Tovább a tartalomra

Évközi 33. vasárnap “B” év (2018)

2018/10/30

ELMARADT

 

Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullnak az égről, és a mindenséget megtartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor zöldellni kezd és leveket hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van már, az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya. Mk 13, 24-32

 

Mottó: Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja a Világvége Hollywood kedvenc témája. A filmipar sajátos logikája szerint mindig happy enddel végződik. Persze addig akár milliók odaveszhetnek, fő az, hogy a főhős és családja megmenekülnek. Egyfajta világnak a vége ez, nem a Világé.  Amúgy ezekben a szekularizált látomásokban nem jelenik meg az Emberfia, de többnyire látni, hogy összeomlik a Vatikán. Osztozik New York sorsában. Nagyon világi világvégék ezek.

IDŐPONT: ISMERETLEN

Abban is eltérnek Jézus jövendöléséről, hogy valamilyen tudós kiszámította előre, hogy be fog következni, és a tudósok, néha egyazon tudós, állítja le a countdown-t, mint aki megjósolta a katasztrófát, de nem hittek neki. Az etológus, Csányi Vilmos, ezeket a képzeteket hiedelmeknek nevezi. A kultúra ezek szövevénye, és mindenkinek megvan a saját hiedelme, erről, arról, amarról. A világegyetem, de legalábbis a naprendszer összeomlását a tudósok kikerülhetetlennek tartják, de az időpontról millió éves távlatokban beszélnek. Halandó számára megfoghatatlan távlatok ezek. Nem érdemes róluk spekulálni. A fügefa mint jelkép nem sokat segít ebben. Amire az utal, az közel van, ki lehet várni. A gyötrelmekből időnként az emberiség kiveszi a részét, de ez még nem a vég. A vég, az igazi, elválaszthatatlan az Emberfiának megjelenésétől. Az pedig az övéinek nem a félelem napja, hanem a reményé. Hisz eljön dicsőségben. Maradjon az időpont ismerete az Atya birtoka.

Ui. Meghallgathatod/megnézheted a Bonum TV-n is!  http://bonumtv.hu/vasarnapi-gondolatok-0

2018. NOVEMBER 18. ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP – „B” ÉV

Reklámok
No comments yet

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s