Skip to content

Évközi 3. vasárnap A év

2014/01/26

Mottó: A tengerparti Kafarnaumban telepedett le

"Tengerparton"

“Tengerparton”

Amikor Jézus meghallotta, hogy Keresztelő Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.

Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa! A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakokat és az apjukat, és követték őt Jézus pedig bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden gyötrelmet. Mt 4, 12-23

Halászok 100 éve

Halászok 100 éve

A tengerparti Kafarnaumban telepedett le – Lám, a születő keresztény közösség tengeri hatalomnak indult! No persze a Galileai „tenger” olyan tenger, mint a magyar tenger, azaz egy tó, de stratégiai látásmódról, előrelátásról tesz tanúságot hogy Jézus nem maradt a maga hegyi falujában, hanem a damaszkuszi főútvonal mentén, a víz partján, ahol civilizációk találkoztak, telepedett le. Amúgy a Jordán torkolata is csak 4-5 kilométernyire volt városkától. Egy ilyen város lakói, folytonos kapcsolatban a világgal, nyitottabbak, mit a zárkózott hegyi lakók! A halászok így meglepően nyitottak, mai szóval mobilisek, amikor  addigi életmódjukat gyökeresen meg kell változtatniuk Jézus szavára, Az eseményre persze fel voltak készülve, a Keresztelő tanúságtétele óta annak két tanítványa, János és András, elbeszéléseikkel testvéreiket is felkészítették erre a találkozásra. Úgy vélem, várták a hívást. Szótlanul követték. Számukra Jézus prédikációja, hogy térjenek meg, mert közel az Isten országa egyik pillanatról a másikra életük tartalmává vált. Jézus bravúrosan „emberhalászokká” teszi őket. Bár még nem igazán tudják, mit is jelent ez, addigi hivatásukat  –úgy érezhették – nem kell feladniuk, hanem inkább beteljesedik.

2013. JANUÁR 26. 

Advertisements
3 hozzászólás leave one →
  1. Csalótzky Annamária permalink
    2014/01/26 23:36

    Igen, annyira bízni Jézusban, hogy első szóra mindent odahagyni, odaadni érte. Biztosan óriási szuggesztivitás áradhatott belőle,mert enélkül szinte lélektani képtelenség, hogy meg tudták tenni a kiválasztott tanítványok, mégha valamelyest elő is voltak készülve. Családot, feleséget, gyermekeket, szülőket, és halász identitásukat valami –a számukra biztosan – nehezen érthetőért, az – emberhalászatért? Node hát Ábrahám ? És a szegény asszony a két fillérével ? És a leprások, akik még nem látták magunkon a gyógyulást, mégis ebben bizva Jézus szavára útnak indultak jelenteni a papoknak a gyógyulást ?

    És miért halászokat választott ki Jézus ? Ruppert J. atya- a piarista azt vélelmezte, hogy foglalkozásuk is predesztinálta őket a tanítómesterségre. A türelem, a csendesség, az elmélyültség amit begyakoroltak munkájuk során.

    Nekünk könnyebb dolgunk van,mert már többet értünk, tudunk. Pld a fent említett igéket és értelmezésüket.

    És mégis . Megtennénk-e minden alkudozás nélkül, hogy azonnal … ?

    Hivő édesanyákat kérdeztem meg egyszer Izsákról. Zavartan hallgattak, pedig bizony …És vajon Izsák mit gondolhatott volna, ha megsejti? És mit gondoltak a halászcsaládok a hír hallatán, hogy a család feje elment?

    Azt hiszem ezt az igerészt naponta el kell gondolni, hogy egyszer biztosan IGEN-t tudjunk mondani magunkban. Úgy gondolom nekünk egy olyan Istenben kell bíznunk akit teljességgel, igazából nem ismerünk. És azt hiszem ez az igazi hit.

  2. Hódsági Éva permalink
    2014/01/27 01:18

    “Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!”
    Mi a megtérés? Hívő emberből hogyan lehet Isten hívő ember? Mitől függhet?
    Mikor következik be? Tőlünk függ-e? A neveltetésünk nyomán gyakorolt hívőségünk
    vagy az elhívatásunk után gyakorolt hívőségünk – kettő? A földi dolgok esetlegességére
    és átmenetiségére történő megvilágosodásunk – közeledés Istenhez. Tisztaságával erőt
    kölcsönöz a földi dolgok, vágyak fontosságától való eltávolodáshoz. A Szentlélek erejével
    mindig közel maradunk Istenhez. Megtérünk Hozzá.

  3. Csalótzky Annamária permalink
    2014/01/27 23:45

    Kedves Éva !

    Hivő ember és Isten hivő ember.

    Ez kettő ? Én azt gondolom hogy aki hivő az Istent hivő és követő. A “vasárnapi keresztény” az meg csak egy kulturális tradiciót követő.

    Azt hallottam egy prédikációban, hogy Isten mindenkinek felkinálja a hit kegyelmét, de meg kell hallanunk és élnünk kell vele. Azt gondolom ez igaz, de nem könnyű és tényleg kérnünk kell a Szentlélek segítségét minduntalan.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s