Skip to content

Nagyböjt 3. vasárnapja B év (2015)

2015/03/06

Kikergette mindnyájukat a templomból

EVANGÉLIUM:

Divat a templomban?

Divat a templomban?

Abban az időben, mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe.  A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”  Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halából, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak. És amíg (Jézus) a húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.  Jn 2, 13-25

 

Ma is aktuális

Ma is aktuális

Mottó: kikergette mindnyájukat a templombólNemde, furcsa, hogy egy vallási vezető nem becsalogatni akarja a híveket, hanem inkább elűzni a templomból? Az árnyalati finomság, hogy a szegényeket kiszolgáló galambárusokkal kímélőbben bánt, mint a jómódú klientúrára szakosodott ökör- és juhkereskedőkkel, nem változtat semmit a kortársait megdöbbentő kettős botrányon. Jézus azon botránkozott meg, hogy az imahely vásárcsarnokká vált, míg az árusok, akik törzshelyeiket féltékenyen őrizték, Jézus felforgató tevékenységén. Jézus szemükben fundamentalista volt. Jézus a baloldali forradalmár? Egy időben szerették őt ilyen mezben láttatni. Mi a konfliktus valós tétje?

Jézus nem csupán cselekedetei alapján ítéli meg őket, hanem megrögzött és az eszményt réges-rég eláruló szemléletük miatt. Eljárása drasztikus, radikális és jelképességében is beszédes: színvallásra késztet. A kereskedés és az ima szembeállítása nála azonban nem egy dualisztikus világkép megnyilvánulása, a szakrális és a profán világ elválasztása. Mindegyiknek megvan a maga jogosultsága, de a prioritások nála egyértelműek: a pénz alárendelt szolga, nem urunk, melynek alávetjük magunkat. Érdemes ezen elgondolkodni, amikor állást foglalunk az üzletek vasárnapi nyitása miatt. Mint ahogy Jézus kortársai vásárcsarnokká tették az ima helyét, úgy a mai elit az időben követi el a szentségtörést: elveszi tőlünk a szent időt, hogy mindent a pénz idejévé tegyen.

2015. március 8.

 

 

 

Advertisements
3 hozzászólás leave one →
  1. Attila permalink
    2015/03/08 07:02

    Aktuális ma is. Köszönöm, jó gondolat…

  2. 2015/03/08 18:43

    Tisztelt ATYA!
    Örvendek ,hogy mai világunkban is vannak ,,szócsövek”,akik ISTEN IGÉJÉNEK megélésére fektetnek hangsúlyt ,nemcsak saját maguk de mások életében is.Személyem szerint e példabeszédben JÉZUS azt üzeni,hogy az Ő HÁZÁT soha se szentségtelenítsük meg—vagyis —ne gondoljunk ,mondjunk olyan dolgokat ,ami ISTEN NEVÉVEL ellenkezik.,,hiszen szent ez a hely”

  3. Csalótzky Annamária permalink
    2015/03/09 01:00

    A türelmes Jézusnak elfogyott a türelme és gátat akart vetni a megszentségtelenítésnek.
    Úgy gondolom ez nem pillanatnyi indulat volt, hanem meggondolt cselekedet, hiszen fonott ostorral érkezett a templomba. Ma is vannak kufárok, mi is vagyunk gyakran kufár állapotban Isten házában. Fecsegünk , nézelődünk mise alatt. Gondolataink elkalandoznak a hétköznapi teendők irányába. és a lelkünk is gyakran inkább piac, mint a Szentlélek temploma. Igyekeznünk kell kisöpörni.
    Egyes nézetek szerint -és én hajlok erre – a szakrálist nem szabad elválasztani a profántól, hanem mindent Istenben, istenkapcsolatban kell tenni, a hétköznapi cselekvéseket is.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s