Tovább a tartalomra

Évközi 28. vasárnap A év (2017)

2017/09/23

Királyi menyegző

Olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának.

Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak: íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre. De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek, pedig a szolgálóknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette.

Őket is meghívta

Azután így szólt a szolgákhoz: A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád? De ez csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás! Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Mt 22, 1-14

 

Mottó: Olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának.

A SHOPPING FONTOSABB

Jézus hallgatói között vajon hányan voltak, akik valaha is részt vettek egy királyi menyegzőn? Nos, ha ma teszi fel Jézus a kérdést, még kevesebben, de a média időnként beszámol az ilyen nagy pompával megült ünnepségről, úgy hogy csak-csak el tudjuk képzelni, milyen is lehet az. Mert a példabeszéd megértése annak átérzésén keresztül megy, hogy milyen is királyi menyegzőn vendégeskedni. Vágyunk rá?

Megtehetjük, például, hogy a Szent Ignác-i elmélkedések utasításait követve, elképzeljük a helyszínt, majd bepottyanunk oda, legalábbis képzeletben. Halljuk a vendégsereg moraját, a poharak koccanását, de még a bor csobbanását is, amint a pohárba töltik. Érzem az egzotikus ételek illatát, és számban az ízeket. Ugye, nem akarsz otthon maradni? Nem hagyatkozol a képzeletre, amikor valósan jelen lehetsz?

Vendéglátók

Azok, akiket Jézus hívott első menetben, nem tudták elképzelni, hogy odaillenek ily fényes vendégseregbe. Kimentették hát magukat. Az üzlet, a munka fontosabb volt.

Van, aki persze saját fiának menyegzőjére sem megy el. Nem szereti a felhajtást. De ugye, neki se jutna eszébe, hogy verőlegényeket küldjön a vendégek közé, hogy azok elverjék a szolgákat? Jézus példabeszédében pedig pont ez történt. Ezzel azonban a meglepetések nem érnek véget. Jézus a hajléktalanokat és a migránsokat hívja meg a vonakodók helyett. Mondhatják akkor: na, ha tudtuk volna, inkább mi megyünk el… Van, aki aztán gyorsan mégis otthagy istállót, irodát, az autót, amit épp szerelt, stb. hogy sebtében mégis megjelenjen az ünnepen. De késő. Kidobják, mert nem vette fel az ünneplőjét.

A jó hír az, hogy változatlanul meghívásunk van erre az ünnepre. Csak épp késznek kell lenni rá!

 

2017. október 15. A év (Évközi 28. vasárnap)

Reklámok
No comments yet

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s