Skip to content

TÍZPARANCSOLAT CSAK VEZETŐKNEK?

2017/10/11

Mária Rádió – JEGYZETEK 118 (2017.10.12) A VÁLLALKOZÓ TÍZPARANCSOLATA

Az egész

Kedvenc történetemet egy fiatal brazíliai magyartól, Makray Álmostól hallottam. Évekkel ezelőtt cége elküldte őt New Yorkba egy fejtágító vezetői szemináriumra. Tudják, ahol talpraesett vezetőkből még talpraesettebbeket gyártanak. Nos, az előadó megkérte az egybegyűlt 200 vezérigazgatót, hogy írják le a Tízparancsolatot egy papírra, majd begyűjtötte a válaszokat. Könnyű feladatnak tűnt, mivel Amerikában a gazdasági vezetők vagy zsidók, vagy keresztény gyökerűek, így hát nem először hallottak a Tízparancsolatról. A poén a történetben az, hogy a gyakorlat után a tréner megszámlálta, hányan tudták leírni mind a tízet. A még nagyobb poén, hogy ezt meg szoktam kérdezni az MbJ szemináriumok részvevőitől is. Nos, a menedzserek és vállalkozók többnyire úgy becsülik, hogy a kérdezettek fele. Az igazság azonban az, hogy egy se! Egy se! Gondoljunk bele!

Ne lopj!

De a történetnek még ezzel nincs vége! A tréner következő kérdése, és ezzel az enyém is, hogy vajon hányan ismertek legalább három parancsot a tízből. 20? 50, 100? És újfent meglepődtek. Mind! Kivétel nélkül! Arra a kérdésemre viszont, hogy melyik az a három parancs, amelyeket minden megkérdezett ismer, magabiztosan jött a válasz: ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj. Meglepő? De hisz ezekről szól a történelem, a média, a regény és telenovela egyaránt. A vágyakat a marketing törölte a bűnök lajstromából, mert rájuk épül a piac. Az első négy parancs pedig nem elég modern, túl exkluzív. Persze, még mindig vannak, akik szeretnének a tízparancsolat szerint élni, de hát a kísértés…

Amikor 13 éve elkezdtem vezetői szemináriumokat tartani vállalkozóknak, ők is ezt jelezték. Az volt az elvárásuk, hogy választ kapjanak az égető kérdésre, hogyan lehetek sikeres vállalkozó, de megmaradjak hívőnek? Más szóval: hogyan tartsam be a Tízparancsolatot, de ne menjek tönkre? Ha a cél nem szentesíti az eszközt, akkor nyilvánvaló, hogy nem köthetek kompromisszumokat alapértékekkel. Nyilvánvaló, hogy például a „Ne lopj!” a leggyakoribb kísértés, hisz az üzleti világban látszólag mindenki csak a maga javára törekszik. De a fegyvergyárost is kérdőre vonhatják, hogy miből gondolja, hogy őt bárki is felmentheti a „Ne ölj!” tilalma alól. Sőt sokan a környezetszennyezést is a gyilkossággal azonosítják.

Ne ölj!

A német Katolikus Vállalkozó Szövetség ennél jóval tovább ment. Megfogalmazta tagjai számára a vállalkozó Tízparancsolatát, amelyeket a magyar nyelvterületen a Management by Jesus mozgalom terjeszt és népszerűsít a szemináriumok részvevői között. E hálózat tagjai összefogtak, hogy egymást segítsék, hogy az ellentétet az üzlet és erkölcs között egy harmonikus együttélésre váltsák fel. A továbbiakban bemutatjuk ezt a vállalkozók vállalását jelentő fogadalomsorozatot, mely megőrizte a bibliai példakép „ne tedd ezt, vagy azt” típusát. Íme, az első négy, az a négy, ami kimaradt az amerikai vállalkozók emlékezetéből:

  1. Én vagyok az Úr, a Te Istened. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem

Ne játszd meg az Úristent, és ne tartsd magadat mindentudónak és mindenhatónak. Hallgass lelkiismeretedre és munkatársaidra. Légy kritikus a korszellemmel szemben és igazodj a maradandó értékekhez.

  1. Uradnak Istenednek a nevét ne vedd hiába

Ne élj vissza Istennel és vallási jelképekkel reklámcélokra. Ne beszélj magasrendű értékekről, ha nem ennek megfelelően cselekszel. Ne rejtsd el üzleti érdekeidet magas erkölcsi igények mögé.

  1. Bálványimádat ma

    Szenteld meg az Úr napját

Tartsd magadat szabadon a vasárnapot mint a feltöltődés, a hálaadás és a családi élet idejére. Tartsd tiszteletben munkatársaid vallási igényeit. Ügyelj arra, hogy nyugalomhoz és megfontoláshoz juss a köznapok hajszája után.

  1. Tiszteld apádat és anyádat

Törődj az apákkal és anyákkal, akik a következő nemzedéknek kötelezik el magukat, hogy így biztosítsák a jövőt. Támogasd idősebb munkatársak bevetését, ahogy fiatal embereknek esélyt nyújtasz.

Mária Rádió – JEGYZETEK 118 (2017.10.12) A VÁLLALKOZÓ TÍZPARANCSOLATA I.  (Folytatjuk)

Reklámok

ELŐREJELZÉS AZ OKTÓBER 12-I SZIMPÓZIUMRA

2017/09/30

SOK KÉRDÉSETEKET MEGVÁLASZOLJA A BONUM TV RIPORTJA!

 

MR AZ UTOLSÓ VACSORA 2.

2017/09/29

SCHÖKEL_AZ EUKARISZTIA

Luis Alonso Schökel a neves spanyol jezsuita biblikus 1987-ben, az akkora már negyven teológiai könyvet magába foglaló gazdag szellemi termését ünnepelte meg egy nagyszerű kis tanulmánnyal az eukarisztiáról. Ez tulajdonképpen egyfajta kalauz a szentmisén át, a nyitó keresztvetéstől a befejező áldásig. Ő maga így ajánlja a 2000-ben magyarul is kiadott könyvet: „Most ebbe a könyvbe gyűjtöttem össze e gondolatokat, és csekély áldozati ajándékként szeretném átnyújtani őket. Akárcsak felajánláskor: a kenyér és bor egyszerű ajándékával együtt, hiszen gondolataim is a föld és az emberi munka gyümölcsei. Bízom benne, hogy ilyen megközelítésben, a kegyelem segítségével meg tudom osztani őket testvéreimmel, akikkel az Oltáriszentséget is megosztom, és hogy végül – termékenyítő hatásukat biztosítandó – a háromságos Isten áldása kíséri majd őket.” Eddig az idézet. Nos, nem tehetünk többet, mint hogy saját gondolatainkat, mint a „föld és az emberi munka gyümölcseit”, a biblikus tudóséhoz tegyük, azokkal társítsuk. Ehhez kiemelten igénybe kell vennünk egy minden emberrel közös adottságunkat, az emlékezetet, melynek könyvében Schökel külön fejezetet szentel.

Az anamnézis, a megemlékezés megelőzi az eukarisztiában a konszekrálást, és mintegy megalapozza azt. Az anamnézis a héber zikkárón az »emlékezés«, »emlékeztet«, »emlékeztetés« görög megfelelője. A görög anamné-tőből képzett olyan főnév, amely az igében megjelölt cselekvés folyamatát kifejező főnevek sorába tartozik. A Biblia szerint az emlékezés, és emlékeztetés olyan tett, amely a múlt eseményét feleleveníti és indítást ad arra, hogy az rendszeresen történjék – mondja a keresztény bibliai lexikon. Schökel emlékeztet arra, hogy amíg az anamnézis elbeszéli, mi történik, addig az epiklézis, magyarul lehívás, fohászkodik, esedezik érte, tudniillik, hogy megtörténjen, amit felidéz.

Mily egyszerű és milyen csodás dolog is az emlékezet! – kiált fel Schökel (89). Annyira mindennapos, hogy nem is látjuk. Annyira ismeretlen, hogy nem is gondolkodunk róla! És ez főleg igaz a tudatos emlékezetre, amely az ember sajátja, létük velejárója, tudatunk alapja. Térben és időben távoli dolgokat közel hoz, és elképesztő, hogy egy átlagemlékezet mennyire rugalmasan tágul tartalmának bővülésével. Igaz, a számítógépek bűvöletében kezdjük lebecsülni emlékezetünket, pedig az nem pusztán egy adathalmaz, hanem megszámlálhatatlan keresztkötés, és egységbe fogja az eseményeket, és a hozzá fűződő érzelmeinket, megalapozva énünket, öntudatunkat. A tudat csoda marad szemünkben, ha vesszük a fáradságot, hogy elgondolkozzunk róla!

Schökel, a héber nyelv szerelmese arra emlékeztet minket, hogy a héber antropológia a mai emberéhez képest ugyancsak „elemi” maradt. Szerintük mindaz, amit érzéseinkben tapasztalunk, amit meghallgatunk, behatol tudatunkba vagy szívünkbe, és leszáll bensőnkbe, gyomrunk kamráiba, ahol raktározzuk azokat. „A rágalmazó szava mohón lenyelt étel, amelyik behatol a test belsejébe” – tanítja a Példabeszédek (18,8). Ott rejtve maradnak, és csak Isten és a lelkiismeret szánára hozzáférhetők. Továbbá: „Az embernek a lelke az Úr szövétneke, behatol a testnek minden zugába” (20, 27). A mélyből felszállnak a szívbe, és tudatossá válnak – hitték a héberek. Schökel ezen elgondolkodik – és mi vele – igaz, a mai antropológiának ennék rafináltabb, de az emlékezet rejtély marad számunkra és nagyrészt megmagyarázhatatlan jelenség. Mindezen túl az emlékezet lélektani önképünk, identitásunk előfeltétele és alapja. Erre hamar rádöbbenünk, amikor egy családtag vagy jó ismerős elveszíti emlékezetét többé nem önmaga, nem tud magáról, nem tudja ki ő? Drámai fordulat ez! Emlékezetünk az, amely megőrzi énünket, személyazonosságunkat, átívelve az időt és annak viszontagságait. Mindamellett az emlékezet nem pusztán egy belső színpad, amelyen önmagunkat alakítjuk, hanem dinamikus tényező. A múltból kiemelkedő tények modellként szolgálnak mai cselekvésünkre. A megbánás nem semmisíti meg a tényállást, de megakadályozhatja, elháríthatja annak következményeit. Egy hiba vagy bűn jótettre váltható. A saját kárunkból tanulhatunk! Az emlékezet ugyan nem támasztja fel a múlt tényeit, de magában hordozza – és kibontakoztatja – annak lehetőségeit. Íme, néhány ószövetségi idézet

„Ne félj tőlük: Jusson eszedbe, mit tett az Úr a fáraóval és az egyiptomiakkal.” MTörv 7,18;

Maradj annak tudatában, hogy az Úr, a te Istened ezt a szép földet nem hűségedért adja birtokodul; mert nyakas nép vagy.” MTörv 9,6

„Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén magad is rabszolga voltál, s az Úr, a te Istened szabadulást adott neked.” MTörv 15,15

„Az idegent és az árvát ne csorbítsd jogában, és az özvegy ruháját ne vedd el zálogba. Emlékezz, magad is rabszolga voltál Egyiptom földjén s az Úr, a te Istened kiszabadított onnan.” MTörv 24, 17

Az emlékezés a jogrend és az erkölcs alapja.

Legendás múlt

Schökel arra emlékeztet minket, hogy nem csak az egyén alkot eleme az emlékezet, de a közösségé is. Létezik közösségi emlékezet, sőt a közösség az emlékezetből él. Már a csald is az emlékekből meríti azonosságát. X. Alfonz kasztíliai király, vagy Bölcs Alfonz, törvénygyűjteménye és általános története megalapozta a királyság jövőjét. Schökel arra emlékeztet, hogy a népek akár legendákat is teremtenek történelmük megalapozására, mint Romulus és Remus, kiknek szobra nem csak Rómát, hanem a mai Romániát és annak főtereit is ékesti, mintegy Schökel mellett tanúskodva. És persze a levéltárak és a múzeumok is ezt a célt szolgálják: közösségi emlékezete keresztül alkotnak közösségi tudatot. Végül, de nem utoljára ez az ünnepek, például a nemzeti ünnepek, funkciója is. Az ilyen ünnepeken a teljes közösség részt vesz valamilyen módon. Izrael különös intenzitással emlékezett: történelme Isten nagy tetteinek története. Izrael története elképzelhetetlen az Úr ismételt közbelépése nélkül. A 78. Zsoltár tanúsága szerint erre törvény is utasítja:

3„Amit hallottunk, amit megismertünk,

s amit őseink beszéltek el nekünk.

4Nem titkoljuk el fiaink elől,

hanem hirdetjük a jövő nemzedéknek.

Az Úr dicső tetteit, erejét,

és a csodákat, amelyeket művelt.

5Ám parancsul adta Jákobnak,

s mint törvényt rendelte Izraelnek,

hogy amit kinyilatkozatott az atyáknak,

azt hirdetniük kell fiaiknak,

6hadd ismerjék meg a jövő nemzedékek,

a fiak, akik majd születnek.

Aztán ők kelnek fel és tovább hirdetik

gyermekeiknek.

7Hogy Istenbe vessék reményüket,

ne feledjék el Isten tetteit,

hanem teljesítsék parancsait.”

Az Ó-szövetség ebből a kényszerből született, hogy elmeséljék a történetet „fiaiknak” – összegezi Schökel. Izrael ünnepeket jelöl ki, hogy emlékeztessen a fő eseményekre, és megtölti a korábbi mezőgazdasági ünnepeket történelemmel.  A húsvét immár az egyiptomi kivonulásra emlékeztet, a sátoros ünnep az átkelésre a sivatagon. Bűnbánati szertartásokat is tartanak, és ami megdöbbentő, hogy az izraeliták szolidárisak atyáikkal és egymással, és így az elkövetett bűnök miatti bánat egyesíti őket:

„Vétkeztünk, ahogy atyáink is,

szembeszegültünk és gonoszat műveltünk. Zsolt 106,6

„Attól a naptól fogva, hogy atyáinkat

kihozta Egyiptom földjéről, egészen a

mai napig elégedetlenek voltunk Urunk,

a mi Istenünk iránt, és vonakodtunk a

szavára hallgatni.” Bár 1,19

Az ünnep Izrael számára azt jelenti, hogy odafigyel a közös gyökerek suttogására egy közös földben. A szabadulás Egyiptomból így lesz a közösségi tudat alkotó eleme.

Nos, érvel Schökel, az eukarisztia közösségi és ünnepi emlékezés. Nem csak hálaadás, hanem emlékezet is: ezek az érme két oldalának is tekinthetők. Így, amikor hálásak vagyunk egy személynek, aki jót tett velünk, hálánkat szavakkal és gesztusokkal fejezzük ki, felköszöntjük születésnapján, vagy megajándékozzuk. Az eukarisztia egy hódolattal párosuló emlékezés arra, aki megmentette életünket és ünnepélyesen emlékeztet minket erre a mentő aktusra. Van egy állandó és van egy változó tartalma, többszörös szerepet tölt be.

Ezt tegyétek az én emlékezetemre

Az állandó tartalom az, amely az összes többit összesűríti: az úr halála és feltámadása, az áldozat, amellyel a halálból az életbe vált. Ez a központi mag semmivel sem helyettesíthető és nem felejthető ki. egyezerre alapvetés és csúcs. Erre vonatkozik az Úr parancsa: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre”. Valamennyi eukarisztikus ima és kánon megegyezik ebben. „Annak emlékét ünnepeljük tehát, Istenünk, hogy Fiad üdvösségükért szenvedett, csodálatosan feltámadt, fölment a mennybe és második eljövetelét várva hálás szívvel felajánljuk neked ezt az élő és szent áldozatot” – imádkozza a miséző pap.

A halál és feltámadás feltételezi az élet eseményeit, a fogantatástól kezdve a születésig, a növekedésen keresztül a tanításig és csodákig terjedő számos eseményt. Ezek az emlékezet változó tárgyai. Míg az eukarisztia mindig megemlékezik a halálról és a feltámadásról, egyszer a születésre, másszor a napkeleti bölcsekre, megint máskor a keresztelésre vagy az Átváltozásra emlékeztet. Ez egyfelől változatosságról gondoskodik, másfelől minden eseményt a központi tény köré szervez. Ez a változatosság mindenekelőtt a prefációkban nyilvánul meg, úgy hogy ekképpen az Egyház élete is az emlékezet részévé válik. A liturgia reformja kellő teret biztosított a megfelelő bevezetőknek.

Az emlékezet szerepe nyilvánvaló: először is köszönetet mond Istennek a jótéteményeiért. Másfelől az azonosságot biztosítja. Keresztény azonosságunk forrása Krisztus: a “keresztény” jelző feleslegesnek tűnhet, egyfajta tautológiának, de szükséges megismételni. Keresztény azonosságunk az Úr halálában és feltámadásában gyökerezik, ezért kell emlékeztetni rá! Az egyház nem szenvedhet kollektív amnéziát, nem felejtheti, honnan jön, bár egyes tagjai szenvedhetnek ettől a felejtéstől. Nem egy puszta formai előírásról van szó, tehát, hogy ennek a megemlékezésnek el kell hangzania, mivel az előírt szöveg az Úr parancsa. Más szóval ez az emlékezés egyúttal a cselekvés kezdete. Az emlékezés bűneinkre a bűnbánati liturgia része volt, de immár a kegyelmekre emlékezünk, amelyek hálára késztetnek. Ha pedig keresztény azonosságunk a szeretetért hozott áldozatban gyökerezik, akkor nem folytathatjuk önzés életformájában utunkat. Krisztus életének minden mozzanata megszólít és felszólít. megköveteli a megfelelést neki. Az emlékezet az azonosság kezdete és alapelve, az emlékezet aktív és energikus, az azonosulás kezdete. Krisztustól valók vagyunk, ezért Krisztushoz kell hasonlítanunk. És igaz nem csak az egyére, hanem a közösségre is: „Mert erre vagytok hivatva, hiszen Krisztus is értünk szenvedett, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait,” 1 Pét 2,21.

Az emlékezet nekünk nyújtott szolgálatai mellett csapdává is válhat, tudniillik amikor az elveszett időn mereng a nosztalgia pillanataiban. Ilyenkor az ember többé nem ízleli a napokat, nem vár semmit sem a jövőtől, és bezárkózik egy szellemi menedékbe, melyet a múlt maradványaiból összetákolt magának. A boldog és szerencsés pillanatok képei ezek, némely valós múltat idéz fel, némely a képzelet szülöttje. A jelen és a jövő elől egyre gyakrabban keresünk itt menedéket. E helyről ítélkezik a jelen felett és sóhajtozva emlegeti az „én időmet”… A babiloni fogságban egyesek elmerültek az effajta képzelgésben, ami megbénította és elvakította őket. A második Izajás mintha szakított volna az emlékezet törvényével, amikor így beszélt:

18„Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt,

és ne a múlt dolgaira figyeljetek.

19Nézzétek: én valami újat viszek végbe,

már éppen készülőben van; ne látjátok?”

Honfitársai annyira a múltat figyelték, hogy nem látták a jövő csíráit.  Mintha már Istennek nem maradt volna tennivalója, és az embernek nem maradt volna mit előkészítenie, mintha az ember minden találkozása Istennel a múltra összpontosult volna, és nem maradna semmi, amit megélhetnénk.

Schökel ezért ünnepélyesen figyelmeztet: létezik a jövő emlékezete is: Remélni és emlékezetünkbe idézni, megjelenteni a jövőt a jelenben egyszer annyit jelent, hogy tudjuk, mi lesz, néha pedig meg kell sejtenünk. Ahogy Jób jövendöli: „Ha korábbi szerencséd kevés lett volna, hatalmas, nagy lesz az, amit cserébe kapsz” (Jób 8,7). Ha ne tetszik az emlékezni ige, helyettesíthetjük a jelenvalóvá tenni kifejezéssel, és a zkr héber ige pont ezt fejezi ki:

„és nem gondoltad (zakr) meg, hogy mi lesz ennek a vége – mondja Izajás (47,7).

vagy Siráknál:

„Ne felejtsd el soha, nincsen visszatérés” (Sir 38,21), vagy:

„Ne ijedj meg, amikor „álljt!” kiált a hall,

ez minden elődödnek s utódodnak vége” (Sir 41,3).

Emlékezhetünk egy múltbeli ígéretre is, mely a jövőbe mutat. Mindez döntő a keresztény élet számára: nem csak a múltban, hanem a jövőben is élünk. Istennel nem csak a múltban, de a jelenben és a jövőben is találkozunk. Az egyház egész története egy széles út, tele feszültséggel Krisztus között, aki eljött, és aki eljövendő. Az Egyház úton van. Amikor befejezzük a Szentírás olvasását, búcsúszavaink ezek: „Jöjj, Uram Jézus”. Miközben lezárjuk a könyvet, az valójában nyitva marad.

Íme, hitünk szent titka!

Amikor a konszekráció után a pap így szól: „Íme, hitünk szent titka”, a nép így felel: „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.” A feltámadást nevesítjük, az újrajövetelt megígérjük.

Schökel ezért e szavakkal zárja elmélkedését:

Az eukarisztikus emlékezet nem puszta emlékezés, hanem benne megtörténik a valóság. A halott és feltámadt Krisztus a szentségben jelenvalóvá lesz, és valójában a jövő életet kapjuk meg. Nem puszta visszaemlékezés hát, de emlékezet, anamnézis.

Elhangzott 2017. október elsején a Mária Rádióban. Legközelebbi adások: október 15 (3. rész) és 29 (4. rész)

Évközi 30. vasárnap A év (2017)

2017/09/23

Hol a határ?

egy törvénytudó alattomos szándékkal

Abban az időben, amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel nekik: Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben? Jézus így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívvel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták. Mt 22, 34-40

 

Mottó: egy törvénytudó alattomos szándékkal

Szeresd felebarátodat,

Nem érzünk valami ellentmondást a „törvénytudó” és az „alattomos szándék” között? Lehet az igazságszolgáltató igazságtalan? Alattomos szándékot többnyire politikusoknál és bűnözőknél tételezünk fel. Egy anekdota szerint a Pokol Ura táviratban szólította fel Szent Pétert, hogy nevezze meg ügyvédjeit, hogy a tisztítótűzzel kapcsolatos határvitát végre tisztázzák egymás között. Mire a Mennyország kapusa azt válaszolta, hogy az ügyvédek bizony mind nálatok vannak. Rosszmájú történet, de ártatlan a „törvénytudó” kérdéséhez képest. A kérdés első hallásra értelmetlennek is tűnik, hisz Izraelben a gyerek is tudja a választ. Milyen választ várt a törvénytudó? Hisz ő maga tudta a választ, tehát nem kíváncsiság hajtotta. Amikor pedig Mesternek szólította, eleve elismerte, hogy Jézus is tudja a választ.

... mint önmagadat

Ha rejtélyes is marad a kérdező motívuma, Jézus élt az alkalommal, hogy tanítsa őt. S vele és rajta keresztül minket. Nem lepődtünk meg, hogy a törvénytudó a legfőbb parancs után érdeklődött, és Jézus mindjárt kettőt is felajánlott, sőt ha megfontoljuk, hármat. Mintha azt válaszolta volna: A parancs kettő, sőt három. Mint ahogy Isten egy, de három személy, tehetném hozzá. Nem szerethetjük egymagában, ha nem szeretjük egyúttal az Istenembert, akit az Atya képmásának akart. Ha pedig a „felebarátot” szeretjük, akkor a bennünk lakó Istent is szeretjük. A szeretet minden kapcsolat, és minden kommunikáció egységesítő elve. Az egyszerű válasz tehát egyetlen szó: Szeress!

2017. OKTÓBER 29. – ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP – „A” ÉV

Évközi 29. vasárnap A év (2017)

2017/09/23

Őt küldték előre

… odaküldték hozzá tanítványaikat

Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következőkérdéssel: Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem? De Jézus felismerte gonoszságukat, és így szólt hozzájuk: Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt! Aztán megkérdezte tőlük: Kinek a képe és felirata ez? Azok azt felelték: A császáré. Erre ő így szólt hozzájuk: Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené! Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek. Mt 22, 15-21

 

Mottó: … odaküldték hozzá tanítványaikat

Együttműködtek

Lám, nem sok civil kurázsit mutatnak ezek a farizeusok. Ez ma sincs másképp. Az érdekeltek maguk előtt küldenek „civileket”, sőt azok is megbújnak ún. civil szervezetek mögé, azok pedig…  – szóval felismerhetetlen a láncolat, pontosabban, hogy ki is a kérdező, a valós kérdőre vonó a lánc végén. Pedig a kérdés, itt az adófizetési kötelezettségé, részben jogos. A közteherviselést ugyan kevesen merik megkérdőjelezni, bár az amerikai ún. (neo)konzervatívok a „drága állam”[1] jelszavával ezt is megteszik, de jól hangzik, ha az állami költekezés egyes tételeit megkérdőjelezzük, akkor is, ha valójában csak saját terhünket igyekszünk „optimálni”. Fizessenek a gazdagok! Azaz a többiek.

Nem fizetnek…

Mit is mond a magyar jog? A Vállalkozó Információs Portál arra oktat, hogy Amikor valaki adóköteles, azaz bármilyen gazdasági tevékenységbe kezd, azzal rögtön adózóvá válik, adókötelezettségei keletkeznek. Mindegy, hogy a tevékenységet valaki mint egyéni vállalkozó vagy társas vállalkozó (Kft., Bt., Rt.) végzi. A különbség abban áll, hogy kit terhelnek ezek a kötelezettségek, társas vállalkozások esetén magát a vállalkozást, amelyért a vezető tisztségviselők tartoznak felelősséggel.[2]

A gyakorlatban egész szakma épül arra, hogy ott bújjunk ki a kötelesség alól, ahol csak lehet. Vagy ajánlja, hogy hallgassunk, ne válaszoljunk a kérdésre:Egyes esetekben nemcsak törvényes, hanem kimondottan célszerű is lehet megtagadni az adóhatóság által megkövetelt nyilatkozattételt – derül ki a Mazars legfrissebb összefoglalójából.” – olvashatjuk az Interneten[3]. Jézus azonban tudja, hogy a hallgatást ebben az esetben a gyengeség jeleként értékelnék, és különben is a csapda politikai jellegű: nem az a gond, hogy fizetni kell, hanem ez, hogy kinek. Az adóval ugyanis elismerjük az adóztató legitimitását, és az felségárulás.

A császár nevében

Mindezt érdemes fontolgatni, mielőtt történelmietlen és apokrif módon az evangéliumi történetet az egyház és állam elválasztásának alapelveként fognánk fel. Itt Jézus csupán a hatalmi jelképek, így a császári portré teológiai illetéktelenségét, semlegességét nyilatkoztatta ki. Mindegy, kinek van az arcképe a pénzeinken, az nem érint a hit kérdéseit. Azért persze megkérdezem: az EU miért ódzkodik a pénzein a portréktól? Csak nem félnek a bálványimádástól? Vagy éppenséggel absztrakt jeleik lennének a rejtett bálványok. No, erről kérdezzük meg az Urat. Meg a farizeusokat is.

[1] http://szocialis-gondozo.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=749838

[2] http://www.vallalkozo.info/ado-penzugy/mik-azok-az-adokotelezettsegek

[3] http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/ha-a-nav-kerdez-hallgatni-arany/

2017.OKTÓBER 22. – ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP – „A” ÉV

Évközi 28. vasárnap A év (2017)

2017/09/23

Királyi menyegző

Olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának.

Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak: íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre. De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek, pedig a szolgálóknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Bővebben…

Magyarok Nagyasszonya A év (2017)

2017/09/22

magzat

A hatodik hónapban

A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” Lk 1,26-28

 

 

 

Bővebben…