Skip to content

FORGANDÓ SZERENCSE 3 (MR)

2018/02/14

A film

Legutóbb egy német mesefilmet kommentáltam, a Grimm-mese megfilmesítését, a Szerencsés János történetét. Csak emlékeztetőül: a látszólag együgyű legény egyre butábbnak tűnő csereüzleteket köt. Előbb egy negyven kilós aranyrögöt, hét évi munkája bérét, elcseréli egy lóra. És boldog. Amúgy 40 kiló arany ára manapság 1,4 millió euró, azaz a fiú évi 200 ezer eurót keresett, a mai német átlagbér csaknem százszorosát. Igaz mesében vagyunk. Nos, egy telivér körülbelül 10 ezer eurót kóstál, így a mi Szerencsés Jánosunk a piacon az aranyrögért akár 140 telivért is vehetne, egy egész ménest. Csakhogy Jánosunk nem piacban gondolkozik. És nem világgá megy szerencsét próbálni, ahogy a népmesében szoktak, hanem haza, a tengerhez. Édesanyja és a tenger: a szeretet és a szabadság kódjai.

Vándorlegény

A fiú így énekel útnak indulva:

„Miért kell egyre messzebb menni,
A szerencse rád talál,
Könnyű így boldognak lenni,
hogy az élet meg nem áll.

Boldogságot és nem szerencsét keres. Mert a szerencse forgandó, de ő nem bánja.

 

Hadd idézzem a jezsuita költőt, Faludi Ferencet:

Fortuna szekerén okosan ülj
Úgy forgasd tengelyét, hogy ki ne dűlj.
Ha szépen vezetett;
Ha miben kedvezett,Meg ne örülj:Fortuna szekerén okosan ülj!Jó kedve s kereke egyaránt jár:
Forgandó, változó: ma kinccsel vár,
Holnap lenyomorít,
És megint boldogít;
Elhiggyed bár:
Jókedve s kereke egyaránt jár.Érdemre nem tekint, szemtelen, vak,
Kire ma vont aranyt, holnap szűrt rak.
Tudják, kik táborát
Lakták és udvarát,
Sok nagy urak:
Érdemre nem tekint, szemtelen, vak.Hol édes jó anyád, hol mostohád;
Dolgáról senkinek számot nem ád:
Megbecsül, megaláz,
Magasztal, legyaláz,
Bút hoz reád:
Hol édes jó anyád, hol mostohád

A mese több változata, így Keleten, a szerencse forgandó voltára helyezi a hangsúlyt. A Kagylókürt bemutat egyet, amelyet érdemes átelmélkedni.[i] Íme, az első csere helyett az első szerencsés eset:

Kelet szerencséje

Úgy ragadt rá a név, hogy valamikor réges-régen János, akit akkor még nem Szerencsésnek neveztek, hanem Kovácsnak, boldogságtól ragyogó képpel baktatott végig a Fő utcán – Mi történt, János, minek örülsz olyan nagyon? – kérdezték tőle.

Ma igazán nagy szerencse ért – hangzott a felelet.

Kérdezték, hogy kincset talált tán, vagy aranybúzája nőtt?

– Ez mind semmi – legyintett Szerencsés János. – Az történt, hogy átmentem a Térdigér-patak hídján, és nem fulladtam belé a vízbe.

No, gondolták a falubeliek, ennek a Jánosnak alighanem elment az esze. Eddig se sok volt neki, de most azt a keveset is elvesztette. Bizony nemigen örül majd neki a becsületes megtaláló. De néhány nap múlva már nem nevettek. Mert a Térdigér-patak hídja leszakadt egy szénásszekér alatt, kocsisa kis híján ott maradt a vízben.

Kesztyűvel álmodni

Ez nem pusztán a szerencse mulandóságáról, szeszélyről szól, mint Faludi verse, hanem életfilozófia. Sok változata létezik, én elsőnek a nagy, 40 napos lelkigyakorlaton hallottam egyet, amit sokan Anthony de Mellónak tulajdonítanak, s melynek mottója: Jó szerencse, balszerencse, ki tudja. Ebben a tanmesében már a megkülönböztetésről van szó, nagyon Szent Ignác-i értelemben, arról, hogy ami a világ szemében jónak tűnik, nem biztos, hogy az. Sokszor csak utólag derül ki, valóban szerencse volt-e, vagy sem, Ignác viszont arra tanít, hogy a bölcs képes erre a megkülönböztetésre. Íme, a történet, ahogy egy blogon rábukkantam:[ii]

 

Egy éjjel egy parasztembernek elszökött egy lova.
Reggel a szomszédja azt mondta erre:
“Mekkora balszerencse!”
Mire a parasztember:
“Szerencse, balszerencse, ki tudja.”

A ló a közeli erdőben összeverődött más lovakkal, akik követték őt vissza a parasztemberhez.

Mire a szomszéd:
“Mekkora szerencse!”
Mire a parasztember:
“Szerencse, balszerencse, ki tudja.”

  1. nap a parasztember fia megpróbálta betörni az egyik lovat, de leesett és eltörte a lábát.

Mire a szomszéd:
“Mekkora balszerencse!”
Mire a parasztember:
“Szerencse, balszerencse, ki tudja.”

  1. nap katonákat soroztak, és a fiút nem vitték el, mivel el volt törve a lába.

Mire a szomszéd:
“Mekkora szerencse!”
Mire a parasztember:
“Szerencse, balszerencse, ki tudja.”

Mindez a Grimm mesében nem marad nyitott, mert Hansnak van kritériuma, eldönteni, mi a jó. A tehén azért értékesebb, mint a ló, mert mindent megad, ami az élethez kell. Többet nem kíván! De majd az is kiderül, hogy a „hardware” önmagában nem ér semmit, kell a software: Hans nem tudja megfejni a tehenet. Igaz, arra nem figyelt, amikor gazdája elmondta, hogy már öt tehene pusztult el veszettségben. Hősünk arra figyel, amit hallani akar. Ami a pillanatban a számára legelőnyösebbnek tűnik. A másik gondjai és örömei nem foglalkoztatják. János talán még sem olyan szerencsés.

Mária Rádió – JEGYZETEK 125 (2018.03.15.) FORGANDÓ SZERENCSE

[i] http://www.kagylokurt.hu/1828/gyongyszemek/szerencses-janos.html

[ii] https://www.facebook.com/notes/justin-m%C3%A1ty%C3%A1s/szerencse-balszerencse-ki-tudja-/243153109030419/

Reklámok
One Comment leave one →
  1. Héjj Kristóf permalink
    2018/02/16 10:09

    Kedves Ulrich! Nagyon érdekes, hogy mit látsz meg egy ilyen “egyszerű” történetben! Például hogy a tehetős lovas feladja a méltóságát, a Z generációs párhuzam és hogy azért a főhős “igazi” hibáit is lát(tat)od. Köszönöm!
    Zárójelben megjegyezném, hogy a 200.000 € nem lehet a német [évi!] átlagbér százszorosa, szerintem min. egy nagyságrenddel kisebb a szorzó.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s