Skip to content

Ma is vannak csodák

2015/01/06

Egy hajléktalan karácsonya

 

Elmész mellette? Vagy megállsz?

Elmész mellette? Vagy megállsz?

Ezt nem csak olvasni érdemes, hanem követni is:

„Megdöbbentő karácsonyi történetet posztolt Hiermann Károly a Facebookon. A férfi épp bevásárlását végezte a karácsonyi asztalra, amikor egy hajléktalan tüzet kért tőle. Ami ezután jött emberek ezreit döbbentett meg. A történetet lent olvashatjátok.
Ma karácsonyi nagybevásárlást csináltam. Általában utálok bevásárolni. Ma sem volt ez másképpen. Amikor végeztem, a kocsi tolom az autómhoz, és egy hajléktalan jön felém. Meg kérdezte adnák e neki tüzet. Azt nem tudtam adni, de ha éhes azon segíthetek. Mondta, hát ő tegnap este óta nem evet, most 17:10 van. Megkértem várjon, bepakolok az autómba, és meghívom a bevásárló központba enni.

Ellenkezett, hogy őt onnan ki fogják küldeni. Megértettem vele, addig még velem van, ez nem történhet meg. Na, mint ha kicsit megnyugodott volna, pakoltam a táskákba, ő segített és közben beszélgettünk.

Elmesélte ács volt, maszek. Mivel a megrendelők nem fizették ki, tönkrement. Mindent elveszített. A családot, otthont, munkát.

Mióta utcára került iszik is, mert a hideget amúgy sem lehetne pálinka nélkül kibírni, meg a szép múltját, családját így tudja elfelejteni. Miután bepakoltunk, mondom, neki mehetünk. Ő erre azt mondta, ő mégsem jön be, mert fél, hogy kiküldik. Megint győzködtem, még nagy nehezen a korgó gyomra miatt igent mondott.

Belépünk a bevásárló központba, megyünk a gyorsétterem felé, akkor veszem észre, hogy egy biztonsági őr követ bennünket. Nem tulajdonítottam különösebb figyelmet rá, hisz mi enni szeretnénk. Nézegetjük, mit szeretne kérni, mondtam bármit kérhet, a lényeg, hogy forró levest is válasszon. Ott tanakodunk, mire oda lép a biztonsági őr. Meg kérdezte minden rendben van e…

Mondom neki igen, és hogy milyen figyelmes, hogy minden vendégnek ugyan ezt a kérdést felteszi. Erre tudatta velem, hogy nem minden látogatónak teszi fel ezt a kérdést, csak olyanoknak, akik nem illenek be az áruház megszokott közönségéhez.

Tudattam vele, velünk minden rendben, legyen szíves hagyni, rendelni és enni minket. No, erre elvánszorgott, de csak pár lépésre tőlünk. Rendeltünk, várjuk, hogy megkapjuk az étel, erre becsomagoltan oda akarják adni. Én nagyon néztem és meg kérdeztem, hallotta e tőlem azt a kérést, hogy elvitelre. Ő nem hallotta, de nem szeretnék, ha a hajléktalan ott enne, nem jó fényt vet a gyorsétteremre. Na, erre én jól felhúztam magam. A hátam mögött sor állt. Hangosan megkérdeztem az emberektől, hogy zavarja e őket ha egy hajléktalan aki tegnap este óta nem evett, és a hidegben éjjel, nappal kint az utcán kell élnie, egy forró levest elfogyaszt. Mindenki meg volt döbbenve, és elkezdték a felháborodottságukat kifejezni. Milyen embertelen bánásmód stb. Az emberek mellénk álltak, és kénytelenek voltak megengedni, hogy ott bent együnk.

Kicsomagolták az ételt, és ahogyan azt megszoktuk megkaptuk, leültünk.

A hajléktalan (Péter), nekilátott a levest enni, az emberek néztek bennünket, ahogyan evett, az a megtört arc, én csak néztem és könnyeztem , a mellettem lévő asztalnál a hölgy a 2 gyermekével ugyan azt tette, mint én. És aki körülöttünk volt, csendben és látszólag meghatódva figyelték Pétert. Miután megette a levest hozzá látott rántott húshoz és a krumplipüréhez, mert a krumplipüré a kedvenc körete. Alig kezdett a másodikat enni, egy kedves úr oda jött hozzánk, és egy szatyrot adott át Péternek, boldog karácsonyt kívánt. Gyümölcs volt benne.

Egy másik asztaltól felállt egy másik úr, és Péternek 5000 Ft-ot nyújtott át boldog karácsonyt kívánva. Péter csendben tovább evett és közben sírt. Annyira sírt, hogy szalvétát kellett neki adnom. Erre felállt a másik asztaltól az 5 év körüli kisfiú, oda jött Péterhez, megrázta pici kezeivel Péter lábát, és azt mondta neki- ne sírj bácsi. Erre felállt az édesanyja, ő is oda jött, zsebkendőt adott Péternek és 1000 Ft-ot…. Péter rám nézett és azt mondta, a három év alatt annyi emberséget nem tapasztalt, mint most 1 óra alatt. Megette az ételt, és kezdtük felhúzni kabátunkat, amikor az étteremből ki jött egy kedves hölgy, és azt mondta Péternek, minden nap 16 és 18 óra között menjen be és kap egy tányér meleg levest. Erre én ledöbbentem. Ahol még 1 órája, kiszolgálni sem szolgálták volna ki, most ingyen levest kap minden nap.

Péter nagyon hálás volt, és én is. Mindenkinek, aki ma délután segített és emberszámba vette Pétert nagyon köszönöm.”

 

Reklámok
3 hozzászólás leave one →
  1. 2015/01/06 20:43

    Lelket melengető írás.

  2. Mig Katalin permalink
    2015/01/08 13:20

    Én pedig itthon könnyeztem meg a történetet. Az Isten áldása legyen az ilyen embereken.

  3. Sasadi Zsolt Ödön permalink
    2015/01/11 21:28

    A városmajori Jézus Szíve templomnak is van hasonló “figurája”. A Lajos. Csendes , apró emberke. Félénken áll a márvány szenteltvíz tartó mellett és görnyedten zokog. Nem koldul, csak van. Mint egy síró manó…Patakokban ömlenek a könnyei.Ha valaki ad Néki, hálásan köszöngeti, és barátságosan elmondja, mire lenne szüksége. Egy pohár kávé, hagymás krumpli a kínaitól. Úgy 200-250 forintos dolgok. Most 360 forintot esengett, mert valami fizetős koldus-szállás van a Margit hídnál és elmaradt az utolsó taksával.Ott nincs zaj, veszekedés, lopkodás-mondja. Adtam, de négyszázból visszavettem 40 forintot. Kíváncsiságból. Boldogan adta vissza.Mondtam Néki: Rendezd Lajos! Egyértelmű- felelte.Ja, igaz is: A Lajosnak mindkét kezéről hiányzik 2-2 ujja.Elütötték, és le kellett vágni. Hát ez a Zokogó Lajos.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s