Skip to content

A képek elfakulnak Mária Rádió 67

2014/06/22

Az aláírás elmaradt

–  Az aláírás elmaradt

Nemrég 50 éves érettségi találkozónk volt Budapesten és Lakiteleken. Szép számmal összejöttünk. Igaz. ketten, hagyománytiszteletből a bajorországi Kastlban, ahol egykor ténylegesen leérettségiztünk, találkoztak egymással, és csak telefonon köszöntötték a többieket. Lehetett volna Skype-on is, de a mienk az már csak ”X” nemzedék. Csoda egyáltalán, hogy mindenkinek van e-mail címe. Azaz, az egyik tradicionalistának, – aki inkább a számára közelebbi bajor faluba ment: no, neki nincs. Az ünnepség mindenkit megérintett, és Lakiteleken a vasárnapi misén egy gyertyát gyújtottunk annak a négy osztálytársnak, ki bizony már a mennyországban tartja találkozóját. Ezzel négyre nőtt a megemlékezés helyszíneinek száma. Hazamenet még jó ideig töprengtem az ilyen találkozók lányegén és értelmén. Van, akinek ez nem kérdés. Szerinte, így kell az idő múlását feldolgozni, így kell felidézni elillant fiatalságunkat. Lehetne erről verset is írni vagy novellát. Lehetne filmet forgatni, és színre is lehetne vinni.

Persze akaratlanul is színészei lettünk egy mini drámának, melynek a szervezők csak társrendezői. Ők gondoskodtak a helyszínről, mondhatnám: a “casting” és a díszletek az ő feladatuk volt. A színészek ugye, mind amatőrök, de ez életük nagy szerepe, hát bevetették magukat. A nyitójelenet mindenütt a világon azonos: egymás nyakába borulunk, miközben azon töprengünk, ki is az, akit ilyen vehemensen köszöntök? Néhány pillanat, néha néhány perc, és az ölelkező kiejti a kulcsszót- vagy mondatot, melyről felismerjük: ez csak ő lehet. Mondjuk: Ugye, te vagy a Colos? No persze! Hisz ő volt egykor a legmagasabb az osztályban, ma is az, nem volt nehéz kitalálni. A rejtélyt persze kissé bonyolítja, hogy olyanok is megjelennek, akik már néhány évvel az érettség előtt kiváltak az osztályból, de most annál inkább igénylik a közösséget. Furcsa, de a közösségi igény akár fordítottan arányos is lehet az abban töltött idővel! Mire sorra tisztáztuk a Ki kicsoda? kérdést, és kiderült az is, hogy az a fiatalos sportember az asztal túlsó felén nem más, mint „Tégla”, egykori testnevelő tanárunk.

Lecsillapodnak a kedélyek, és előkerülnek e fényképek.

Mindez persze hallgatóinknak sem új, átéltünk mindnyájan ilyen helyzeteket, amikor gyerekkori barátainkkal kell mai kérdésekre választ keresnünk. Megváltoztunk. No, nem csak az őszülő hajakra és kisebb nagyobb pocakokra gondolok, és a fiúk tar fejére, hanem a gondolkodásunkra is. Keressük persze egymásban, ami megmaradt, és örülünk a kevésnek is.

Az érettségi tablót nézem. Tiszta, szép tekintetek. Teli reménnyel, elszántsággal. Majd mi megmutatjuk a világnak! A képen mindenki nyakkendőt hord, a lányok elegánsak. A legendás 68 lázadása majd csak négy év múlva lesz, nem sokkal az első nagy, 5 éves találkozónk előtt. A tablón a neveket egy osztálytársunk írta azzal a tustintával, melynek használatára „Bajusz” (Szemerédy Miklós) a rajztanárunk tanított, Elfelejtette megmondani, hogy a nap idővel ki fogja szívni a festéket. Névtelenek lettünk. A miénk különben az egyetlen osztály, aki így járt pórul. Mire véljem ezt?   Dacosan szembeszállok az idő múlásával, és a lakiteleki gondnokot megkérem, restauráltassa költségemre a tablónkat. Folyamatban van, De elgondolkodom: ki fogja 50 év múlva újra rendbe hozatni? Számítunk-e majd még valakinek? S ezt persze, ezt a kérdést minden emlékünkkel, minden múltbeli cselekedetünkkel kapcsolatban feltehetjük: Mi marad utánunk?

 

Mária Rádió – Jegyzetek – 3,5’ röpirat az etikáról 67 (2014.06.26.)

Advertisements
3 hozzászólás leave one →
  1. Hódsági Éva permalink
    2014/06/22 21:23

    A képek nem fakulnak, csak a nevek mosódnak el,
    S az utánunk jövők majd átírják, kitörölhetetlen tussal,
    igen…
    A második sor 6. képe ismerős nekem, talán a szája íve,
    derűs szemei, fiatalsága üzen…
    Egy régi kornak mégis mindig fiatal eszméivel,
    Mert a test ugyan elporlad, de bennünk Isten sosem! (Eltaláltam?)

  2. Hódsági Éva permalink
    2014/06/22 22:05

    A diákok sorának második sorára gondoltam…

  3. Cs. Nagy Katalin permalink
    2014/06/23 16:27

    Balassi Bálint
    őszi harmat után…

    Őszi harmat után, nagy hegyeknek ormán,
    Fújdogál a hideg szél, fújdogál a hideg szél.
    Zöld erdő harmatát, piros csizmám nyomát
    Hóval lepi be a tél, hóval lepi be a tél.

    Jobb hát a darvakkal vagy más madarakkal
    Elbújdosni messzire, elbújdosni messzire,
    Hogy irígyim szava, ellenségim vasa
    Szegény fejem ne érje, szegény fejem ne érje.

    Csillag jár, mely felül, szél zúg, felhő röpül,
    Arra vészem utamat, arra vészem utamat.
    Ha minden elmarad, Isten el nem marad,
    Reá bízom magamat, reá bízom magamat.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s