Skip to content

Évközi 21. vasárnap “B” év (2018)

2018/07/24

elhagyták

 „és többé nem jártak vele.”

Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallgatták, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát, ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.”  Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondom nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje”. Jn 6, 60-69

Fogyófélben

Mottó: „és többé nem jártak vele.” Hogy kérdezzem meg tőle szépen, akar-e járni velem? – tépelődik a mai tizenéves.[i] Mennyit is kínlódtunk ezzel, amikor magunk is tizenévesek voltunk! „Szeret – nem szeret” – a virágszirom-tépés odébb van. János evangélista elbeszélésében felnőtt emberek tépelődnek tinédzserekhez hasonlóan, hogy eszményképük méltó-e hozzájuk, vagy szakítsanak vele. És sokan szakítanak. Mert nem elég Jézushoz a kíváncsiság, a rokonszenv, de még a szeretet sem, hit is kell hozzá. Hinni mindabban, amit mond és amit tesz. Aki megbotránkozik, annak persze szeretete sem felnőtt, hanem megmarad az ábrándos ifjú szintjén. Jézus azonban nem marad egedül. A tizenkettő vele marad. Köztük egy áruló.

 

Meghallgathatod/megnézheted a Bonum TV-n is! http://bonumtv.hu/musorok/vasarnapi-gondolatok/

Vasárnapi gondolatok: Vasárnap 0:30 – Vasárnapi evangéliumi elmélkedés ismétlése 3:30-kor, 9:30-kor, 16:30-kor és 21:30-kor

2018. AUGUSZTUS 26. ÉVKÖZI 21. VASÁRNAP – „B” ÉV

[i] https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__szerelem__3756991-hogy-kerdezzem-meg-szepen-hogy-akar-e-jarni-velem

Reklámok
No comments yet

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s