Tovább a tartalomra

Twenty-eighth Sunday in Ordinary Time

2019/10/10

                                                                                                                                       

Prayer

As Jesus continued his journey to Jerusalem, he traveled through Samaria and Galilee. As he was entering a village, ten lepers met him. They stood at a distance from him and raised their voices, saying, “Jesus, Master!  Have pity on us!” And when he saw them, he said, “Go show yourselves to the priests.” As they were going they were cleansed. And one of them, realizing he had been healed, returned, glorifying God in a loud voice; and he fell at the feet of Jesus and thanked him. He was a Samaritan. Jesus said in reply,
“Ten were cleansed, were they not? Where are the other nine? Has none but this foreigner returned to give thanks to God?” Then he said to him, “Stand up and go; your faith has saved you.”  Lk 17:11-19

On the Way

Motto: “As they were going they were cleansed.” –  “As they were going…” It is worthwhile to ponder upon this. All of Jesus’ contemporaries were on the way between the old law and the new law; between the requirements for being clean and true purification. The priests documented and declared the healing according to the laws of Moses. They did not perform healing. They were not needed for the healing. However, they were needed for the acceptance back into society. Jesus knew this. He wanted that those who had been excluded from society, would be able to integrate; all of them. All of them asked for healing and all of them received it. No touch or being in close vicinity was necessary. Trust, namely faith was needed. Faith works also from afar. All of them had that faith. Not all of them were grateful; only that very one amongst them who was a foreigner. He who remained an alien because of his faith – even when he was healed – experienced complete liberation. At the end of his journey he also experienced that the priests accept him in only formally. It is a requirement. It is the law. Contrary to that, Jesus accepts him without any condition, completely; the whole person. This is the reason why the Samaritan turned back.

                                                                        

 

 

Reklámok

Twenty-seventh Sunday in Ordinary Time “C” year (2019)

2019/10/03

Mustard Seed

The apostles said to the Lord, “Increase our faith.” The Lord replied, “If you have faith the size of a mustard seed, you would say to this mulberry tree, ‘Be uprooted and planted in the sea,’ and it would obey you.

“Who among you would say to your servant who has just come in from plowing or tending sheep in the field, ‘Come here immediately and take your place at table’? Would he not rather say to him, ‘Prepare something for me to eat. Put on your apron and wait on me while I eat and drink. You may eat and drink when I am finished’? Is he grateful to that servant because he did what was commanded? So should it be with you. When you have done all you have been commanded, say, ‘We are unprofitable servants; we have done what we were obliged to do.'” Lk 17:5-10

 

 

Obedience

Motto: ’We have done what we were obliged to do.’ –  Jesus’ parable about obedience is certainly surprising in this context!  He came to serve and taught those who belong to him how to serve. A story that illustrates obedience comes handy. In those days this story was even more obvious as the chasm between those who were free and those who were servants was enormous. Which servant would have expected to be waited upon by his master? Anything like this was unthinkable before the revolutionary era of modern times. But what does all this have to do with faith?

After all, the disciples asked the Lord to increase their faith! The link between both lines of thought is ‘obedience’. While the waiter’s obedience is natural, the mulberry tree’s obedience seems absurd. Today we would call this a flaw in image.  However, Jesus would like to tell those of little faith, that they should ask boldly and even ask the impossible. This is some sort of test. Jesus is not praising them because their faith is great; he does not flatter them, telling them what they are able to achieve. Rather, he makes the point that even a tiny bit of faith can bring about a miracle if they have faith in him, in Christ. And what could be smaller in their eyes than the proverbial mustard seed. Today we would call it an atom. Faith of the size of an atom is enough to bring about a Big Bang…..

Twenty-seventh Sunday in Ordinary Time

Évközi 30. vasárnap “C” év (2019)

2019/09/30

Az öntelt

Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember

Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.” Lk 18, 9-14

Mint a többi...

Mottó: Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember Hálát adhatunk magunkért, azért, amik, és akik vagyunk, és amivé Isten tett minket. Persze, csak ha jó az önismeretünk. A történet farizeusa kettősen is melléfogott: magét túlértékelte embertársát megvetette. Mi a nagyobb hiba? Erkölcsileg lealacsonyít, ha másokat lenézünk, de az önhittség, a magunk félreismerése, több kért okozhat. Elzárja az utat a megtérés, a javulás elől. Aki tökéletesnek véli magát, az nem tud fejlődni. Sőt, fennáll a veszélye annak, hogy visszafejlődik, elkorcsosul. Hogy a megalázás mindig az öndicséretre következne, az nem garantált, legalábbis rövidtávon. „Hochmut kommt vor den Fall.” A gőg megelőzi a bukást, mondogatta néhai nagyanyám. Ez mindnyájan megtapasztalhattuk már, és sajna, hogy csak utólag döbbenünk rá. Kivéve, ha szokásszerűen, azaz mindig, gyakoroljuk az alázatot, Akkor nem érhet kellemetlen meglepetés.

2019. OKTÓBER 27. ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP – „C” ÉV

.

 

 

Évközi 29. vasárnap “C” év (2019)

2019/09/30

Abban az időben: Példabeszédet mondott Jézus arról, hogy szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartottÉlt abban a városban egy özvegyasszony is. Elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.”  A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Lk 18, 1-8

 

A BÍRÓT MEGVERIK

„A végén még nekem jön és megver.”   – Elég meghökkentő fordulat! A bíró, aki fél egy özvegyasszonytól, eléggé szokatlan jelenség. S nem szidalmaitól fél, attól, hogy majd rossz hírét költi, hanem veréstől. Az eleve kérdés, miért vonakodott igazságot szolgáltatni ez a bíró. Nemde, ez a feladata? Hivatása? Szóval, nem igen példakép. Igaz, Jézus az istenfélő asszonyt állítja elénk példaképnek, nem a vitatható etikájú, lusta és önhitt bírót. Aki ebből kifolyólag igazságtalan. „És a végén még nekem jön és megver.” – ez győzi meg! Végül csak kényelemből szolgáltat igazságot. Persze, mai ésszel fura, hogy az állhatatos imának a kitartó özvegy lett a jelképe. Lukács soha nem restell nőket példaképül állítani. Jézus sem. S mi elfogadjuk a példát? Tanulunk belőle? Jézus mintha kételkedne bennünk. Talál-e hitet a földön? Ez bizony ma is kérdés! Bízunk benne? Jobban, mint minden földi bíróban?

 

2019. OKTÓBER 20. ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP (Missziós vasárnap) – „C” ÉV

 

Évközi 28. vasárnap “C” év (2019)

2019/09/27

Tízen voltak

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak és jó hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamariai volt. Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított.” Lk 17, 11-19

 

Útközben

Mottó „Útközben megtisztultak.”

– „Útközben” … Elgondolkodtató. Jézus kortársai valamennyien útban voltak a régi Törvény és az új törvény között. A tisztasági parancs és a valós megtisztulás között. Ott a papok Mózes törvényei szerint dokumentálták és szavatolták a meggyógyulást. Nem ők gyógyítottak. A gyógyuláshoz nem kellettek, a társadalmi újra befogadáshoz azonban igen. Jézus ezt tudta. Akarta, hogy az eddig kitaszítottak integrálódhassanak. Mind. Mind kérte a gyógyulást. Mind meg is kapta. Még útközben. Nem kellett hozzá érintés, közelség. Bizalom, tehát hit kellett. Az távolról is működött. Az mind a tízben megvolt. A hála már nem. Az csak az idegenben volt meg. Ő, aki még gyógyultan is kirekesztett maradt hite miatt, megtapasztalta a teljes szabadulást. De azt is, hogy az út végén a papság csak formailag fogadja be majd őt. Mert előírás. Törvény! Jézus azonban maradéktalanul, teljesen. A teljes embert. Ezért fordult vissza a szamaritánus. .

2019. OKTÓBER 13. ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP – „C” ÉV

 

Évközi 27. vasárnap “C” év (2019)

2019/09/26

Engedelmesség

Abban az időben: Az apostolok kérték az Urat: Növeld bennünk a hitet.” Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben – engedelmeskedik nektek. Melyiktek mondja közületek béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént, ülj asztalhoz. Nem azt mondja-e inkább: Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is? S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Mihaszna szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.” Lk 17, 5-10

 

„Csak kötelességünket teljesítettük. Jézus példabeszéde az engedelmességről bizonyára meglepő itt és ebben a szövegösszefüggésben! Szolgálni jött és szolgálatra tanította övéit. Erre szép az engedelmességet illusztráló történet. Akkoriban még érthetőbb volt a történet, hisz a szabadok és a szolgák között óriási volt az árok. Ugyan melyik szolga várta volna el, hogy Ura szolgálja ki? Ilyesmi csak az újkor forradalmi idejében vált elképzelhetővé. De mi köze mindennek a hithez?

Mustármag

Hisz a tanítványok azt kérték Uruktól, növelje bennük a hitet!  A két gondolatsor kapcsa az „engedelmesség”. Míg a felszolgáló engedelmessége természetes, addig a szederfa „engedelmessége” érthetetlen. Ma képzavarról beszélnénk. Jézus azonban azt akarja mondani a kishitűeknek, hogy merjenek merészet, akár lehetetlent is kérni. Egyfajta teszt ez. És Jézus nem azért dicséri őket, hogy „nagy a ti hitetetek,” nem hízeleg nekik, hogy mire képesek, hanem azt sulykolja beléjük, hogy még ici-pici hit is csodákat tehet, ha belé, Krisztusba vetették ezt a hitet. S mi lehetne kisebb szemükben, mint a közmondásos mustármag? Ma atomot mondanánk. Egy atomnyi hit is elég egy Big Bang-hez…

2019. OKTÓBER 06. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP – „C” ÉV

Twenty-sixth Sunday in Ordinary Time “C” Year (2019)

2019/09/26

Lazarus

Jesus said to the Pharisees:
“There was a rich man who dressed in purple garments and fine linen
and dined sumptuously each day.
And lying at his door was a poor man named Lazarus, covered with sores,
who would gladly have eaten his fill of the scraps
that fell from the rich man’s table.
Dogs even used to come and lick his sores.
When the poor man died,
he was carried away by angels to the bosom of Abraham.
The rich man also died and was buried,
and from the netherworld, where he was in torment,
he raised his eyes and saw Abraham far off
and Lazarus at his side.
And he cried out, ‘Father Abraham, have pity on me.
Send Lazarus to dip the tip of his finger in water and cool my tongue,
for I am suffering torment in these flames.’
Abraham replied,
‘My child, remember that you received
what was good during your lifetime
while Lazarus likewise received what was bad;
but now he is comforted here, whereas you are tormented.
Moreover, between us and you a great chasm is established
to prevent anyone from crossing who might wish to go
from our side to yours or from your side to ours.’
He said, ‘Then I beg you, father,
send him to my father’s house, for I have five brothers,
so that he may warn them,
lest they too come to this place of torment.’
But Abraham replied, ‘They have Moses and the prophets.
Let them listen to them.’
He said, ‘Oh no, father Abraham,
but if someone from the dead goes to them, they will repent.’
Then Abraham said, ‘If they will not listen to Moses and the prophets,
neither will they be persuaded if someone should rise from the dead.'” Lk 16:19-31

 

Memories

Motto: Remember. –„The rich man also died and was buried” – Jesus reminds us. Death is democratic. Everybody will come to the same end. However, our memories are different; profoundly. We do not even remember the name of the rich man. The poor man has a name. “God helped” – this is the meaning of Eleazar. – Lazarus goes through all his sufferings in his memory. But those are only a memory now. Not the dogs are comforting him now, but Abraham, in other words all of the tradition of his people, from which the rich excluded him during his lifetime. The rich man also remembers. Even Lazarus comes to his mind. The very one whom he never paid attention to and whose fate was of no interest for him. He takes it for granted that his ancestor, Abraham, will look after him. He does not turn to Lazarus but to the distinguished Ancestor. But Abraham tells him that he refers to them in vain now. The rich man understands that those who are doing well do not really care about their heritage; not with the scriptures. Those can say what they may; the rich ones will not take note of it; not even of the one who will rise from the dead. Maybe it would be time to ask for forgiveness from Lazarus? Possibly, those on the other side would pay attention to him. After all, they also heard his complaints; and only there they were heard. Let us look out from the window in case Lazarus is there at our gate.

Twenty-sixth Sunday in Ordinary Time – 29.09.2019

PS With Gratitude to Sonja who cares