Skip to content

Újév 2017 A év (Homília)

2016/12/30

  1. Szűz Mária, Isten anyja (ÚJÉV)
Nevének jegyében

Nevének jegyében

Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik. Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna. Lk 2,16-21

Mottó: Ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.

Papa

Papa

Édesapám, néhai Kiss Antal, 1921. január 1-én született. Így az újév köszöntése a családban különleges ízt kapott. Igaza, a családi legendárium szerint valójában még az Ó-évben született volna, és nagyanyám a katonaság miatt tette át másnapra a bejelentést. A kegyes csalás, a fiatalítás nem érte el célját, hisz Papa ennek dacára megjárta a Don kanyart. Én azonban megilletődve hallottam a noviciátusban, hogy az Istenanya ünnepe, egyúttal a Társaság anyjáé, rendünk főünnepe. Gondviselésszerűnek éreztem, valahányszor hivatásomról elmélkedtem. Amikor unokatestvéremnél a polcon rábukkantam édesapám hagyatékára, René Fülöp-Miller „Macht und Geheimnis der Jesuiten” című könyvére, melyet egyetemistaként olvasott, azt kezdtem sejteni, hogy édesapámat mindig is izgatta a rend, talán még az a gondolat is foglalkoztatta, hogy belép abba? A történelem másképp hozta, de most már nem volt olyan érthetetlen kérdése, melyet halála előtt intézett hozzám: „Gondoltál-e már arra, hogy jezsuita legyél?” Bizony, gondoltam, sőt már el is határoztam, sőt már meg is beszéltem az akkori provinciálissal, bár még öt évig tartott, míg ténylegesen beléptem.

Il Gesù (Roma)

Il Gesù (Roma)

A nagy 40 napos lelkigyakorlaton a névadás misztériumán is elmélkedtem. Jézus névadója az angyal volt, tehát maga az Úr, akinek nevét a jámbor zsidók nem igen ejtették ki. A név, amit Isten Fiának adtak, annyit jelent ő szabadítja meg népét bűneitől”. ahogy Máté meg is magyarázza azt nekünk.  Ez program és küldetés, feladat az életre. Nekünk is feladat azonban, nemcsak viselőjének. Nem szabadulhatunk meg bűneinktől, csak ha megszólítjuk őt, ha őt szólítjuk meg. Így a mai nap Jézus névnapja is. Amúgy saját keresztnevem az ófelnémetben gazdag, hatalmas örökséget jelent, és csakugyan az. Így a mai nap a köszönet napja, nemcsak az elmúlt évért, hanem az elmúlt 71-ért is.

  1. január 01. Szűz Mária, Isten anyja (ÚJÉV)

 

Advertisements
2 hozzászólás leave one →
  1. Csalótzky Annamária permalink
    2016/12/30 23:57

    Kedves Ulrich Atya ! Meghatottan olvastam történetedet. Köszönöm, hogy megosztottad velünk é sikerült nagyon frappánsan is megírni ! Isten áldjon meg minden jóval,amit szeretnél. Ölellek szeretettel: Annamária

  2. 2016/12/31 18:06

    Kedves Ulrich Atya,

    köszönet a szép megemlékezésért és gondolatokért. Nagy öröm a megérkezésük, mindig.

    Szeretettel küldöm az ünnepi és új évi jókívánságaimat:

    Gyurasics Ágnes

    ________________________________

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s