Skip to content

A KOCKA EL VAN VETVE – CRASSUS ÉS TRUMP MEG A TÖBBIEK

2016/12/04

.. ÉS SÁRBA HULLOTT

… ÉS SÁRBA HULLOTT

Alea iacta est. („A kocka el van vetve”), mondta Julius Caesar  Kr. e. 49január 10-én, amikor seregével átlépte a Rubicon folyót. Alea iacta este – mondhatta volna Trump elnök megválasztása alkalmából, ha a római mintakép jelen lenne repertoárjában. S mondhatjuk majd január 20-án, mindnyájan a nyugati civilizációban. A média már most hátborzongva emlegeti a világvégét. A német Der Spiegel relativizálta a liberális Armageddont: „Annak a világnak (vége), ahogy ismerjük.” Szóval, nem a világé, hanem „csak” az övéké. Bár csak az utókor adhat majd végleges választ, hogy november 9-én valóban átléptük-e vele a Rubicont. Mert mi is történt Kr. e. 49-ben?

Az abban az időben érvényes római törvény szerint hadvezér csak serege nélkül léphette át a folyót, amely akkor Itália határának számított. Az átkeléssel Caesar nyílt kenyértörést vállalt a Szenátussal, a polgárháború elkerülhetetlenné vált, tehát nem volt visszatérés, a folyó átlépésekor Caesar elindult az egyeduralom – vagy a bukás – felé vezető úton. Nos, a párhuzamok feltűnőek. Igaz, itt nincsenek harcedzett veteránok, akik vezérük mögé állva a Köztársaság megdöntésére készülnek. De a választás éjszakája nem egy izolált jelenség, előzmények nélkül, hanem egy folyamat kiemelkedő jelképes eseménye. Ma senki sem érzi, hogy Donald Trump egyeduralomra törne – ez még elképzelhetetlen – de a köztársasági modell hitele végzetesen romlott, azaz a romlás egy újabb csúcsot ért el ahonnan nagyon úgy tűnik, nincs visszaút. Nem a történelmi különbségek a figyelemreméltók, hanem a párhuzamok.

Tom Holland

Historian Tom Holland has adapted  Homer, Herodotus, Thucydides and Virgil for BBC Radio. His other history books include RubiconPersian Fire and The Forge of Christendom

Érdemes elolvasni Tom Holland nagyszerű tanulmányát „Rubicon. The Triumph and the Tragedy of the Roman Republic.[1] Nem elégszik meg az események elmesélésével, hanem megérteti velünk, miért jutott a Köztársaság 705. évében visszafordíthatatlanul zsákutcába, melyből csak egy kiút volt – a pusztulás mellett – a diktatúra. Igaz, Caius Julius Caesart a köztársaság hívei megölik, de ennél többre, a köztársaság megújítására már nincs energiájuk, sőt Holland szerit még ötletük sem. A reformot paradox módon unkaöccse és fogadott fia Octavianus, a későbbi Augustus, a Magasztos hajtotta végre. Úgy sikerült egyeduralmat létrehoznia, hogy a szenátus és a nép a hagyományok és a római nagyság megmentőjeként fogadta el. Ehhez azonban önfegyelemre és alázatra volt szükség. Ennek a jelek szerint Mr. Trump meglehetősen híján van. Ő inkább a Cézár az egyeduralomba vezető útját egyengető triumvirátus másik tagjának, Crassusnak a lelki örököse, aki azzal hivalkodott, hogy Róma leggazdagabb embere. A pártusok elleni harcban esett el, nem éppen hősiesen, inkább szégyenletesen. Mr. Trump jó, ha óvakodik a Közel-Kelettől.

rubiconA valódi probléma nem az, ki játssza majd el Cézár, Antonius vagy Augustus szerepét az előttük kibontakozó drámában.  A valódi probléma az, hogy az elnöknek és utódainak ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdeniük: az államalapító nép kisebbségbe szorult saját országában és ezt nem fogadja el. Gyűlölik a krízis vámszedőit – akkoriban publicaninak hívták őket – és félnek a bevándorlóktól. Rajonganak a „populares”-ekért, azokért a politikusokért, akik a nép kegyére vadásztak. Ma populistáknak nevezzük őket és az elit éppúgy fintorogva utasítja el őket, mint egykor Rómában. A Gracchusok javítani akartak a nép sorsán, mint Obama, de az elit gyűlölte őket. Hát itt tartunk. S ma már át se kell gázolni a folyón. Hidakat vernek.

Mária Rádió – Jegyzetek – 3,5’ röpirat az etikáról 103 (2016.12.08.) ALEA IACTA EST

[1] https://en.wikipedia.org/wiki/Rubicon:_The_Last_Years_of_the_Roman_Republic

Advertisements
One Comment leave one →
  1. Csalótzky Annamária permalink
    2016/12/04 22:07

    Annak idején Ulrich atya elég nagy reményeket fűzött Obama elnökségéhez és hát mi lett belőle. Az utóbbi időben az elit alázatos szolgáját láttuk benne, aki még herzigen lapogatta is nyájas ám sunyi ellenlábOsát. Trump mintha több lenne mint a dicsekvő varga, bár abban tán egyek is, hogy mindketten megláttak és kimondtak olyan igazságokat, melyek igencsak jó szemről tanuskodnak. Azt majd meglátjuk, hogy lúd lesz e vagy disznó akit legyőznek, ha lesz még rá elegendő időnk.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s