Skip to content

Húsvét 4. vasárnapja A év 2014

2014/05/09

ELÖL JÁRNI

ELÖL JÁRNI

 előttük halad

Abban az időben így szólt Jézus: Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak a szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután pedig kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak előle, mert az idegen hangját nem ismerik. Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Kik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyom az ajtó, aki rajtam keresztül megy be, az üdvözük, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.  Jn 10, 1-10

 

Mottó: előttük halad

S van, aki követ?

S van, aki követ?

Egy mondás szerint a vezető nem azt mondja, hogy „előre”, hanem azt, hogy „utánam”… 10 éve tartok már vezetői szemináriumokat, és még nem találkoztam vezető-jelölttel, aki ne ismerte volna el, hogy neki kellene jó példával elöl járnia. S mégis ettől a felismeréstől a gyakorlatilag hosszú az út. Talán azért, mert sok vezető úgy véli, az ő feladat Nagyságrendekben teljesen más, mint azoké, akiket vezet. A juhok és a pásztor hasonlata ebből a szempontból talán nem olyan szerencsés, főleg manapság, amikor semmi elképzelésünk nincs egy valódi pásztor feladatáról. Bezzeg a lelkipásztoréról van.  Mindenkinek. Ki intellektuális vitapartnert kíván, lehetőleg olyat, aki vele egyetért, és jóváhagyja nézeteit, ki vigasztalót, aki mindig rendelkezésre áll, ha valami félresikerül életünkben, ki … no de itt mindenki beírhatja a kedvére való mintaszerepet. És be is írja. És kíméletlen a bírálattal, ha a konkrét lelkipásztor nem olyan, mint amilyennek megálmodta. Mindez a magamfajta jámbor lelkipásztort alázatra tanítja. S talán arra is, hogy ne akarjunk semmiféle szerepet játszani, sem ennek vagy annak tetszeni, hanem elég lenne nevükön szólítani juhainkat, Ismerni őket. Ha ismerik hangunkat, és megbíznak benne, nyert ügyünk van. És persze nekünk is azon az egy ajtón kell bemennünk, mely az életre vezet!

2014. május 11.

Advertisements
One Comment leave one →
  1. Csalótzky Annamária permalink
    2014/05/11 16:01

    Hát igen, a felettes énünk, a lelkiismeretünk mindíg bemondja a jeles választ, csak aztán …

    Hogy mi egy birkapásztor feladata manapság a birkái mellett ? Hát uaz mint régen. Őrizni, gondozni, felügyelni. Régen még éjjel is együtt aludtak állataik mellett. A kondásnak ez nem volt feladata. Érdekes, de a magyar paraszt pásztor mindig hátul megy, elöl a birkák, terelőnek meg ott a puli. Jézus a képeken mindig elöl megy és a birkák követik.

    Milyen a jó lelkipásztor? Pál leirta az egyik kolosszei levélben. A II. Vatikáni Zsinat pedig részletezte a “Presbyterium Ordinis” c. dekrétumban. Abban az is benne folglaltatik, hogy “ne hasonuljanak a világhoz”. Huha ! Pedig a piacgazdaság besunnyogott a vallási életbe is. Czakó irja esszésorozatában a “Beavatásban” , hogy ma a hivő “házikutya”Istent szeretne. “‘Előirja magának” a kivánalmait.( PC-nyelven=testreszabás.)És ha nem olyat talál, aki kielégíti konzumvágyát,bujtatott hedonizmusát, akkor nem kell az Isten.Irány az ezoterika a buddhizmus, New Age, stb.

    És uezt teszi sok-sok atya. A hivőnekkelljen az, legyen azzal elégedett,amit kap. Nem érnek rá,mert templomtornyot építenek, misszióba mennek, könyvsorozatokat irnak,roadshow-t tartanak,kellemes buszos zarándokutakat vezetnek,kinek mire van ÖNMEGVALÓSÍTÁSI vágya.A balatonfelvidéki atya Husvétkor Pestre küldte hivőit,mert nem ért rá gyóntatni, ugyanis élő állatos Husvétot szervezett a plébánián a gyerekeknek nyuszival, kacsával,kiscsirkékkel.Más atya a neten naponta küldött homiliát olvasta fel sajátjaként a hivőknek. Nem ér rá. A fiatal pap feloldoz,megérti a lombikbébi-program igénybe vevőit. A zenetanár atya magának énekelget a misén válogatott gregoriánokat, csak hát a hivők nem tudnak “kétszeresen” imádkozni vele, mert nem ismerik ezeket a spéci darabokat. Egy másik atya nem áldoztat kézbe. Mert “csak”
    Egy harmadik megváltoztatja a liturgia hivatalos szövegét, mert rossznak tartja a fordítást.

    A gyóntatás olyan SZTK-rendelés szerűen zajlik. Sorállás, bóbiskoló atya, rutinszöveg, esetleg néha recept – egy előrenyomtatott ima a kézbe. Pipa.

    Sok plébániának van honlapja.De hány az aktuális ? Karácsonyi hírek Husvétkor ? Miért ?
    Milyen jó,hogy vannak naprakészek is. Pedig milyen boldogan elvállalná ezt a dolgot egy ügyes gimnazista.

    A pásztor ismeri juhai hangját ? Úgy egyenként nemigen,de a tetszésüket mintha igen.

    Jó lelkivezetőt találni művészet. Vizslass a 8o-asok között !

    Vannak még azért ráérők.A Nagymarosi Ifj.Tal.-n a 7o-es atya, aki felmászott a Kálvária-domb tetjére, onnan biztatta a hivőket, hogy kérdéseikkel, kétségeikkel mindenkor forduljanak bátran hozzá. (Node az atyák nem érnek rá- mondta a sereg.( Az lehet,mondta a roppant elfoglalt atya.) DE ÉN RÁÉREK. Brückner Ákos Előd atya volt ő.Amikor elhelyezték, de Pestre jött privát filmet nézni megrohanták szerető hívei, mert megismerték a hangját.Ugyancsak, a Karizmák Ünnepén ahol habitusban rohant egy pohár vizért szomjazó rendtársának. Mert ráért, mert ismeri hangunkat és a birkák egyből köré sereglettek ! :)))

    Aki pedig mindenre figyel, mindent ad, szolgál, az agyonterheli magát velünk, úgy szeret, hogy életét adja barátaiért szinte, hát mindenki hozzá kényszerül. Imádkozzatok Barsi Balázs atya felépüléséért !

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s