Skip to content

Műhúst (v)egyetek!

2018/02/05
Das Restaurant am Ende der Welt – Magnus Nilsson verwandelt das, was das karge schwedische Jämtland hergibt, in Speisen, die Gäste von sehr weit weg anlocken. Wie irre ist das?Foto: Der Knochen einer Kuh röstet an Holzkohlenglut. Kuhfleisch und Knochen werden nicht verschmäht, sondern bevorzugt – beide bergen Geschmack und Energie.

Von Bert Gamerschlag; Foto: Erik Olsson

#stern #sternmagazin #sternfotografie #fotojournalismus #photojournalism #photography #journalism #editorial #fotografie #reportermagazin #magazine #Journalismus #fäviken #sverige #food

Hiteles – az ősember óta!

BSE test of beef

Szintetikus vagy etikus élelmiszerek? Mit hoz a jövő a termelők és a fogyasztók számára?

A sietősek kora

Mi volt előbb? Mi lesz később?

Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás. 2050-ben – ez az Accelerando kor időtávlata – az iskolás gyerek értetlenül válaszolja: Mi köze a tyúknak a tojáshoz? A jövőkutatók szerint a fogyasztásra kerülő tojás – ha még annak nevezhetjük – minden állati közreműködés nélkül kerül asztalunkra. A jövőkutatók szerint táplálkozási szokásainkat drámai módon át kell állítani.

Ez az Accelerando kor megkerülhetetlen parancsa. S mielőtt gazdasági és/vagy etikai/társadalmi oldalról megközelítenénk a mezőgazdaság leendő helyzetének elemzését, mondjunk valamit erről a felgyorsulásról.

GYORSABBAN...

Szó szerint „gyorsítva” Zenei előadásban azt jelenti, hogy fokozatosan gyorsítani kell a tempót. Ez egy utasítás. A társdalomban, a kommunikációban és a gazdaságban ez tehát egy szükséges folyamat, nem igen van választásunk. A wiki szótár ennél is drámaiabb. Így értelmezi: végig gyorsítva, fokozatosan egyre gyorsabb ütemben (zenél).

 

Accelerando

A szó tudományos újraértékesítése technológiai fogalomként Charles Stross sci-fi szerző leleménye, és 1999- és 2004 között sci-fi regényként jelent meg az Asimov’s Science Fiction magazinban. Az accelerando, mely a regény címe is, arra játszik rá, hogy a folyamat során az emberfeletti intelligencia megjelenésének köszönhetően a technikai és társadalmi változások oly mértékben felgyorsulnak, hogy a jelenlegi fizikai modelljeink értelmüket veszítik.

 

 

SZINGULARITÁS

Ezért a fizikából kölcsönzött szingularitásként írja le. Nos, a szingularitás előtt élők már képtelenek eligazodni a megváltozott világban, illetve megjósolni annak fejlődési útját. S mivel a szintetikus élelmiszerek ebbe a folyamatba lépnek bele, bármit is állítunk jelenleg, az lehet, hogy nagyon, de nagyon elmarad attól, amit a következő két évtizedben megtapasztalunk.

Bővebben…

Reklámok

Nagyböjt 2. vasárnapja B év

2018/01/31

Csak Jézust egymagát.

a Tábor hegyén

Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre.  Ott elváltozott előttük. Ruhája ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet! Nem is tudta, mit mond, annyira meg volta ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül. Mk 9,2-10

 

Mottó: Csak Jézust egymagát.

Eucharisztia

Miután az Atya kinyilvánította, hogy Jézus több mint Messiás: az ő szeretett fia, az egész bibliai hagyomány, a választott népnek tett ígéret, az évezredes elvárás, minden, új értelmet nyert. Minden, ami addig erőt adott a történelem viszontagságait és megpróbáltatásait elviselni, másodrendűvé vált, utalássá és előrejelzéssé, ahogy majd Jézus az emmauszi úton elmagyarázza a tanítványoknak. Egyszer már tanúságot tett az Atya: a keresztelés pillanatában. Akkor az elsősorban Jézusnak magának szólt, most az utódoknak, akik átveszik a küldetést. A stafétabotot az Atya adja át, a „törvényt és a prófétákat” megjelenítő Mózes és Illés immár csak statiszták. Az ő küldetésük itt véget ért. Mindez persze véglegesen csak a feltámadás után, annak fényében vált és válik érthetővé. Ott, Emmauszban, már nem kell az atyának megszólalnia. Az epifánia immár az eucharisztia: a valós jelenlét, amelyben felismerjük Istent. Nem felhőben, hanem a vendégségben, melyben az Őr önmagát kínálja fel eledelül.

2018. FEBRUÁR 25. NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA – „B” ÉV Mk 9,2-10

Nagyböjt 1. vasárnapja B év

2018/01/31

Vadállatokkal volt együtt

Vadállatokkal együtt

Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,12-15

 

Mottó: Vadállatokkal volt együtt, – aki életében először vesz részt Szent Ignác-i lelkigyakorlaton, könnyen elbizonytalanodik az első napokban. A sokféle divatos meditációs szessziót megelőzi a hírneve, hogy ott csodálatos béke vár ránk, és ezt a „lelkigyakorlatozó” gyakran el is várja: „jár neki.” Legalábbis azt gondolja. Pedig a brosúrákban meghirdetett csend nem akar könnyen beállni, a magunkkal hozott sok zaj és békétlenség még jó ideig velünk van. Néha végig. Nincs garancia az elcsendesedésre. Amikor mégis bekövetkezik, felujjongunk, mert azt hisszük, ez már az éden.

Kísértés

Aztán jön a döbbenet: kísértések kínoznak. Mindezek a rendellenességek a fő ok, hogy nem jó tapasztalt lelki kísérő nélkül belevágni egy ilyen lelki kalandba. A kísérők az „angyalok” akikről Márk beszél az evangéliumban. A vadállatok pedig az ösztönéletünk, a tudatalattink, mely kéretlenül is belopódzik a lelki életünkbe. Milyen vigasz tudni, hogy Urunk mindezen átment! És erőt merített belőle küldetéséhez, az örömhír meghirdetéséhez.

2018. FEBRUÁR 18. NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJA – „B” ÉV 

Évközi 6. vasárnap B év

2018/01/31

Leprások

te meg tudsz tisztítani engem!  

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borul előtte, és így kérlelte: Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem! Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: Akarom! Tisztulj meg! Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik. Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

 

Bűnbánat

Mottó: te meg tudsz tisztítani engem!  – „Te”, és csakis te tudsz meggyógyítani engem – ezt is jelenti a leprás határozott kijelentő mondata. Jézus nem egy lehetőség volt a sok közül, hanem az egyetlen, az igazi, a biztos megoldás. Míg a kísértő a pusztában ismételten feltételes módban beszél – „Ha Isten Fia vagy, mondd”, mintha bizony Jézusnak bizonyítania kellene, és a farizeusok is azt feszegették, „Szabad-e szombaton gyógyítani?”, a leprás kérésében nyoma sincs a kételynek. Ő csupán azt nem tudja, Jézus akarata-e, hogy meggyógyuljon? A leprás a hiteles, igaz hívő mintaképe. Jézus nem is habozott. Jézus ugyanolyan egyértelmű volt, mint az őt kérlelő szerencsétlen: „Akarom! Tisztulj meg!” Mindezt persze egyszeri, megismételhetetlen történetnek is tarthatnánk. Valójában napon ezerszer megtörténik a bűnbánat szentségében. Naponta ezer csoda történik, és ez fel se tűnik nekünk. Pedig mi nem kaptunk parancsot, hogy hallgassunk erről a csodáról. És ha már áldozatot nem is mutatunk be, mint a leprás, tudunk-e őszinte szívvel örülni a gyógyulásnak?

2018. FEBRUÁR 11. ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP – „B” ÉV

Évközi 5. vasárnap B ÉV

2018/01/25

NÉPSZERŰSÉG

„Mindenki téged keres!”

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. Másnap Jézus kora hajnalban felkelt, kiment a házból, elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39

 

Mottó:„Mindenki téged keres!”

MAGÁNY

Ugye, minden celeb erre vágyik! Arra, hogy mindenki őt keresse, rá legyen kíváncsi. Még menedzsereket is alkalmaznak, hogy növeljék népszerűségüket, és pr ügynökségeket, hogy mindenki róluk beszéljen. Igen, az a legfontosabb, hogy beszéljenek a hírességről. Jézust azonban szemmel láthatóan pont ez nem érdekelte. Sőt egyenesen megtiltotta, hogy róla beszéljenek. A magányt kereste, hogy mennyei atyjával megbeszélje a teendőket, hogy imádkozzon. És tanítványait is arra oktatta példájával, hogy a szolgálatot és csak a szolgálatot keressék: „hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem” – mondta válaszul a Mesterük sikerétől elbódult tanítványoknak. Simon anyósának a gyógyítása is példabeszéd-értékű. A meggyógyult – mi sem természetesebb – azon nyomban szolgálni kezdett. Ma divatos jelszó a szolgáló vezető. Szembeállítják az öntömjénező és öntelt sztárokkal, akiknek minden mondata egyes szám egyes személyben arról szól, hogy „én” mit csinálok, mit nem. Belőlük is ki kéne űzni az ördögöt, aki önmagát hirdeti.

  1. FEBRUÁR 04. ÉVKÖZI 5. VASÁRNAP – „B” ÉV

Az Eucharisztia ereje (6. rész MR)

2018/01/04

Az erő legyen veled?

Az Erő legyen veled.May the Force be with you. A népszámlálás óta tudjuk, hogy a sci-fi figurák, a jedik vallást alapítottak, ami a hollywoodi merchandising őrület újabb csúcsteljesítménye. A jedik kiszorítják az UFO-kat? Vagy békésen eléldegélnek párhuzamos világegyetemekben? A világhálón meg is kérdezik az egyik gurut: „Admin, te egy spirituális mester vagy?”

A jó hír persze ez, hogy létezik egy valós erő, mely békét hordoz, és nem a pop kultúra kései terméke. Valós erő? Igen, az eucharisztia az.

Henri J. M. Nouwen, az amerikai spirituális író valóban és joggal elismert spirituális Mester. Életrajzírója így jellemzi a tanár Nouwent:

Henri Nouwen

Spirituális tanítást csak spirituális módon lehet átadni és tanítani – a lényeg ez esetben nem a tárgyi tudáson van. (Nouwen) magatartása a tanórák során hasonlatos volt az Oltáriszentséget átadó papéhoz: szellemi táplálékot nyújtott át hallgatóinak, amelyet azok átvettek és megemésztettek, a feltámadott Krisztus jelenlétében.

Nouwen azonban hamarosan kinőtte hallgatóságát, és több tucat könyv szerzőjeként szolgálta tovább az Igét. Az eucharisztiáról írt könyvecskéjéből vett idézetekkel zárnám be a sorozatunkat. Címe „Jelenlétének ereje: Elmélkedések az eucharisztikus életről.”

Vallomását egy egyszerű megállapítással kezdi: „Naponta ünneplem az eucharisztiát.” Hol egy nagyobb közösségben, hol intimitásban, például édesapjával. Mindezt nagyjából minden pap elmondhatja. És nagyjából mind meg is kérdezheti önmagát: „Tudom is, hogy mit csinálok?” De Nouwen felteszi azt a kérdést azoknak is, akik vele ünnepelnek naponta, sőt, azoknak is, akik már rég elmaradoztak. Most mi ugyanezt a kérdést feltehetjük a hallgatóknak: Gondolnak rá? Törődnek vele? Mi köze, ha van, mindennapjaikhoz? Egy vigasztaló rítus vagy annál jóval több? Nouwen bevallja, hogy tegnapi válaszai, amelyek annyi vigaszt szereztek neki a maguk idejében, ma már nem sokat mondanak neki. És talán így van ez a többséggel, a keresztény civilizáció egészével is. Az eucharisztikus kongresszus a legjobb alkalom, hogy mindnyájan megkérdezzük mindezt magunktól, Nouwennel együtt, aki kiváló kalauznak bizonyul. Nem utolsósorban azért, mert az emmauszi tanítványok története szolgál kalauzul. Nouwen a történetből az eucharisztikus ünnep öt lépését olvassa ki. Az első a bűnbánat, melyben megsiratjuk veszteségeinket. „Uram, irgalmazz” – kiáltunk. A második lépésben, Isten szavában, az igeliturgiában, felismerjük az Úr jelenlétét, ahogy Kleofás és társa útközben, amikor Jézus megmagyarázta nekik az Írás jelentését, mindazt, ami rá vonatkozott az Írásokban. A harmadik lépésben meghívjuk az ismeretlent magunkhoz. Ez a misében a hitvallás pillanata. Negyedszer a kenyér és bor megosztásával lépünk be a közösségbe, a communióba. Végül, az eucharisztia akkor lesz teljes, amikor küldetéssé válik. Nouwen itt arra is figyelmeztet, hogy nem egyéni küldetést kaptunk, hanem közösségit. Jézus mindig kettesével küldi útra tanítványait, soha nem egyedül. És itt visszatérhetünk kiindulópontunkhoz, az elmélkedéshez a mindennapi eucharisztikus ünneplésről. Mostanra világossá vált, hogy akár ünnepélyes pompával, akár szinte rejtve ünneplünk, messze a tömegektől, az üzenet azonos: az esemény felfedi, hogy az élet diadalmaskodik a halál felett és a szeretet legyőzi a félelmet. A közelgő grandiózus kongresszus szervezőinek ez áldásos figyelmeztetés lehet. Csatlakozzunk tehát az emmauszi tanítványokhoz!

A könnyek adománya

A könnyek adománya

Ha láthatnánk lelki szemeinkkel a két vándort úton Emmauszba, bizony lerína róluk a vigasztalanság, hogy Szent Ignác szavaival éljek. Ő tanácsolja a lelkigyakorlatos könyvben, hogy képzeljük el, vagy, ahogy ő mondja „alakítsuk ki”a helyszínt. Lássuk az utat, melyen a két tanítvány végigmegy, halljuk, amint néha-néha nagy kínosan egy szót váltanak, ahogy sóhajtoznak, stb. De főleg, képzeljük el, hogy mi vagyunk a két tanítvány. Kísérőnk legyen legjobb barátunk, az a személy, akiben feltétlenül megbízunk. Akivel meg tudjuk osztani gondjainkat és örömeinket, reményünket és csalódásunkat. Képzeljük el továbbá, hogy úgy érezzük, mindennek vége, nincs hova mennünk. Ó igen, ott az a vidéki ház, melyet elhagytunk, amikor a Mesterhez csatlakoztunk. Azt hittük, soha nem térünk oda vissza. Ha pedig az emmauszi helyzetbe nehezen éljünk be magunkat, képzeljük el, hogy nagy reménnyel közös vállalkozásba fogtunk – legyen az bármi – amihez nagy reményeket fűztünk, de íme, teljes a csőd. Pedig sorsunk teljes fordulatát vártuk a „Projekttől”, és eleinte minden álomszerűen ment. Más emberré váltunk. Éppen ezért nem csak a projektet siratjuk, és mentorunk elvesztését, de saját elveszett reményüket is, a visszaesést abba az életbe, melyből a Projekt szabadulást hozott. Nouwen felsorolja mindazokat az emberi helyzeteket, amikor sorsunk kilátástalanná válik. Ki-ki válogathat benne rá illőt. És akkor mi még oly szerencsések vagyunk a természeti katasztrófák, a háborúk, a járványok, az üldözés áldozataihoz, vagy a menekültekhez képest!

De a szerencsésebb csillagzat alatt születettek is megtapasztalják életük egy adott pillanatában a boldogság esetlegességét és törékenységét. A hívő pedig megtapasztalhatja a legnagyobb veszteséget: hite elvesztését. Az elidegenedést, amely nem kíméli a jóléti társadalmakat sem. Nouwen kulcsszava minderre a „veszteség”. Lukács az emmauszi történetben ezt úgy összegezi, hogy „mi mindnyájan abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt. De már harmadik napja hogy mindezek történtek.” Egy egész közösség elvesztette reményét. Nemde, ezzel akár civilizációnk helyzetét is leírhatnánk? Hát mi is lehorgasztjuk fejünket, mint a két tanítvány. És ekkor csatlakozik hozzájuk Jézus, az idegen képében. Mert nem ismerik fel.

Nouwen szerint az eucharisztia az alternatív program napi csalódásainkra, bánatainkra. Neheztelés és bánkódás helyett a hálát választhatjuk. A hálához pedig első lépésként a könnyek vezetnek. Megkeményedett szívünk meglágyulhat a fájdalom őszinte könnyeitől. Szent Ignác egyenesen a könnyek adományáért imádkozik a lelkigyakorlatokban. Neki, igaz, ebből bőségesen jutott. Nouwen szerint veszteségeinket siratva jutunk el arra, hogy életünket ajándéknak tekintsük. Az „Uram, irgalmazz!” fohász így lesz a kereszténység leggyakrabban és legbensőségesebben elmondott imája, vallja Nouwen. Ez Isten népének kiáltása. Előfeltétele azonban, hogy beismerjük, közünk van a veszteségeinkhez. Ha veszteségeink pusztán sorscsapások, a javulás is tiszta szerencse lesz. A sors nem vezet el a bűnbánathoz, a szerencse nem tesz hálássá. Csak ha felelősséget vállalunk konfliktusainkért, léphetünk túl rajtuk a megbocsátás, béke és szeretet útjára. A Kyrie a bűnbánó szív imája.

Nouwen ezt egy szép példabeszéddel illusztrálja: a döngölt földet hiába öntözzük, szét kell mállasztani, hogy a mag kisarjadhasson, és a föld beszívhassa az éltető vizet. Vagy, ahogy lelki kísérőnk mondogatta a nagy lelkigyakorlaton: „Boldogok az összetörtek, mert repedéseik beengedik a fényt!”

Ez a megbocsátás, ez a bűnbánat ereje, az Irgalomé.

Az ige ereje – a jelenlét ereje

Igehirdetés

Íme, már hárman vannak úton. Az idegen megkérdezi: „Miről beszélgetette egymással útközben?”Válaszul megosztják bánatukat, bevonják csalódásukba, mintegy szolidaritást, együttérzést várva. Még azt is megosztják kísérőjükkel, hogy volt jel arra, hogy elkeseredésük egyoldalú és talán nem is indokolt, hisz beszámolnak arról, hogy a sírt üresen találták. A tényeket ismerik, jelentésüket nem. Az eucharisztikus ünnepen a tényeket az írásból merítjük, a napnak megfelelően, de ezek értelmét akkor értjük meg, ha a kommentárt, a homíliát vagy prédikációt meghallgatjuk. Pontosan ez történik az emmauszi úton is. Nouwen felhívja a figyelmünket arra is, hogy előbb Jézus mutatkozott figyelmes hallgatónak, olyanak, aki megérti fájdalmukat, és csak aztán vette át a szót. Szavai tiszták és közvetlenek. A történteket egy nagyobb értelezési keretbe helyezi: Mózes és a próféták távlatába. A távlat maga már megvilágosító, felvilágosító jelleggel bír. A távlati megközelítés felszabadít. A dolgok hirtelen értelmet nyernek. Az idegen nem tagadta bánatuk jogosultságát. Az idegen nem tagadta, hogy egy barátot veszítettek. Semmit sem tagadott, de mindennek értelmet adott a tágabb keretben. Nem is volt félősen tapintatos, sőt, megfedte őket, hogy „rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!” Megértette velük, hogy a folyamatos panasz nem gyógyít, hanem csak elmélyíti a sebeket. Ezért meghívta őket, lépjenek túl az önsajnálkozás korlátain.  „Ó, ti balgák!”’ – ez bizony kemény beszéd! Védekezésre ingerelhetne. A félelem és zavar köpenyét levetve azonban gyógyító önismeretre tesznek szert. Felébrednek, szemükről lehullik a hályog. A bozót hogyan is takarhatja el véglegesen az előttük tornyosuló hegyet, melynek ormáról egyetemes látomás nyílik? Az akadály, mely utunkba állt, elgördül. Panaszaink, veszteségeink ezek az akadályok. Ha elhárítjuk őket, a jó útra lépünk.

A tanítványok azt hitték, nem marad más hátra, mint hogy haza menjenek. Ezért nevezi őket az idegen balgáknak. Szívük rest, mert nem bíznak a nagy tervben, nem látják a távlatokat, nem tudnak túllépni a pillanatnyi fájdalmukon. Nouwen arra emlékeztet, hogy az életünk rövid, és bizony leélhetjük életünket is, anélkül, hogy megértenénk, kik vagyunk és kik lehetünk, kivé kell lennünk! Valakinek lángra kell lobbantani rest szívünket-. Szerencsére ez a valaki mellénk szegődik. Csak észre kell vennünk. Nouwen az Ige jelenlétét a liturgiában úgy értelezi, int útravalót, mely akkor nyitja meg szemünket, amikor a kísérő, az idegen jelenlétét már nem érezzük. Az olvasmányok és a hozzá fűzött kommentárok a felismerés, a megkülönböztetés eszközei. Segítenek felismerni jelenlétét, amint és amíg velünk vándorol, elkísér bánatunkban. Kiemel ebből a bánatból, magasa emel, oda, ahol már látjuk, hogy valóban élünk.

Ez a felismerés, a megkülönböztetés ereje, a Jelenlété.

Az hit ereje – az idegen meghívása

Csak meghívásra!

Miközben a két társ az idegent hallgatja, valami megváltozik bennünk. A remény, amely újjászületik egyúttal utat mutatott nekik. Hazamenni immár nem annyit jelent, hogy visszahúzódunk a mentsvárba, az egyetlen megmaradt helyre. Az üres ház a vendéglátás, a befogadás otthona lett, ahol vendéget fogadhatunk. Ott folytathatják a párbeszédet! A párbeszéd házában. Ahol hirtelen otthonra talál a dicsőség is, amelyet az idegen felidézett: „Hát nem ezt kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Első hallásra alkalmasnak a jelen helyzet leírására, de ahogy az idegen beszélt róla, lángra gyújtotta szívüket! Ez az egy szó kioltotta a halál és rombolás elemi élményét, amely addig kísérte őket. Hazamenni – ennek immár volt értelme! A házunk az a hely, ahol asztalunk terítve van: ránk vár. Ahova meghívhatunk egy barátot. A két tanítvány pontosan ezt tette.

Meg kellett hívni, mert magától nem kínálkozott. Mi hajlamosak vagyunk hinni, hogy Ő hív meg, asztalához. De Nouwen hangsúlyozza, hogy Jézus azt akarja, hívjuk meg őt! Amíg nem tesszük ezt meg, Jézus az idegen marad. Lelkesíthet, élmény lehet vele lenni egy ideig, érdekes. Nem több. Ha addig tart a kapcsolat, amíg egy véletlen találkozás, anekdota marad. Lehet, hogy életre szól élmény, de anekdota. Ha azonban úgy szólítjuk meg, hogy „megváltoztatott a találkozás veled, gyere hozzám, és nézd meg, hogy élek”, ha megnyílunk, ha beengedjük belső tereinkbe, akkor azt mondjuk ezzel: „nem akarom, hogy egy idegen maradj!” Azt mondjunk, hogy szeretnénk, hogy bensőségesen ismerjen, hogy ne legyen titkunk előtte. A kérdés persze az, bízunk-e benne? Vagy más szóval: van-e hitünk. Amikor az eucharisztiában megvalljuk hitünket, pontosan ezt tesszük: hitet teszünk. A Credo a nagy IGEN. „Bízunk benned, és rád bízzuk életünket!” És íme, ami két barát volt és egy idegen, és három barát lett. Barátai egymásnak és egymásban.

Ez a hit, a bizalom ereje, a meghívásé.

Az közösség ereje – megosztott kenyér és bor

Ki a harmadik? Te lennél?

Amikor Jézus belépett az emmauszi házba, ez a ház az ő háza lett. A vendég vendéglátóvá vált. Természetesen „vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és nekik adta.” Ez a kenyér sorsa, ez a kenyér szerepe. Enélkül nincs közösség, nincs communio. De barátság sincs, és béke sincs, sem szeretet, sőt remény sincs – mondja Nouwen. Vele azonban minden megújulhat.

Az eucharisztikus ünnepségeinken erről néha megfeledkezünk. Az oltárkendő, a gyertyák és ministránsok, az egész cécó felejteti velünk, hogy az eucharisztia egy egyszerű emberi gesztus. Egy forgatókönyvben puskázunk, hogy mi is a teendő, és mit is jelent, amit teszünk? Emmauszban azonban nem volt kétség, a kenyér az asztalon, a bor is az asztalon volt, és az idegen vette a kenyeret, megáldotta és megtörve továbbadta. Ennyi. És hasonlóképpen járt el a borral. Végső soron ez történik minden eucharisztikus ünneplésen!

Nouwen szerint az eucharisztia ez elképzelhető legmindennapibb és legistenibb gesztus. Ez Jézus valósága. Annyira emberi, mégis annyira isteni; annyira ismerő, de mégis annyira rejtélyes; annyira rejtett, és mégis annyira árulkodó! De ugye, ezt tanúsítja a filippi levél is: „Ó, jóllehet Istenhez hasonló, Istennel való egyenlőségé nem a saját javára használta fel (…) „Emberekhez lett hasonló, és magatartásában is embernek bizonyult.” Ez Isten története, azé az Istené, aki olyan közel akar kenni hozzánk, hogy saját szemeinkkel láthassuk, saját füleinkkel hallhassuk, kezeinkkel megérinthessük! Semmi sincs már közte és köztünk, semmi sem választ el, semmi sem oszt meg, semmi sem létesít távolságot. Jézus Isten értünk, Isten velünk és Isten bennünk. Jézus semmit nem tart vissza, nem ragaszkodik javaihoz. Mindent nekünk ad, amit nekünk adhat: „Ez az én testem, amely értetek adatik.” „E kehely az új szövetség, az én vérem által, amely értetek ontatik.” Többet ad, mint ételt: önmagát adja!

Ez a megosztás, az önátadás ereje, az osztatlan közösségé.

Az küldetés ereje – az egység ereje

Íme, minden megváltozott! A veszteség többé nem gyengít, a házunk többé nem üres hely. Akik lehorgadt fejjel

ITE MISSA EST!

indultak útra, szemükben új fénnyel néznek egymásra. Az idegen, aki barátjuk lett, megajándékozta őket lelkével, az öröm, a béke, a bátorság, remény és a szeretet isteni lelkével! Nem kételkedhetnek többé: Ő valóban él! Nem úgy él, mint előtte, mint a lenyűgöző prédikátor és gyógyító, hanem úgy él, mint a bennük élő új lélegzet. Egymás új barátai lettek, nem vigasztalóként és támaszként, miközben sajt veszteségeiket siratják, mert új küldetést kaptak. Fontos mondanivalójuk van, valami fontosat és sürgőset kell hirdetniük, ami nem maradhat rejtve, hanem amit hirdetni kell. Szerencsére ott vannak egymásnak tanúskodni. Senki se hinne csak egyiküknek. Amikor azonban együtt beszélnek, meghallgatják őket. Pedig a többieknek is megvolt a találkozása a feltámadttal! A tizenegy és a többiek, mind tanúk, ki-ki a maga módján. De az emmauszi tanítványok megtapasztalták a két út közötti különbséget is. Más volt hazamenni, és más visszatérni Jeruzsálembe. E z a kétely és a hit, a csüggedés és a remény, a félelem és a szeretet közti elemi különbség! Míg előbb a két elkeseredett ember vonszolta magát a bizonytalanságba, most két barát lelkesen sietett, szinte futott, izgulva a közlendő jó hír gondolatától, melyet meg akarnak osztani a többi baráttal. Pedig veszélyek lesnek rájuk Jeruzsálemben. De miután felismerték Jézust, a félelem elpárolgott. Ők most tanuk, minden áron. „Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet” – szól a parancs. Csak addig maradnak a városban, amíg övék nem lesz a mennyei erő!” (Lk 24,49) De íme: „én veletek vagyok mindennap a világ végeztéig.”

Ez a küldetés, az örömhír ereje, a közös küldetésé.

UTOLSÓ VACSORA 6. A MÁRIA RÁDIÓ SOROZATA – KISS ULRICH SJ

MR 122 Vendégek szerelmi hatszöge

2018/01/02

A film

A  film eredeti címe „The Party” és szilveszter előestéjén sokan ilyen hangulatban is ülhettek be a napokban a budapesti művész mozikba, ahol bemutatták ezt az angol filmszatírát. Aki csak felhőtlenül akart mulatni, az kedvére mulathatott, ha kellő érzékkel rendelkezik a sajátosan brit humor irányába, aki pedig mélyen szántó gondolatokat keresne az új esztendőre, kellő ihletet kaphat. Mert még ha valaki osztozna is a szereplők megjátszott cinizmusában, akkor sem kerülheti el, hogy a rendezővel, Sally Poterrel együtt megkérdőjelezze a trendi brit szemléletet, ahogy az a szereplők tragikomikus önfeltárulkozásából elénk tárul. A néző pár percen belül sejteni kezdi, hogy nem csak a filmben, de a mai brit valóságban is igaz, hogy semmi sem az, aminek látszik. És senki sem az, akinek mutatja magát.

Közös magány

Mert bár az összeszokott baráti társaság tagjai elvileg ismerik egymás hitvallásszerűen vállalt haladó, polgári és persze posztmodern szemléletét, és illedelmesen el is fogadják, a feltétlen támogatás összeomlik, amikor ki-ki a másik legbensőbb énjét, felszín alatt rejtőző egóját megkérdőjelezi. April, a magabiztos barátnő, aki cinikusan osztja az észt, egy ideig mindenről kideríti, hogy mégis minden jó, úgy, ahogy van, de a történet vége felé már a felsőbbrendűség mezébe öltöztetett kommentárjai is elbizonytalanodnak. Az ünnepelt, Janet, akinek a party eredetileg szól, már nem tud örülni annak, hogy évtizedes szívós munkája árán elérte, hogy miniszter lett: elvileg ezt ünnepli a társaság. Igaz, csak árnyékormányban miniszter, de ez Nagy-Britanniában felér egy valós miniszterséggel. A frissen sült kegyelmes asszony hamarosan kikerül a társasjátéknak is beillő „ki mit ünnepel”-versengés középpontjából. Előbb férje, Bill, az ateista professzor, aki állítólag feláldozta saját életét, hogy felesége karrierjét lehetővé tegye, bejelenti, hogy végső stádiumban rákos. Majd az ugyancsak professzor Martha közli a nem is olyan meglepett hallgatósággal, hogy barátnője, a civilben szakács Jinny hármas ikreket vár. Szóval ő rangon alul szeretkezik, nem a felsőbb középosztályból gyűjtötte be az aráját. de mint a genderelmélet úttörője ezt megengedheti magának. Csak a magányosan érkező bankárt, akit mint „kizsákmányolót és társadalmi élősdit” a sznob baloldali akadémikus közösség érezhetően kirekeszt, nem tud semmiféle pozitív bejelentést tenni, hanem előbb hazudozik, hogy felesége késni fog, majd bánatában kokainozni kezd a mosdóban, majd egy pisztolyt hol elővesz, hol rejteget. A döntésképtelen kései kapitalizmus jelképe? A poén még hátravan. A pisztolyt hol elrejtik, hol előkerül, és miközben a néző lélegzetvisszafojtva lesi, ki kit fog itt ellőni, kiderül, hogy mindenkinek volna rá oka, ebből az önjelölt elitből bárkit bosszúból lelőnie. Vagy mondjam azt, kilőnie?

Femme fatale

Nos, Billről, a haldokló tanárról kiderül, hogy tanítványa, az a bizonyos későbbre ígérkező bankárfeleség, évek óta szeretője, és őérte készül elhagyni immár miniszternő asszonyát. Amúgy korábban viszonya volt a leszbikus professzor kolléganővel is, mielőtt az „jó” útra tért volna a felfordult világ új normái szerint. És hogy teljes legyen a fejünkben a káosz, a zárójelenet sejtetni engedi, hogy a végig hiányzó és későbbre ígért bankárfeleség Marianne, nem csak tanárát csábította el aktuálisan, hanem korábban annak feleségét, a frissen sült minisztert is. Hát így állunk. Amúgy brit humor, hogy a mindenkit elcsábító femme fatale neve Marianne: ő Franciaország megtestesítője. Elvileg ő az, aki a zárójelenetben ránk szegezi pisztolyát, miközben láthatatlan marad. Ő a szerelmi hatszög kritikus figurája. A „semmi sem kötelező, minden szabad” libertinus és libertariánus ideológia a szereplő minden lépésében, minden szavában ott rejtőzik, de nyíltan nem lép ki a színre. A pisztolyt azonban ránk szegezi. Mikor dördül el?

Mária Rádió – JEGYZETEK 122 (2018.01.04.) MAGÁNYOS VENDÉGEK