Tea time

Asterix a legendás képregény szerint a rómaiak azért foglalhatták el a brit szigetet, mert a védők pontban délután öt órakor felhagytak minden harccal, hogy teázzanak. Aki ismeri a brit köznapokat, az akár hitelesnek is tarthatja Cézársikeres inváziójának ezen apokrif változatát. Olyan a tea time, mint a zsidóknál a szabbat, csak épp fél óráig tart, mondta sokat jelentő mosollyal vendéglátóm, amikor a hatvanas években bevezetett a szigetország ezt legfontosabb rítusába.

Az Asterix rajzolt változatát időközben filmes váltotta fel, a főszerepben Gérard Depardieuvel és Catherine Deneuvvel mint közönségvonzó mágnesekkel. A francia városházakban mellszoborként a köztársaságot megtestesítő díva rendhagyó, hogy ne mondjam, szentségtörő módon, Cordelia, a britek királynője.

Aki azért feltűnően hasonlít II. Erzsébetre, már csak az elmaradhatatlan dorgi kutyái miatt is, akiket egy a római katapult által kilőtt lövedék a filmben földbe dönget, bár utólag, igaz talpig gipszben újra színre lépnek. A britek szívósak, ez az üzenet.  És ennek titka a tea. A francia játékfilmben ugyanis  a teát druida közvetítéssel egy illegális bevándorló, egy indiai közreműködésével Asterix mágikus italként – ez a hírhedt potion magique – adja be az energiaitalért sorban álló briteknek, akik le is győzik a potenciális megszállókat, és szó szerint a tengerbe szorítják vissza őket. Addig, és ez a film leginkább eretnek tézise, forró vizet ittak volna a szigetlakók, ízesítés nélkül. Lehet, hogy ezért kérnek bele egy csöpp tejet? Aki ezt elfogadhatatlan túlzásnak tartja – „ezt azért mégse!” – felkiáltással ajkán, annak jelzem, hogy a nyolcvanas években Moszkva utcáin, ha jól emlékszem 5 kopekért, forró vizet árusítottak automatákból.

A tea íze felséges, de ezt a zacskós tea fogyasztói aligha mérik fel. A teazacskót állítólag véletlenül találta fel egy amerikai teakereskedő, Sullivan, akit zavart, hogy nehéz – és költséges – fémdobozokba kellett küldenie készítményeit, ezért selyemzacskókba csomagolta adagszámra. Az élelmes és mindig pragmatikus amerikaiak pedig egyszerűen belelógatták a forró vízbe. A teakapszula, melyet a Nestlé cég mostanában igyekszik meghonosítani, viszont már nem véletlen műve, hanem a Nespresso sikerének tudatos utánzata. Technikailag. Mert marketing szempontból az ötlet az olajkrőzusra, Rockefellerre nyúlik vissza, aki ingyen osztogatta a kínaiaknak a petróleumlámpákat, hogy aztán nála vegyék a belevalót. A Tpresso esetében is a készülék olcsó, de a kapszula 1000 %-kal drágább, mint a hagyományos tea zacskó.

Eközben a teaguruk diadalittasan meghirdették: „A Tea az új kávé.” A teafogyasztás kiszorítja a kávézást, a teaszalon a kávázót. Amiről eszembe jut a rendszerváltás előtti vicc: Hacsek a Közértben teát kér Mire ez eladó: Kínait vagy szovjet teát kér? Mire Hacsek megszeppenve: Tudja mit, adjon inkább kávét. Istenem, de megváltozott a világ. Ön brazil vagy abesszin kávét kér? Mária Rádió – Jegyzetek – 3,5 ’ röpirat az etikáról 27 (2012_11_01)