Tovább a tartalomra

2nd Sunday of Eastern (2019)



On the evening of that first day of the week, when the doors were locked, where the disciples were, for fear of the Jews, Jesus came and stood in their midst and said to them, “Peace be with you.” When he had said this, he showed them his hands and his side. The disciples rejoiced when they saw the Lord. Jesus said to them again, “Peace be with you. As the Father has sent me, so I send you.” And when he had said this, he breathed on them and said to them,Receive the Holy Spirit. Whose sins you forgive are forgiven them, and whose sins you retain are retained.”

Thomas, called Didymus, one of the Twelve, was not with them when Jesus came. So, the other disciples said to him, “We have seen the Lord.” But he said to them, “Unless I see the mark of the nails in his hands and put my finger into the nail marks and put my hand into his side, I will not believe.”

Now a week later his disciples were again inside and Thomas was with them. Jesus came, although the doors were locked, and stood in their midst and said, “Peace be with you.” Then he said to Thomas, “Put your finger here and see my hands, and bring your hand and put it into my side, and do not be unbelieving, but believe.” Thomas answered and said to him, “My Lord and my God!” Jesus said to him, “Have you come to believe because you have seen me? Blessed are those who have not seen and have believed.” Now Jesus did many other signs in the presence of his disciples that are not written in this book.
But these are written that you may come to believe that Jesus is the Christ, the Son of God, and that through this belief you may have life in his name. Jn 20:19-31


Motto: So, the other disciples told him. The enthusiastic account of the disciples, the narration of the good news, is not sufficient – that could be the first lesson from the story of Thomas. I believe what I see, is the slogan, although there would be good reason to doubt what one sees in today’s world of dazzling virtual reality. Thomas wants hard signs. It is understandable, after all the others had been given hard evidence. Why should he be the one short of it? Jesus does not question him about his whereabouts when he had introduced himself as the Risen One the previous Sunday. And see, hard evidence was not necessary anymore. Jesus praises Thomas for his faith, now that he had seen. There is no talk about: now you believe, because you have touched me. The personal call was ample for him. Jesus cared for him, as he cares for us.

Second Sunday of Easter – 2019

Hungarian translation:



Easter Sunday 2019


The Race

On the first day of the week, Mary of Magdala came to the tomb early in the morning, while it was still dark, and saw the stone removed from the tomb. So, she ran and went to Simon Peter and to the other disciples whom Jesus loved, and told them, “They have taken the Lord from the tomb, and we don’t know where they put him.” So Peter and the other disciple went out and came to the tomb. They both ran, but the other disciples ran faster than Peter and arrived at the tomb first; he bent down and saw the burial cloths there, but did not go in. When Simon Peter arrived after him, he went into the tomb and saw the burial cloths there, and the cloth that had covered his head, not with the burial cloths but rolled up in a separate place. Then the other disciple also went in, the one who had arrived at the tomb first, and he saw and believed. For they did not yet understand the Scripture that he had to rise from the dead. Jn 20:1-9



give over one’s seat

“..Came to the tomb…” – In how many colourful ways it is described how those, who hurry to the tomb, get there. Maria Magdolna goes to the tomb. Just like a widow or an orphan would go to the cemetery. There is no rush. Anyhow, what would be the rush for? The Master is dead. But as soon as she sees the stone removed, she begins to run – to Peter and John. She did not even bother to look inside the tomb, even though women are allegedly curious. Surly everybody has their own psychological explanation for this behaviour. Let us stay with the idea that her mission was to bring the news, not securing the evidence, nor assessing the evidence. She does not approach the tomb as a scholar but in an awareness of ignorance. “They have taken the Lord from the tomb, and I don’t know where they put him.” The disciples also started out, but they ran. According to their age, one slower and the other one faster. But this was not a race as the younger one gave priority to the elder one. As it was their mission. This conduct differs so much from our competition-oriented society which is thirsty for victory! But the difference does not only occur in the competition but also in the way of perception. Both saw the same and yet different. And the younger one not only saw, but also understood, what he saw. He saw with the eyes of faith and love. The other one perceived objectively. With the eyes of an older and more experienced man he saw signs, but he was not able to read them. In the end they saw in union, in communion, in other words they had to see together the one truth. And this became a lasting paradigm shift.

Easter Sunday – 2019

Palm Sunday of the Lord’s Passion (2019)


The colt

Palm Sunday of the Lord’s Passion

Jesus proceeded on his journey up to Jerusalem. As he drew near to Bethpage and Bethany at the place called the Mount of Olives, he sent two of his disciples. He said, “Go into the village opposite you,
and as you enter it you will find a colt tethered on which no one has ever sat. Untie it and bring it here.
And if anyone should ask you, ‘Why are you untying it?’ you will answer, ‘The Master has need of it.'”
So those who had been sent went off and found everything just as he had told them. And as they were untying the colt, its owners said to them, “Why are you untying this colt?” They answered, “The Master has need of it.” So they brought it to Jesus, threw their cloaks over the colt, and helped Jesus to mount.

As he rode along, the people were spreading their cloaks on the road; and now as he was approaching the slope of the Mount of Olives, the whole multitude of his disciples began to praise God aloud with joy or all the mighty deeds they had seen. They proclaimed: “Blessed is the king who comes in the name of the Lord. Peace in heaven and glory in the highest.” Some of the Pharisees in the crowd said to him,
“Teacher, rebuke your disciples.” He said in reply, “I tell you, if they keep silent, the stones will cry out!” Lk 19:28-40



Palm Sunday

... a colt tethered on which no one has ever sat – students of my religious classes very often get stuck with the story of the colt. True enough, they associate it with humility and consider it a symbol of it. Jesus does not parade on a white horse like a victorious military leader. And his disciples spread their clothes on that donkey. This is how they offer their service in symbiosis with the donkey. At the same time, they worshiped Jesus by putting down their clothes on the road also. In those times this was the custom. The servants acted like this, so that their master would not step into the mud when he got of his horse (not his donkey of course….). Obviously, the sandals of the Lord would have merely gotten dusty in Jerusalem on that day. But the gesture was understood by everybody.  Surly, even then there were people, who were not happy to see or hear about this event. But they did not dare to turn to the people, they rather asked Jesus directly to stop this demonstration. Of course, it was too late for that! Jesus answered with a very telling image in this regard: if the people would fall silent, then the stones would start calling out. What was it that Satan tempted Jesus with? Turn the stones into bread!  But His bread was the will of the Father.

Palm Sunday of the Lord’s Passion



Fifth Sunday of Lent (2019) “C” year


Your age wouldn’t protect you

Fifth Sunday of Lent 2019 (C year)


Jesus went to the Mount of Olives. But early in the morning he arrived again in the temple area, and all the people started coming to him, and he sat down and taught them. Then the scribes and the Pharisees brought a woman who had been caught in adultery and made her stand in the middle.
They said to him, “Teacher, this woman was caught in the very act of committing adultery.
Now in the law, Moses commanded us to stone such women. So what do you say?” They said this to test him, so that they could have some charge to bring against him. Jesus bent down and began to write on the ground with his finger. But when they continued asking him, he straightened up and said to them, “Let the one among you who is without sin be the first to throw a stone at her.” Again he bent down and wrote on the ground. And in response, they went away one by one, beginning with the  elders.
So he was left alone with the woman before him. Then Jesus straightened up and said to her, “Woman, where are they? Has no one condemned you?” She replied, “No one, sir.” Then Jesus said, “Neither do I condemn you. Go, and from now on do not sin any more.”  JN 8:1-11


The Sentence

Motto: „So, what do you say?” What was there to say? The Law, which had been the directive for the life of the community for centuries, is clear on this point.  What else could Jesus command but what Moses had commanded? Those who inquire obviously speculate, that Jesus, who has announced a new command, the command of love, will have to contradict himself. He either had to condradict himself or the law.

Today such cases are trusted into the hands of lawyers. They are expected to find a loop hole, a hatchback. And if they can’t come up with one, they plead for mildness, as they refere to, let’s say, the accused’a hard childhood. In this case, however, the accused had a special ’lawyer’. He knew the Law very well. But he neither refers to the law nor does he quote from it. But he also knew people’s souls very well and he referes to that. The solution is simply brilliant. „Do as the Law of Moses requires.” –  however, it was not necessary to spell this out, since this is implied in the answer given. But the order to carry the punishment out paralyzed the judges, it left them incapacitated. The executioners were required to be without guilt. Not only was there no such person amogst them, but those with the greater life experience understood this quicker. „They went away one by one” and probably cursed the person who had put forward the question for getting them into such an uncomfortable situation. Only now does Jesus turns to the woman, who had been standing in their midst all along. Now she was able to go away together with those who accused her, and beyond that, she was able to raise her head again. She received one instruction: „and from now on do not sin any more”.  Surely, this instruction applies to us as well.

5th Sunday of Lent (2019)

Hungarian version:

Húsvét 2. vasárnapja “C” év (2019)


Mit látsz?

Később a tanítványok elmondták neki.

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: Békeség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békeség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt, és így folyatatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot. A tizenkettő közül az egyik. Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki. Láttuk az Urat. De ő így szólt: Hacsak nem látom a kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel az oldalát, én nem hiszem! Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: Békesség nektek! Tamásnak pedig ezt mondta: Nyújtsd ki ujjaidat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő! Tamás így válaszolt: Én Uram, én Istenem!  Jézus ezt mondta neki: Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek! Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne. Jn 20,19-31

Mottó: Később a tanítványok elmondták neki.



A tanítványok lelkes beszámolója, az örömhír elmesélése nem elégséges – ez lehetne az első tanulság Tamás történetéből. Hiszem, amit látok, ez a mai ember szavajárása, pedig ma, a virtuális valóság káprázatos világában éppenséggel oka volna kételkednie, abban, amit lát. Marad az érintés, amit Jézus oly készségesen felajánlott Tamásnak. Ő nem csak látni akart, hanem érinteni, tapintani. „Kézzelfogható” bizonyítékot akart. Érthető, hisz ezt a többiek előzőleg már megkapták, miért fosztanák meg épp őt tőle? Jézus nem kéri számon, hol is volt előző vasárnap, amikor a többieknek bemutatkozott, mint a Feltámadott, Lám, végül nem is volt szükség az érintésre, Jézus megdicséri, hogy immár hisz, mert látott. Nincs szó arról, hogy „hiszel, mert megérinthettél” engem, A személyes hívás bőségesen pótolta érte. Jézus törődött vele, ahogy törődik velünk is.


Angol fordítás:



Húsvétvasárnap “C” év (2019)



Ki “nyerjen”?

A hét első napján, korra reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból. Jn 20,1-9

Átadnád a helyed?

Odaérve – Milyen sokszínű is a sírhoz sietők útjának leírása! Mária Magdolna kiment a sírhoz. Mint ahogy egy özvegy vagy árva kimegy a temetőbe. Nincs itt sietség. Minek is? A Mester halott. Amikor azonban látta, hogy elmozdították a követ, futni kezdett. Péterhez és Jánoshoz.

Be se nézett a sírba, pedig az asszonyok állítólag kíváncsiak. Nyilván mindenkinek megvan a saját lélektani magyarázata erre. Mi maradjunk annál, hogy neki a híradás volt a küldetése, nem a lelet biztosítása, vagy a tények elemzése. Nem tudósként közelített a sírhoz, hanem tudatlanságának tudatában: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” A tanítványok is elindultak, de ők futottak. Koruknak megfelelően ki lassabban, ki gyorsabban. Ez azonban nem versenyfutás volt, hisz a fiatalabbik átengedte az elsőbbséget az idősebbnek. Mert ez volt a küldetésük. Mennyire más magatartás, ez, mint a mi versenyközpontú, győzelemre szomjas társadalmunkban! De nem csak a versenyben mások, mint mi. A látásban is. Ugyanazt látták ugyan, de másképp. Az ifjabbik meg is értette, amit látott. Ő a hit és a szeretet szemével látott. Ő objektívan, a tapasztaltabb idősebb ember szemével jeleket látott, de nem tudta olvasni azokat.  Végül azonban együtt, közösségben láttak, azaz közösen kellett látniuk az egy igazságot. És ez maradandó paradigmaváltás volt.


Angol fordítás:

Virágvasárnap “C” év (2019)


egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember

Szolgálta a szolgálót

Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfagé és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet az Olajfák-hegyének hívnak, elküldte két tanítványát ezzel a megbízatással: Menjetek el a szemközti faluba. Ahogy odaértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki megkérdezné tőletek: Miért oldjátok el? – így feleljetek: Szüksége van rá az Úrnak. A két tanítvány elment, s úgy talált mindet, ahogy mondta nekik. Amikor eloldották a szamarat, gazdája megkérdezte: Miért oldjátok el a szamarat? Szüksége van rá az Úrnak – válaszolták, és elvezették Jézushoz. Aztán leterítették ruhájukat a szamárcsikóra és felültették rá Jézust. Amikor elvonult, ruhájukat az útra terítették előtte. Már közel jártak az Olajfák hegyének lejtőjéhez. Egyszerre a nagy sereg tanítvány hangosan áldani kezdte örömében az Istent a sok csodáért, amelynek szemtanúja volt: Áldott az Úr nevében érkező király! – kiáltozták. Békeség a mennyben és dicsőség a magasságban! A tömegből néhány farizeus azt mondta nekik: Mester, hallgattasd el tanítványaidat! Mondom nektek – felelte –, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni. Lk 19, 28-40


Be ne piszkold lábadat…

egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember Hittanosaim gyakran fennakadnak a csikó történetén. Igaz, gyorsan azonosítják az alázattal, megteszik annak jelképévé. Jézus nem fehér lovon vonult be, nem győztes hadvezérként. És a tanítványok erre a szamárrá terítették rá ruháikat. Így szolgáltak, szimbiózisban a szamárral. Ugyanakkor úgy is hódoltak Jézus előtt, hogy az útra is leterítették ruháikat. Abban az időben ez volt a hagyomány, a szolgák ezt azért tették, hogy uruk, amikor leszáll lováról (persze nem szamárról…) be ne sározza lábait. Nos, Jeruzsálemben aznap legfeljebb poros lehetett volna az Úr szandálja, de a gesztust mindenki értette. Igaz, voltak már akkor is, akik ezt nem szívesen látták és hallgatták.

Követ kenyérré…

Nem mertek azonban szólni a népnek, inkább Jézust magát kérték, hogy vessen véget a demonstrációnak. Persze erre már késő volt! Ahogy Jézus nagyon plasztikus képpel válaszolta: ha a nép hallgatna is, a kövek megszólalnának. Mit is mondott a Sátán a kísértésben Jézusnak? Változtassa kenyérré a köveket. Az Ő kenyere azonban Atyjának akarata.



(Az Úr szenvedésének vasárnapja)

Angol fordítás: