Tovább a tartalomra

Évközi 26. vasárnap A év (2017)

2017/09/22

Egy embernek két fia volt.

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! A fiú azt válaszolta: Nincs kedvem!, – de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt: Az így válaszolt: Szívesen, uram!, – menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát? Azt felelték: Az első. Erre Jézus így szólt hozzájuk. Bizony mondom nektek: A vámosok és az utcanők megelőznek benneteket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki! Mt 21, 28-32

 

Mottó: Egy embernek két fia volt.

Melyiknek higgyek?

Úgy tűnik, már Jézus korában is ritka volt az a fiú, akiben csak örömét lelte apja: a harmadik fiú, aki készséges szóban is, tettben is. Aki azt mondja, „Szívesen, Uram!” – és ezt komolyan is gondolja, és késedelem nélkül elindul a szőlőbe. De aki vállalati vezető, vagy vállalkozó, az is hálás és boldog, ha olyan munkatársra talál, aki megbízhatóan végrehajtja, amivel megbízzák, amire felkérik, és nem okoskodik, nem keres kifogásokat. A valós világban bizony az az első fiú, aki elsőnek mindig kifogással él, de aztán belátja hibáját és helyre teszi azt, ritkább, mint a látszólag engedelmes, de valójában lusta és megbízhatatlan, aki kétszeres csalódást is okoz: előbb, amikor nem végzi el vállalt feladatát, majd amikor rájövünk, hogy semmiben sem lehet megbízni benne: hisz alapvetően nem őszinte. Ez a vezető, és minden vezető ebben a helyzetben munkálkodik, talán azzal sem ért egyet, hogy el kell nézni a munkatárs spontán munkamegtagadását, amíg végül is elvégzi a feladatot. Hiszen közben rontja a légkört a munkahelyen, feszültséget okoz a vezetőben és rossz példát mutat. Megtörténhet, hogy mindenki előtt feleselt lejáratva a főnök tekintélyét, és annak híre, hogy belátta álláspontja helytelenségét és fel nem tarthatóságát.

Megbízhatóság

Ha pedig a példabeszéd és a köznapi gyakorlat közegéből átlépünk a jézusi valós konfliktushoz, elcsodálkozhatunk, milyen nagylelkű is az Úr az ellenfeleivel szemben. Nem rója fel nekik az ellenzéki magatartást, csupán a kötelességeikre emlékezteti őket, Annak alapján ítélkezik, ki mit tesz, nem azért, amit mond, akár meggondolatlanul is. A vámosok és az utcanők kétségtelenül az első fiú példáját követik, hisz megbánják bűneiket, és követik Jézust. A farizeusokban azonban nincs megbánás. Ők hivatalból a jó oldalon állnak – vélik. Milyen könnyen mi is beleesünk ebbe a csapdába!

 

 

2017. OKTÓBER 01. ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP – „A” ÉV

Reklámok
One Comment leave one →
  1. 2017/09/22 21:32

    Kétségeink idején segíthet, amit Jézus mondott:

    “… legalább tetteimnek higgyetek!” Jn 10,38

    Mink azt mondanánk végső kétségbeesésében…

    Béla

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s