Skip to content

Nagyböjt 2. vasárnapja A év (2014) – Jézus egymaga

2014/03/14

Csak Jézust egymagát

Kik leskelődnek?

Kik leskelődnek?

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és ennek testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, egyet neked, egyet Mózesnek és Illésnek egyet! Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott. Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok! Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad! Mt 17, 1-9

Mottó: csak Jézust egymagát  – Pétert és társait minden jel szerint elbűvölte, hogy Illés és Mózes társaságában láthatták mesterüket. Hiába éltek meg megannyi csodát vele, a három kitüntetett apostol mégis megmaradt hagyományokhoz hű zsidónak, és népük két legnagyobbja, és Jézus, mint látszólag velük egyenrangú – hát ez meghaladta minden képzeletüket!  

Állandó provizórium

Állandó provizórium

Kellett, hogy az Atya szózata figyelmeztesse őket, hogy régóta társai annak, akit az úr maga legjobban szeret! Mily fenséges humor is rejlik ebben a történetben! Sátrat akartak építeni a három nagynak, hogy a nagyszerű pillanat tartós legyen.Majd az Isten, aki egykor sátorban fogadta Mózest, világosította fel őket, hogy ugyan már, legyetek észnél, hisz minden nap veletek van az, aki nekem a legkedvesebb. Sőt, arra is felszólította őket, hogy őt hallgassák: már nem a próféták, hanem Mesterük maga lesz a kalauz. Ez bizony forradalmi újság! Nem csoda, ha előbb meg kellett emészteniük, mielőtt másnak is elárulhatták volna. De nekünk már nincs ilyen kötöttségünk! Mi hirdessük fennhangon

2014. MÁRCIUS 16. 

Advertisements
3 hozzászólás leave one →
  1. 2014/03/15 11:27

    Köszönjük ATYÁNK,hogy amint meghagytad az ÚTÓLSÓ VACSORA termében apostolaidnak,hogy LÉLEK EREJÉVEL eltelve hirdessenek-Mk16,15–úgy tőlünk is ezt várod,mert TE ÉLET és LÉLEK VAGY!.s csakis így tudjuk ellenségeinket szeretni

  2. Csalótzky Annamária permalink
    2014/03/15 17:48

    Bécsben a Természettudományi Múzeumban a kőtárban csodálatos színű és formáju ásványokat láthatunk. Az egyik szép kő előtt egy gomb. Ha megnyomod az ultraibolya sugár rávetül a kőre, a kő áttetszővé válik és csodálatos zárványokat láthatsz a kőben.Aztán elengeded a gombot és csak egy szép követ látsz, megdöbbenve és éhesen újra megnyomod a gombot és ámulsz. és ez igy megy többször is.
    Vajon hányszor sietünk el csodálatosan gazdag és mélységes igazságok mellett ? Mi mindent nem látunk meg, míg aztán egyszer megérint a kegyelem és elérkezik a “látás”, a katarzis. Bár mindannyiszor őrizni tudnánk és el ne felejtenénk !

    Sátrat építeni ? :)) Odaátra ??? Bájos ! – Ez olyan mint az egyik Gospelben : “Cipőt kaptam olyan remek, az égbe azzal megyek, majd ha elhivnak viszem, viszem”.

  3. Hódsági Éva permalink
    2014/03/16 07:47

    “…hisz minden nap veletek van az, aki nekem a legkedvesebb.” – Gyermekként, amikor
    a Nap felkelt és a család ébredezni kezdett, Anyám s Apám mosolyát kerestem, ami meg-
    adta nekem a biztonságot. Aztán az évek múltak, eljött a nagybetűs Felnőttkor. A biztonságot nyújtó mosolyt sokáig nem találtam. Jöttek nehéz évek,elmerültem gondjaimban, az aggódás felülkerekedett életemben. És a mélységben egyszer csak ragyogni kezdett előttem a feltámadt Krisztus.Azóta érzem magamon nap, mint nap az
    Ő biztonságot nyújtó mosolyát és nem félek. Ő mindig velem marad!

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s