő léptei azonos ritmusúak. „Az Úr egy napon teremthetett minket” fűzi hozzá egy huncut mosollyal. Az Atya egész életét a betegeknek szentelte. Ezt a zarándoklatot is úgy értelmezi, mint a szolidaritás gesztusát a betegekkel és szenvedőkkel. Nemde, pontosan ezt tette Jézus is?

http://www.dailymotion.com/video/xpnvu1_lulu_travel

Advertisements
One Comment leave one →
  1. Csalótzky Annamária permalink
    2013/12/25 17:26

    Tényleg megkapó Converset atya vállalása, sőt – még vonzó is ilyen társaságban jómagam számára, aki rajongója vagyok e jópofa patás állatnak, a szegények lovának. Kisigényű, hiszen a názáreti pár hogyan is tudott volna eltartani az úton egy paripát. E hangulatában változékony állatot pedig József és a türelmes Mária is biztos kézzel tudta féken tartani.
    A mai szamarak “Krisztus keresztjét” viselik a hátukon, azaz a nyakszirtjüktől kezdődően a farkukig egy hosszanti egycentis eltérő szinű csikot viselnek, és a “vállrészüknél” egy keresztirányut. Meglepő nem ? No és egy tévedés: igenis okos állat a szamár, ámde ordítása rettenetesen hangos és bizony nem akárhol tartható emiatt.
    Egy darabon bizony szivesen elkisértem volna az atyát boldogan vezetve Izidort. :))

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s