Skip to content

Évközi 28. vasárnap A év (2014)

2014/10/10

Meghívtak?

Meghívtak?

Erre más szolgákat küldött

Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak: íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre. De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek, pedig a szolgálóknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád? De ez csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás! Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Mt 22, 1-14

 

Mottó: Erre más szolgákat küldött

Meghívnád?

Meghívnád?

No lám, az újabb példabeszédben is kudarcot vallanak a szolgák.  Sőt, ezúttal is megölik őket, pedig csak egy meghívást adtak át. Mintha a meghívás a menyegzőre hadüzenet lenne!

Miféle emberek ezek, akik nem csak nem érnek rá – no, ezt mi is ismerjük, – de vajon hányunknak van mersze ilyen-olyan ürüggyel kimenteni magát, ha a főnöke hívja meg fia esküvőjére? Ki kockáztatná karrierjét, csak mert nincs kedve, mert ár eltervezte a hétvégét? Nemde, sietne a szmokingkölcsönzőbe, ha nincs neki… Nem úgy, mint az alkalmi meghívottak, akik nem ünneplőben jöttek a menyegzőre. Miért csodálkozik a vendéglátó, hisz az utcákról szedte őket össze?

Eszembe jut azonban Sandro, a római barbone, hajléktalan koldus, akiket meghívtunk a jezsuita kollégiumba karácsonyi ebédre. Barátaim, csak láttátok volna! Nem ismertünk rá, olyan elegánsan költözött. Ő, aki amúgy nem sokat törődött külsejével, selyem nyakkendővel jelent meg. Bizony, megszégyenített minket is, hisz egyik –másik rendtársam nem tartotta fontosnak, hogy ünneplőbe öltözzön. Sandro, az alkoholista, azonban aznap nem ivott egy cseppet sem. A pohár fehérbor érintetlenül állt előtte, Ez volt az ő ünneplése.

Kit kell akkor meghívnunk Isten országába?

Reklámok
One Comment leave one →
  1. Csalótzky Annamária permalink
    2014/10/11 00:49

    Valahogy mintha megfogyatkozott volna a szakralitás iránti érzék. Most döbbentem meg,hogy a felnőtt fiataloknak szánt mise előtt milyen különös zsinatolás volt a templomban.
    Jókedvű, vidám beszélgetés, a zenészek már hangoltak is, mint valamely koncerten.Egy leányka mosolyogva beszélgetett a mobilján valakivel a padban. A Szentleckét felolvasó öltözéke fura kontrasztban volt az Evangéliumot felolvasó pap diszes miseruhájával.

    Úgy látszik én nagyon öreg vagyok. Én megszeppenek,ha belépek a hajóba és még vidám sem vagyok.

    Vajon tényleg kicsit csapzottan is lehet valakinek menyegzős ruhája? És ünneplőben sem mindig van megfelelően öltözve a menyegzőre ?

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s