Skip to content

Egy kenyér (MR sorozat, 5. rész)

2017/12/07

Thurian testvér

Ötven éve jelent meg Max Thurian taizéi testvér, protestáns teológus, majd katolizálása után katolikus pap írása az eukarisztiáról, „Le pain unique” (The One Bread)[1] , vagyis az Egy Kenyér címmel. Amint az alcím elárulja, a könyv egyszerű elmélkedés az eukarisztiáról és a (papi) szolgálatról. Az évforduló alkalmából érdemes újra olvasni, mivel a mai napig tart az a helyzet, melyet a testvér, és az előszóban az akkori prior, Roger Schutz ecseteltek, ti., hogy az interkommunió változatlanul távoli remény marad, és elvileg a jelenlegi alapokon nem is lehetséges.

 

Buzgó türelem

Schutz „buzgó türelemre” (ardente patience) intette a fiatalokat, akik akkoriban a burgundi közösséget ezrével keresték fel egységre áhítozva, és nem utolsó sorban túllépni kívánkoztak a megosztottság botrányán A könyv megjelenése előtti évben, 1966. szeptemberében 1400 fiatal zarándokolt el az ökumenikus közösségbe, remélve egy új tavaszt az Egyházban, melynek látható jele lett volna a közös áldozás.

A reformáció 500. évfordulója alkalmából, amikor Ferenc pápa Svédországba látogatott, svéd evangélikus egyházi vezetők megismételték kérésüket, hogy a katolikus egyház „engedélyezze” az interkommuniót, legalább a vegyes házaspároknak. William Kenney, a korábbi svéd katolikus püspök, aki most az angliai Birmingham segédpüspöke, és az evangélikus Világszövetség és a keresztény egységet támogató Pápai Tanács közötti nemzetközi párbeszéd társelnöke, azt sugallta, hogy a pápa látogatásától az interkommunió valamilyen formájának lehetőségét remélik. Egy vele készített interjúban, az interkommuniót a pápai látogatás „nagy horderejű ügyének” nevezte. “Ha azt akarnám, hogy Ferenc kielégítő forradalmat vigyen végbe Lundban, azt mondaná az evangélikusoknak, hogy bizonyos körülmények között, anélkül, hogy mindig kérnék, magukhoz vehetnék az Oltáriszentséget. Ez egy hatalmas gesztus lenne”- mondta Kenney püspök.[2]

A lundi béke

Kenney hozzáfűzte, “A dolog, amit szeretnénk látni az, hogy az úgynevezett ökumenikus házasságban, a nem katolikus fél mindig együtt áldozhat a partnerével. Ez egy nagy előrelépés lenne, és pasztorálisan nagyon kívánatos.”

Nos, a pápa lundi beszédében a közös imát és annak szükségességét hangsúlyozta, interkommunióról nem beszélt. [3] Fiatalt és öreget egyaránt buzgó türelemre kell intenünk tehát 50 év múltán is. Ma is igaz, amit Frère Roger 50 éve leírt: „Az interkommunió gyakorlata Taizé számára elfogadhatatlan. Gyakorlata szenvedélyes ellentéteknek kedvez, melyek szembeszállnak a megkereszteltek közötti kibéküléssel.”[4]

Thurian nagy gonddal elemzi ennek teológiai okait. Ma ebből az írásból idéznénk, mert egyszerre világítja meg közös tudásunkat és hitünket, és a különbségeket, melyek az egység akadályai. A könyv ajánlójában Roger testvér hangsúlyozza, hogy szükséges az erőfeszítés ezek biblikus elmélkedésére, mely nélkül nem érhetjük el azt, ami a legalapvetőbb egységünk: Isten szavának igazságát.[5] Ferenc pápa szavaival: „Hálával ismerjük el: a reformáció hozzájárult ahhoz, hogy a Szentírás jobban a középpontba kerüljön az egyház életében. Isten szavának a Szentírásban való közös hallgatása által a Katolikus Egyház és az ötven évvel ezelőtt megalakult Lutheránus Világszövetség közötti párbeszédben jelentős lépéseket tettünk előre. Kérjük az Urat, hogy az ő szava tartson egységben minket, hiszen az a tápláléknak és életnek a forrása, indítása nélkül semmit sem tehetünk.”[6]

Széder est

Thurian a könyv első fejezetének azt a címet adta, hogy „Eukarisztia: közös doktrína és problémák.” Ennek indító alfejezetnek címe és témája Krisztus emlékünnepsége, emlékezete, amellyel sorozatunk első előadását megnyitottuk, és a második alkalommal gondosan és részletesen kifejtettünk, a jezsuita Alonso Schökel gondolatait követve. Thurian hozzá hasonlóan hangsúlyozza, hogy az Utolsó Vacsora nem érthető meg teljes mélységében, hacsak nem az Ószövetség liturgikus hagyományán keresztül. Thurian szerint a legnagyobb félremagyarázáshoz vezetne, ha az eukarisztikus lakomát Krisztus teljesen új és független cselekedeteként értelmeznénk. Pontosan ez történt parancsának, hogy Ezt cselekedjétek emlékezetemre, tisztán jelképes értelmezésével. Jézus nem akarhatta azt mondani, hogy „tartsátok meg az utolsó vacsorát, hogy emlékezzetek rám.”[7] A szöveg ilyen értelmezését a legjobb exegéták kizárják, mivel úgy vélik, hogy az eukarisztiát a zsidó liturgia, azaz a testvéri lakoma, főleg a húsvéti lakoma fényében kell értelmezni. Az „emlékezet” szó, ahogy azt Lukács és Pál használják, amikor beszámolnak Krisztus parancsáról, hogy ünnepeljük a szent lakomát, az Úrlakomát, közvetlenül a zsidó liturgiára, és különösen a húsvéti lakomára utal. Amikor tehát Jézus megalapítja az új kultuszt, az Úrlakomát, ezt a zsidó húsvéti liturgia keretében teszi, és nem veti meg a régi rítust. Ellenkezőleg, mivel az kinyilatkoztatott, megtalálja benne a megfelelő jelképeket és szavakat, hogy megértesse emlékünnepét és felajánlja testét és vérét. Ezt fejezi ki Lukács evangélista, amikor így idézi Jézust: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem a húsvéti vacsorát, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Lk 22, 15.

Más szóval Krisztus nem mellőzi a régi rítust, ellenkezőleg, heves vágyát érez, hogy megünnepelje. Ha tehát megváltoztatja az Utolsó Vacsorán, nem azért teszi, hogy eltörölje, vagy, hogy valami teljesen újat tegyen. És tényleg, a rítusnak Isten országában kell beteljesülnie. Húsvéttól a messiási lakomáig a Királyságban az eukarisztián át folyamatosság, analógia és egység áll fenn. Akkor is, ha a rítus külsőleg megváltozik, és a valóság, melyet kifejez, megnyilatkozik: előbb a bárány, a szabadulás hatékony jele; majd a kenyér és bor, Krisztus, a megfeszített, feltámadt és megdicsőült Megváltó testének és vérének hatékony jele; végül magának Isten Fiának a látomása; a bárány, mint az apokalipszis áldozata.[8]

Jézus tehát az Utolsó Vacsorán egy a zsidók által jól ismert liturgikus szókincset használ és meg kell értenünk azt, hogy behatoljunk az Úr emlékezetének értelmébe. Az evangélisták és Szent Pál elbeszélésükben nem számolnak be az összes jelképről és kifejezésről, amiket Jézus használt, csupán azokról, amelyek egy újdonságot hangsúlyoznak a hagyományos liturgiához mérten. Láttuk, hogy csak Szent Lukács és Szent Pál használják az emlékezet (anamnézis) szót, amikor idézik az Úr parancsát, hogy megismételjük az úrvacsorát. Ennek a görög szónak a jelentése, az eszme és a valóság, melyet visszaadott, nem volt ismeretlen a zsidó vallásban. Az emlékezet az emberek elméjében egy liturgikus valóságot és egy az Úrhoz fűződő mély lelki kapcsolatot idézett fel. Így az Apostolok cselekedeteiben azt olvashatjuk, hogy Kornéliusz századosnak azt mondta az angyal, hogy „Imádságod és alamizsnád felszállt az Isten színe elé, és megemlékezett rólad.” Kornéliusz maga így emlékezik vissza az angyali üzenetre: „Imádságodat meghallgatta az Isten, és alamizsnáidról megemlékeztek színe előtt.” (Lk 10).

Ez a gondolat, mely szerint az imákat és az alamizsnát Isten színe elé viszik, és emlékezetként mutatják be neki, része a zsidóság liturgikus teológiájának. Mindkét szövetségben adottnak tekintik, és ugyanazt a szót használják rá, mint Jézus az eukarisztia alapításánál. Íme, a lakoma húsvéti liturgiájának harmadik áldása:

„Istenünk és atyáink Istene! Add, hogy a mi emlékezetünk és atyáinké, Jeruzsálem, a te városod emlékezete, Mózes emlékezete, a Messiásnak, a te szolgádnak, Dávid Fiának emlékezete, és népednek emlékezete, felszálljon hozzád és elfogadd, hogy megérkezzen, láttasson, emlékeztetve és említve legyen előtted, a szabadulásért, a jóért, a kegyelemért, az irgalomért és könyörületért, ezen a napon. Emlékezz meg rólunk, Urunk, a mi Istenünk, ebből az alkalomból, hogy jót tégy velünk, látogass meg minket miatta, és ments meg minket miatta, az üdvösség és kegyelem szavával éltess minket, mutasd meg irgalmadat, mert te egy kegyelmes és irgalmas Isten és Király vagy.”[9]

UTOLSÓ VACSORA 5. A MÁRIA RÁDIÓ SOROZATA – KISS ULRICH SJ

[1] https://www.kirkusreviews.com/book-reviews/max-thurian/the-one-bread/

[2] http://utolsoidok.hu/cikkek/ferenc-papa-kilatasba-helyezi-katolikusok-es-az-evangelikusok-kozos-aldozasat

[3] https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-beszede-lundi-szekesegyhazban-egyutt-tudjuk-megmutatni-isten-irgalmat

[4] Roger Schutz, Ardente Patience. Előszó Max Thurian, Le pain unique. Taizé: Les Presses de Taizé:1967, 9.

[5] Roger Schutz, 1967: 13.

[6] Magyar Kurír. Ferenc pápa beszéde a lundi székesegyházban: Együtt tudjuk megmutatni Isten irgalmát. 2016. október 31. hétfő 17:30.

[7] Max Thurian, 1967: 17.

[8] Max Thurian, i.m. :19.

[9] Max Thurian, i.m. : 21.

Reklámok

MR 121 Barkochba avagy az elfelejtett Írógép

2017/12/06

Ki látott ilyet?

Kedves Hallgatóink, ismerik a barkochba nevű játékot? Egy fejtörő társasjáték, mely gondolkodásra, logikára késztet, és jó nyelvi készséget is feltételez. A barkochba szigorú szabályai szerint kizárólag két válasz megengedett: igen és nem. Ez olyan szóbeli játék, amelynek során egy (vagy több) játékosnak eldöntendő kérdéseket feltéve kell rájönnie egy szóra vagy kifejezésre, amit egy (vagy több) másik játékos gondolt. A kigondoló fél kötelessége, hogy legjobb tudása szerint és őszintén válaszoljon. A kitaláló fél egyetlen kötöttsége, hogy a játék folyamán mindössze egyszer élhet az ún. rákérdezés lehetőségével: a játék végén. Amúgy hittanosaimnak azt szoktam mondani, hogy Jézus barkochbázott először az apostolokkal, és amikor kételkednek, idézem nekik Máté 5,37-et: Így beszéljetek, az igen igen, a nem nem. Míg Jézus feltétlen őszinteségre, az esküdözés kerülésére akarta tanítani tanítványait, a játék arra a fegyelemre tanít, hogy egyszerre legyünk tökéletesen őszinték, és mégis „irgalmasak”, empatikusak.

Nos, nemrégiben Marosvásárhelyről Budapestre utaztam egy baráti családdal, és a kamasz gyerekek az úton barkóbáztak. Gondoltam egyet, és felcsaptam kitalálónak. Jól indult a játék, hamar kiderült, hogy egy tárgyról van szó, amely főleg fémből készült, de ettől kezdve a talány kifogott a játékosokon. Ugyanis sem igennel, sem nemmel nem tudtam válaszolni hanem „is”-sel kellett ismételten válaszolnom nekik, ami eléggé összezavarta a fiatalokat. Hogy lehet, például, hogy ezt a rejtélyes tárgyat kortól és nemtől, fajtól és nemzetiségtől, vagy akár foglalkozástól függetlenül bárki használhatja? Otthon éppúgy, mint a munkahelyen? Profiként és amatőrként egyaránt? Végül a gyerekek feladták. Amúgy két közepes korú felnőtt is részt vett a játékban, de ők sem boldogultak. Szabad a gazda? – kérdeztem tehát. Szabad – mondták lemondóan.

Az írógép. Pontosabban mechanikus írógép volt a helyes válasz. „A miénket több mint tíz éve kidobtuk”– mondta erre az egyik felnőtt. Kiderült az is, hogy a gyerekek ilyet csak filmben láttak. Ebből aztán nagy beszélgetés kerekedett a posztindusztriális, sőt posztmechanikus társadalomról. Rádöbbentünk, mennyit változott a világ az utóbbi évtizedekben. A mai gyerek nem látott még bakelites telefont, vagy szalagos magnót, hacsak nem filmben, vagy valamilyen múzeumban. Jó ez nekünk? – kérdezik sokan. Nos, jó-e vagy sem, azt nehéz eldönteni, de tény, hogy az idősebbek egyre nehezebben találják helyüket a rohanó iramban változó kommunikációs és egyéb technikák között. A nagymamának az unoka mutatja meg, hogyan működik a mobiltelefon, de elmagyarázni már nem tudja. S holnap nincs, aki megjavítsa. Igaz eleve eldobásra gyártották! Ugye, már ma sem tudjuk megnézni a 8 milliméteres filmet szüleink esküvőjéről? Bővebben…

Szent Család vasárnapja “B” év (2017)_Homília

2017/11/29

Hogy bemutassák az Úrnak

Simeon hálaéneke

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, egy pár gerlét vagy két galambfiókát tisztulási áldozatul bemutatni.  És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: Lám, e gyermek által sokan elbuknak, és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai! Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből.  Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg nyolcvannyolcadik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgála Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. Lk 2, 22-40

 

Mottó: Hogy bemutassák az Úrnak

Anna dicsőítése

Jézus bemutatása a zsidó hagyományok szerint történt, jelezve, hogy a választott nép fia, és szülei alávetik magukat a törvénynek. Simeon és Anna prófétálása mindezt aláhúzza, de egyúttal azt is jelzi, hogy beteljesedtek a korábbi próféciák, nincs mit várni, a Várt megérkezett. Bár Keresztelő Jánost szokták az utolsó prófétának mondani, a két szentéletű öreg is kiérdemli e titulust. Igaz, az ő dicsőítésük már nem ígéret, hanem befejezett tény, csupán nem mindenki képes a gyermekben meglátni a leendő Messiást. Simeon jövő időben beszél, de mindaz, amit megjövendöl, a Megtestesülés egyenes következménye. Mégis nem mindenki mondhatta, múlt időben, hogy szemeim meglátták Szabadításodat, – a többiek csupán egy zsidó kisfiút láttak, amilyet akkor is, később is, százszámra mutattak be a templomba. Kérjük tehát, hogy megnyíljon szemünk, és a betlehemi kisdedben mi is képesek legyünk felismerni Szabadítónkat. S persze, mi is beszéljünk róla mindazoknak, akik ma is várják a megváltást.

 

2017. DECEMBER 31. SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA – „B” ÉV Lk 2,22-40

Advent 4. vasárnapja B év (2017)

2017/11/29

Gratia plena

Üdvöz légy, kegyelemmel teljes!

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál! Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogják hívni. Az Úristen neki adta atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának nem lesz vége! Mária ekkor megkérdezte az angyalt: Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek? Az angyal ezt válaszolta neki: a Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz, aki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi nem lehetetlen. Erre Mária így szólt: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint! Ezután az angyal eltávozott. Lk 1, 26-38

 

Mottó: Üdvöz légy, kegyelemmel teljes!

Mária zavarba esett a köszöntést hallva, miért ne esnénk hát mi is zavarba? Minden esetre Mária nem jött volna zavarba, ha nem lett volna az üdvözlet több mint szokatlan. A görög szó, amit az evangélista ránk hagyott, kekharitómené az Újszövetségben sehol másutt nem fordul elő, megér tehát egy kis elmélkedést. Annál is inkább, mert az általunk megszokott kegyelemmel teljest, melyet gyermekkoromban, tehát nem is olyan régen, még malaszttal teljesnek fordítottak, Károlinál úgy hangzik, hogy kegyelembe fogadott. Kinek van igaza, és számít-e mindez? Nemde, egy mondattal később az angyal azzal nyugtatja a megzavarodott leányt, hogy kegyelmet talált Istennél”. S itt a szerző a khárisznak fordítja a kegyelmet. Ami jelenthet 1) örömöt, élvezetet, gyönyört; bájt vagy 2) kedvezést, szívességet, jóindulatot, kivételezést; kegyelemet, vagy éppenséggel 3) hálát, elismerést, végül 5) jutalmat, viszonzást. Nos, kizárólag a kegyelem nyert az idők során elsősorban vallási értelmet.

Őseink a szláv gyökerű malaszt szót használták. E szót egyenesen a szláv milost-ból vették át őseink, miért még a régi halotti beszédben eredeti alakjában fordul elé. „Mënnyi milosztben tërümtéve ëlëve mü isëmüköt, Ádámut …” (Zolnay Gyula olvasata szerint), ami a mai magyar nyelven így hangzana: Mennyi malasztban teremtette eleve (Isten) a mi ősünket, Ádámot A Tatrosi codexben azonban már malaszt. “Üdvözlégy Mária, vagy malaszttal teljes, Úr vagyon te veled”. Káldi bibliájában a gratia többször kegyelem. Egykor a királyok is Isten kegyelméből voltak uralkodók. A malaszt a szláv eredetiben irgalmat jelent. Nem is volt gond, amíg a hetvenes években egy buzgó nyelvújító az ősi malasztot fel nem cserélte a modern kegyelemmel. Csakhogy a kegyelem erősen politikai fogalom. Értelme amnesztia, a bűncselekmény büntetőjogi következményeinek egészben vagy részben elengedése. A köztársasági elnök, mint egykor a királyaink, kegyelmet gyakorolhat.

Az elnök nem gyakorol malasztot. Az isteni és emberi szféra nem keveredik, minden a helyén van. Máriát zavarba hozni az angyal előjoga. Nem a nyelvészeké és fordítóké.

2017. DECEMBER 24. ADVENT 4. VASÁRNAPJA „B” ÉV

Advent 3. vasárnapja “B” év (2017)

2017/11/28

Nem vagyok

Ki vagyok?

Abban az időben föllépett egy ember: az Isten küldte, és János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött, hogy) tanúságot tegyen a világosságról. János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Ki vagy te? Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: nem én vagyok a Messiás. Ezért megkérdezték tőle: Hát akkor? Talán Illés vagy? Nem vagyok – felelte. A próféta vagy? Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták neki: Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról? Ezt felelte: A pusztában kiáltó hangja vagyok: egyengessétek az Úr útját, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta? János így válaszolt: Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt. Jn 1, 6-8; 19-28

 

Mottó: NEM VAGYOK

Megfelelek?

Néha bizony önazonosságunk szempontjából az, hogy ki nem vagyok, legalább olyan fontos, mint, hogy ki vagyok. A gyermeknek rá kell döbbennie, hogy ő nem az édesanyja, nem azonos vele, hanem valaki. Személy. És a felnőtté válás a kamaszkorban hasonlóan drámai váltás, a „gyermek már nem vagyok” felismeréstől a felnőttség vállalásáig. A nemzeti és vallási identitás is átélhet kríziseket. Életünk első felében keressük a küldetésünket, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. A Keresztelő kivonult a pusztába, mint ahogy később Jézus is, hogy megtalálja valódi önmagát, és ebben paradox módon a külvilág kérdései is segítették. A világ, az „emberek” elvárják, hogy színt valljunk: megfelelünk-e elvárásaiknak, vagy sem? Nagy a kísértés, hogy vállaljuk a kívülről felajánlott vagy egyenes ránk erőszakolt, de tőlünk idegen küldetést és azonosságot. A megfelelni akarás azonban könnyen önámítás és akár önmagunk feladása is lehet. Jézust is több alkalommal királlyá akarták koronázni, de nem engedett a közvéleménynek. János is bátran, határozottan és keményen elhatárolta magát az irreális elvárásoktól. Ez a tisztázás önmaga és a világ előtt azonban egyúttal Jézus szerepét is megtisztította a hamis elvárásoktól. A végső igazság azonban csak a kereszten fog kinyilvánulni.

Nekünk is az a feladatunk az advent időszakában hogy saját identitásunkat karácsony várásának fényében megtisztítsuk. Hiteles Jézus képünk csak akkor lesz, ha saját magunkról hitelesen tudunk vallani. Ha tudunk úgy is válaszolni: „Nem vagyok”.

2017. DECEMBER 17. ADVENT 3. VASÁRNAPJA „B” ÉV

Advent 2. vasárnapja (2017) “B” év

2017/11/28

Ő pedig Szentlélekkel keresztel majd

én vízzel keresztellek titeket

Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit. János ezért a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt hirdette: „utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!”  Mk 1, 1-8

 

Mottó: Ő pedig Szentlélekkel keresztel majd

Lélekben keresztelve

Miközben a Keresztelő szerényen az általa adott keresztséget nem véglegesnek, hanem egyfajta felkészülésnek nyilvánítja, Jézus, akinek nagyságát előre meghirdeti, mielőtt bárkit Szentlélekkel keresztelne, ő maga elsőként egyazon aktus keretében kapja meg a víz és a Lélek keresztségét. Nem János kereszteli őt a Lélekben, hanem maga az Atya. Így válik, abban a pillanatban még csak János és Jézus számára megtapasztalhatóan, nyilvánossá és megtapasztalhatóvá a közreműködő Szentlélek és ezzel a Szentháromság. Márk tanúsága szerint ez együtt járt az Atya tetszésnyilvánításával, mely nem csak az Emberfia számára volt megerősítés, útravaló, hanem tanúságtétel az Istenfia mellett is. Mi ebben János szerepe? S mi lenne a miénk, feltételezve egyfajta párhuzamot János küldetése és a miénk között? János keresztsége a bűnbánat keresztsége. Nem véletlenül kezdjük a Szentmisét is a bűnbánati imával. A találkozásra fel kell készülnünk, különben nem fogadhatjuk be az Eljövendőt. A hely ugyanis foglalt.

A böjt, mellyel János készült hivatására, további testi és lelki készület lehet számunkra is, és jelzés önmagunknak, hogy kilépünk a mindennapokból valami más, valami nagyobb javára. Lám, Jézus is negyven napig böjtölt, mielőtt hirdetni kezdte volna az örömhírt. Mielőtt a kívülállókra a legkisebb hatással is lenne, hat ránk. Ehhez azonban az egyidejű ima és elmélkedés szükséges. A kisböjt nagyima legyen!

2017. DECEMBER 10. ADVENT 2. VASÁRNAPJA „B” ÉV

Advent 1. vasárnapja “B” év (2017)

2017/11/28

Mindenkinek mondom: Virrasszatok!

Abban az időben Jézus így tanított: Vigyázzatok és virrasszatok! Nem tudjátok, mikor jön az idő. Az idegenbe induló ember is, amikor otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát; a kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, vagy éjfélkor; kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok!  Mk 13, 33-37

 

Mottó: Mindenkinek mondom: Virrasszatok!

Jézus az evangélium tanúsága szerint a passió előestéjén nagy beszédet mondott tanítványainak. A végről beszélt, saját magának és a világnak végéről, eljövendő nagy pusztulásról. Idézetünk ennek a nagy és ünnepélyes búcsúbeszédnek zárószavai, és már ettől és ezért is kiemelten fontosak mind a tanítványok, mind a mai nemzedék számára. A teológusok sokat vitatkoznak az ún. eszkatológikus perspektíva jelentéséről. Azon töprengenek, hogy vajon Jézus tanítása mennyire kötődik ehhez a sajátos távlathoz, a jézusi radikalizmus fenntartható-e hosszú távon, avagy csak arra a rövid időre volt érvénes, melyen belül mind a Mester, mind tanítványai az Úr második eljövetelét várták. Bővebben…