Tovább a tartalomra

Évközi 27. vasárnap “C” év (2019)

2019/09/26

Engedelmesség

Abban az időben: Az apostolok kérték az Urat: Növeld bennünk a hitet.” Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben – engedelmeskedik nektek. Melyiktek mondja közületek béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént, ülj asztalhoz. Nem azt mondja-e inkább: Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is? S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Mihaszna szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.” Lk 17, 5-10

 

„Csak kötelességünket teljesítettük. Jézus példabeszéde az engedelmességről bizonyára meglepő itt és ebben a szövegösszefüggésben! Szolgálni jött és szolgálatra tanította övéit. Erre szép az engedelmességet illusztráló történet. Akkoriban még érthetőbb volt a történet, hisz a szabadok és a szolgák között óriási volt az árok. Ugyan melyik szolga várta volna el, hogy Ura szolgálja ki? Ilyesmi csak az újkor forradalmi idejében vált elképzelhetővé. De mi köze mindennek a hithez?

Mustármag

Hisz a tanítványok azt kérték Uruktól, növelje bennük a hitet!  A két gondolatsor kapcsa az „engedelmesség”. Míg a felszolgáló engedelmessége természetes, addig a szederfa „engedelmessége” érthetetlen. Ma képzavarról beszélnénk. Jézus azonban azt akarja mondani a kishitűeknek, hogy merjenek merészet, akár lehetetlent is kérni. Egyfajta teszt ez. És Jézus nem azért dicséri őket, hogy „nagy a ti hitetetek,” nem hízeleg nekik, hogy mire képesek, hanem azt sulykolja beléjük, hogy még ici-pici hit is csodákat tehet, ha belé, Krisztusba vetették ezt a hitet. S mi lehetne kisebb szemükben, mint a közmondásos mustármag? Ma atomot mondanánk. Egy atomnyi hit is elég egy Big Bang-hez…

2019. OKTÓBER 06. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP – „C” ÉV

No comments yet

Szólj hozzá!